A világgazdaságot fékező észak-európai hatás

Az eltérő megítélést az okozta, hogy Németország az eurózóna tagja. Amíg ugyanis a valutaunió egészének folyó fizetési mérlege viszonylag egyensúlyt mutatott, addig a német többletet irreleváns tényezőnek tekintették, úgy ahogy Texas állam szufficitje sem vált eddig soha üggyé az Egyesült Államokban. A kínai többletet ennek ellenére a világgazdaság egyensúlytalanságának okaként állították be.

Ez utóbbi érvelés annyiban mindenképpen helytálló, hogy egy monetáris unió egészének folyó fizetési mérlegének többlete vagy hiánya az, amely hatással lehet a devizaárfolyamokra. Emellett az is tény, hogy Németországnak szemben Kínával már nincsen „nemzeti” devizaárfolyama, aminek igazításával reagálni tudna a folyó fizetési mérleg alakulására. Ezek a tényezők azok – kiegészítve azzal, hogy az országokon belüli régiókról alig vannak elérhető kereskedelmi adatok –, amelyek miatt a közgazdászok csak a legritkább esetben vizsgálják az adott országokon belüli folyófizetésimérleg-többleteket vagy -hiányokat.

Azonban nettó értelemben egy ország régiója, vagy például egy valutaunión belüli állam, mint Németország adata még mindig kiemelhető az áruk és szolgáltatások iránti teljes globális keresleti számokból, ha exportjának mértéke meghaladja az importét. Elég csak arra emlékezni, hogy az USA államainak kiadáscsökkentő intézkedései – amelyek közül sokat amúgy a költségvetési egyensúlyt megkövetelő jogszabályok írtak elő – miként mentek szembe 2010-ben és 2011-ben a szövetségi állam élénkítő programjával.

Ezen okból helytálló azt vizsgálni, hogy egy olyan nagy ország, mint Németország, vagy az USA olyan jelentős államai, mint Kalifornia és Texas, táplálják vagy apasztják-e a globális aggregált keresletet. (Valójában, ha Kaliforniát vagy Texast önálló országnak tekintenénk, akkor a 2012-es adatok szerint a világ 12., illetve 14. legnagyobb gazdaságai lennének Hollandiát, Mexikót és Dél-Koreát megelőzve.)

Ez a szempont mindennél fontosabb, mert az eurózónán belül az úgynevezett észak-európai tagországokhoz sorolható Hollandia és Ausztria a folyó fizetési mérlegükben továbbra is többletet mutatnak fel. A válságban lévő dél-európai országok pedig leépítették a korábban felhalmozott jelentős hiányukat, miután a megszorítások visszavetették a hazai keresletet, és megteremtették az alapját az export növekedéséhez. Ennek eredményeképpen az eurózóna idén közel 260 milliárd dolláros többletet fog elérni, amely egy új globális egyensúlytalanságot jelent, ami közvetlenül összehasonlítható Kína elmúlt évtizedben elért számaival.

Európa eurózónán kívüli folyófizetésimérleg-többlettel rendelkező országai (Svédország, Dánia, Svájc és Norvégia) pedig tovább fokozzák ezt az egyensúlytalanságot. Észak-Európa – köztük az utóbbi négy ország, illetve Németország, Hollandia és Ausztria – jelenleg hatalmas, mintegy 550 milliárd dolláros többletet mutat fel. Eközben Kína többlete idén várhatóan nem haladja meg a 150 milliárd dollárt. Valójában a legnagyobb értékű többlet, amit Kína valaha elért, mintegy 400 milliárd dollár volt 2007-ben és 2008-ban, amikor az USA azt mérlegelte, hogy kereskedelmi szankciókat vezet be az ázsiai ország ellen, mert úgy vélte, hogy a Kína által okozott egyensúlytalanság veszélyezteti az amerikai és a globális gazdaság stabilitását.

Ami nehézséget okoz az eurózóna számára az a húsz százalék feletti munkanélküliségi ráta a válsággal küzdő Spanyolországban és Görögországban. A két ország ugyan törekszik arra, hogy egyfajta belső leértékelődést vigyen véghez a stabil helyzetű eurózóna-országokhoz képest a munkaerőköltségek csökkentésével, azonban az észak-európai országok által okozott összesített eurózóna-többlet magas szinten tartja az európai közös fizetőeszköz árfolyamát, ami aláássa a dél-európai országok versenyképességét a valutaunión kívüli piacokon.

Spanyolországnak és Görögországnak mintegy öt százalékos belső leértékelődést sikerült elérnie idén Németországgal szemben, azonban versenyképességük az USA-val és a dollárhoz kötődő többi országgal szemben nem javult, mert az euró több mint öt százalékkal erősödött az amerikai fizetőeszközzel szemben. Emellett valójában az eurónak erősödnie is kell, mert az eurózóna egésze jelentős folyófizetésimérleg-többletet tud felmutatni.

Csak sajnálni lehet így a dél-európai országokat, amelyeknek szinte meg kellene köszönniük azt Franciaországnak, hogy az nem volt képes hatékony megszorító intézkedéseket bevezetni, és ezért még mindig csak kismértékű szufficit elérésére képes. Ez ugyanis megakadályozta azt, hogy az eurózóna egészének többlete még a jelenleginél is nagyobb mértékű legyen.

A sajnálkozás önmagában azonban nem sokat segít. Az észak-európai országoknak, miután megvan rá a lehetőségük, növelniük kellene a béreket, és költekezési politikába kellene kezdeniük. Ebből a folyamatból pedig saját polgáraik is hasznot húznának, mivel így segítenék az euró árfolyamát alacsony szinten tartani, és élénkítenék a dél-európai országok és a világgazdaság növekedését.