Nagyobb válság szükséges a reformokhoz

Bretton Woods emléke még mindig élénken él: az utóbbi időszakban legalább három könyv is megjelent a konferenciáról, amelyek igen keresettek a könyvesboltokban. Miért vált ilyen érdekessé ez a pénzügyi találkozó?

Természetesen volt néhány olyan pikáns esemény, mint John Maynard Keynes feleségének, egy orosz balerinának a tánca, amely ébren tartotta az amerikai pénzügyminisztert, illetve az, hogy a Szovjetuniónak való kémkedéssel vádolták meg Harry Dexter White amerikai főtárgyalót. A konferencia lényege azonban az volt, hogy egy olyan intézményi struktúrát hozott létre, amely legalább három évtizedre megteremtette a globális stabilitás és prosperitás alapját.

A kialakított intézményrendszer víziója a globális biztonsági rendszerhez kötődött. Az eredeti megállapodás szerint az az öt nagyhatalom (USA, Nagy-Britannia, Szovjetunió, Kína és Franciaország) jutott állandó képviselethez az IMF igazgatótanácsában, amelyek az ENSZ Biztonsági Tanácsában is állandó tagságot kaptak. Azonban még ezen keretrendszeren belül is komoly kihívást jelentett a tárgyalások lefolytatása. Miként tudott a konferencián résztvevő 44, a saját nemzeti érdekeit védeni próbáló állam egyezségre jutni az új globális monetáris rendszerről?

Keynes szerint kulcsfontosságú, hogy az ilyen típusú tanácskozásokat egyetlen ország vagy a hasonló álláspontot képviselő országok csoportja irányítsa. Keynes riválisa, Friedrich Hayek viszont úgy vélte, hogy egy sikeres, tartós rendet egyáltalán nem lehet tárgyalások révén létrehozni, annak spontán módon kell kialakulnia. Bretton Woods igazolta Keynes álláspontját. A konferencián ugyan formálisan 44 ország vett részt, azonban Nagy-Britannia és az USA domináns szerepet játszott a tárgyalásokon.
Valójában kétoldalú tárgyalások segítették elő az átfogó pénzügyi diplomáciai tárgyalások minden egyes nagyobb sikerét. Az 1970-es évek elején, amikor a Bretton Woods-ban kialakított rögzített árfolyamrendszer összeomlott, úgy tűnt, hogy az IMF továbbra is be tudja tölteni szerepét. Azonban az USÁ-nak és Franciaországnak volt köszönhető, hogy a Valutaalap megmaradhatott, miután az IMF-et létrehozó megállapodás újratárgyalásánál az előbbi nagyobb rugalmasságot szeretett volna kialakítani, míg az utóbbi azt a fajta a kiszámíthatóságot szerette volna elérni, amelyet az aranystandard rendszer biztosított. Az 1980-as évek közepén pedig, amikor az árfolyam-ingadozások miatt megerősödtek a protekcionista kereskedelmi intézkedéseket követelő hangok, az USA és Japán ki tudott alakítani egy olyan megoldást, amely az árfolyam-stabilizálást is szolgálta.

Jelenleg az USA és Kína körül összpontosul a nemzetközi gazdasági diplomácia. Az elmúlt években felerősödő vita arra fókuszált, hogy vajon a 2000-es évek globális gazdasági rendszere – amelyben az exportorientált feltörekvő gazdaságok lényegében a dollárhoz kötötték valutájukat a gyorsabb növekedés és a devizatartalékok növelése érdekében – létrehozott-e egy egyfajta második Bretton Woods-i rendszert. Képes-e Kína és az USA formalizálni egy ilyen rendszert, ahol a jüan nagyobb szerepet kap?

A tárgyalások bilaterális jellege alapján erre van esély. A Bretton Woods-i konferencia sikerében azonban egy másik fontos tényező, a globális politikai és biztonságpolitikai környezet is szerepet játszott.
Először is, a Bretton Woods-i konferenciát a normandiai partraszállás megindítása után egy hónappal tartották meg, amikor a II. világháború vége jóval közelebbinek tűnt, mint ahogy az majd valójában bekövetkezett. Emellett belpolitikai megfontolások is szerepet játszottak. Ahogy Henry Morgenthau Jr. amerikai pénzügyminiszter jegyezte meg a konferencia előtt: „Úgy érezzük, jó a világnak, a nemzetnek és a Demokrata Pártnak, ha előre lépünk”.

Egy hasonló szintű megállapodás eléréséhez az is szükséges, hogy a világ vezető politikusai – különösen az USA-ban és Kínában – hasonló nyomás alatt legyenek. A globális paktumnak egy sürgősen kialakítandó szükségszerűségnek, és nem egy vonzó lehetőségnek kell lennie.

Mi sarkallhatja arra a kínai vezetőket, hogy gyorsan meg kell erősíteniük a nyitott globális gazdaságot, amely lehetővé tette országuk exportvezérelt gazdasági felemelkedését? Ilyen katalizátor lehet egy olyan pénzügy krízis, amely kiterjed Kína kockázatokkal terhelt árnyékbankrendszerére. A pekingi vezetőket a globális vezető szerepért vívott versengés is meggyőzheti a szükséges döntésekről. Emellett az attól való félelem is a megfelelő lépések irányába ösztökélheti Kínát, hogy a világ a protekcionista lépések irányába mozdulhat el, ahol a bilaterális és regionális kereskedelmi egyezmények elmélyíthetik az abban résztvevő országok és a világ többi része közötti szakadékot.

Bretton Woods azt bizonyítja, hogy egy nagyobb válság szükséges a reformokhoz. A világ mostani helyzete minden bajával együtt azonban nem elég veszélyes a globális gazdaság vezető országai számára.

Harold James a Princeton University történész professzora
Domenico Lombardi a kanadai Centre for International Governance Innovation programigazgatója