Döcög az e-kereskedők adóztatásának reformja

Az e-kereskedelem területén az egyik legfontosabb jogalkotói feladat az adózási koncepció újragondolása egy igazságosabb adózás érdekében, ahol az e-kereskedők azokban az országokban is kiveszik részüket a közös teherviselésből, ahova értékesítésük jellemzően irányul. Bár az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) már számos tanulmányt adott ki az e-kereskedelem adózási problémáinak megoldására, a folyamat a gyakorlati megvalósítás nehézségei miatt lassú és nehézkes.

Az e-kereskedők bevett gyakorlata az adó-trükközésre a különböző jogdíj struktúrák létrehozása. A társaság egy szellemi termékét, mely lehet akár egy új értékesítési, egy fizetési feldolgozási vagy egy szállítási eljárás, valamely alacsony adókulcsú országba szervezi ki és jogdíjat fizet az ott működő csoporttagnak. Azt soha senki nem vitatta, hogy az adóstruktúráik miatt manapság a figyelem középpontjában álló nagy cégek, mint az Amazon, a Facebook, a Starbucks vagy a Google, azért lettek sikeresek, mert egy új eljárást vezettek be és ezt profi módon működtetik. A probléma az, hogy az alacsony adókulcsú országokba fizetett jogdíjak drasztikusan csökkentik az adóalapot azokban az országokban, ahol az e-kereskedők illetőséggel bírnak. Ezzel nagyon sok potenciális adóbevételt szivattyúznak ki ezekből az országokból.

Nehéz az ilyen módszereket alkalmazó társaságokon fogást találni, mert legális eszközöket használnak adóoptimalizásás céljából, melyek mögött valódi gazdasági tartalom és tudás van. A szellemi termékek könnyen mozgathatók és mindig vannak olyan országok, amelyek kedvező adózási környezetet teremtenek számukra. Nemcsak a tipikus adóparadicsomok ajánlgatnak vonzó struktúrákat, hanem az EU országainak jelentős része, így például Magyarország és Málta is. Az innovációk megszerzése ugyanis nemcsak az adózás, hanem egyéb gazdasági okok miatt is minden országnak érdekében áll.

Az e-kereskedelem adózásánál – csakúgy, mint más iparágakban – az egyik alapvető kérdés, hogy az adott társaság melyik országban bír illetőséggel, ahol jellemzően a világjövedelme után kell adóznia. A többi országban keletkező jövedelmekre vagy forrásadót vetnek ki és azt beszámítják az illetőség országában fizetendő adóba, vagy mentesítik ezeket a jövedelmeket az adózás alól. Manapság a külföldi üzleti találkozók és a fejlett technológia (pl. webkonferenciák) mellett a döntéshozatal helyszínének pontos meghatározása, így az adóilletékesség megállapítása adótervezésre ad lehetőséget.

Izgalmasabb kérdés, hogy hol keletkezik adóztatható telephelye az adott társaságnak. Az egyezmények telephelyfogalma elavult - fix telephelyekre vonatkozik, ahol munkavállalók vagy ügynökök dolgoznak. Ezzel szemben egy e-kereskedő rendszerint kevés fix létesítménnyel és munkavállalóval működik. Az ilyen cég jellemzően a saját vagy egy külső szolgáltató szerverén keresztül működteti honlapját, ami lehet egy olyan országban is, ahol az adott cég nem is folytat kereskedő tevékenységet. Az hogy egy e-kereskedő honlapja éppen egy Magyarországon található szerveren fut, önmagában nem jelenti azt, hogy a cég itt adóztatható jövedelmet is generál, még akkor sem, ha árbevétele jelentős része magyar vevőktől származik.

Milyen lépések történtek eddig az adóztatás újraszabályozására? Az egyezmények értelmezésénél általában az OECD Modellegyezményt használják kiindulópontként, amelybe már 2000 végén bekerült egy e-kereskedelemmel foglalkozó cikkely, mely azonban koncepcionális váltást nem jelentett. Az utóbbi években több javaslat is született a problémák megoldására, de átfogó koncepció még nem. Felmerült az ötlet a virtuális telephely fogalmának bevezetésére, vagy az e-kereskedéssel kapcsolatos külföldi kifizetésekre kivetett forrásadóra. Életképes megoldásnak tűnik az a javaslat, hogy egy adott allokációs módszerrel osszák szét az adófizetési kötelezettséget azon országok között, ahova az értékesítés nagy része irányul.

Az adóztatás elmozdítása a vevő országába azonban számos gyakorlati nehézséget vet fel. Vegyük például azt az esetet, amikor az e-kereskedő cég semmilyen jelenléttel nem rendelkezik az értékesítés országában. Ha pusztán az oda irányuló értékesítés miatt telephelye keletkezne az adott országban, akkor azon telephely fenntartásához, működtetéséhez (könyvelés, adóbevallások készítése, stb.) ténylegesen kellene személyzetet, illetve eszközöket biztosítani az érintett országban. Ez túlzott adminisztrációt és jelentős pótlólagos költségeket indukálhat, mely nem kívánatos következmény lenne.

Egy tavaly kiadott EU Tanácsi rendelet az áfafizetési-kötelezettséget a vevő országába helyezné át 2015-től. Akár az összes többi, ez a javaslat is sok kérdést vet fel. Például az Amazonnak, amely rengeteg országban értékesít, mindenhol regisztrálnia kell majd áfa-szempontból? Kérdés az is, hogy hogyan fogják a vevő országát meghatározni, például ha egy magyar vevő mobiltelefonon fizet egy adott szolgáltatás után Laoszban tartózkodása idején. Javaslat természetesen erre is van, kérdés azonban a hatékonyság.

Úgy tűnik, egyelőre csak abban van nemzetközi egyetértés, hogy az e-kereskedő cégek adóztatását új alapkora kell helyezni, annak érdekében, hogy a cégek ott fizessenek adót, ahonnan bevételük jelentős része származik. A hogyan kérdésre azonban még nem született kielégítő válasz.