Újabb lépés az internetadóhoz?

Az elmúlt néhány hét során igen heves vitákat és indulatokat váltott ki a parlamentben viharos gyorsasággal megtárgyalt, majd menet közben több alkalommal is módosított reklámadó. Nem árt azonban kicsit adószakmai oldalról is megvizsgálni a kérdést, egyúttal megnézni azt is, vajon hosszabb távon milyen esélyei vannak a jelenlegi reklámadó által érintett internetes szolgáltatások megadóztatásának.

Bár a hazai adórendszerben új elem, a reklámadó egyáltalán nem precedens nélküli adófajta – különösen, ha az elmúlt négy évben bevezetett hasonló intézkedéseket tekintjük, hiszen csaknem teljes egészében illeszkedik a közelmúltban bevezetett ágazati adók koncepciójába. Ilyen adókkal immár egyre több más európai országban is találkozhatunk (gondoljunk például a bankadóra), megfelelő alkalmazásuk összhangban van az érvényes uniós irányelvekkel is.

Önmagában tehát a reklámadó nem ördögtől való találmány, a mértéke azonban jelentősen meghaladja Európa más országaiban alkalmazott szintet. Hasonló jellegű – árbevétel alapú – reklámadót például Ausztriában egységesen 5 százalékos kulccsal vetnek ki. A progresszió mértékének, a sávok határának és felső kulcs szintjének meghatározásakor nálunk is születhettek volna olyan döntések, amelyek – miközben kevésbé avatkoznak be a piaci folyamatokba – a beszedett adóösszeget sem csökkentették volna érdemben.

Szélesebb gazdaságpolitikai szempontból pedig a reklámadó a befektetők számára ismét egy példája lehet a kiszámíthatatlan hazai szabályozásnak, ami nagyságrendekkel nagyobb tőkét tarthat vissza a magyarországi befektetésektől, mint amennyi bevétel ebből a forrásból származhat.

Van azonban még egy ennél is messzebbre mutató vetülete a reklámadó alkalmazásának. Ez pedig az internetes reklámszolgáltatások megadóztatása, ami közvetlenül vezet el bennünket az általában vett internetes szolgáltatások adóztatásának kérdéséhez.

Az adózás történetét nyomon követve nem nehéz észrevenni, hogy a technikai forradalmak mindig jelentős változásokat hoztak az adózás terén is. Gondoljunk csak a motorizáció térhódítására, amelynek nyomán gyorsan bevezették az ásványolaj adókat is. Az internet elmúlt egy-két évtizedben lezajlott forradalma hatását tekintve legalább ekkora jelentőséggel bír.
Ehhez képest e szegmensnek jelenleg is nehezen mérhető és követhető adójogi státusza van, melynek rendezése hosszabb távon szintén elengedhetetlen lesz.

Nincsen még egy olyan terület, amely annyira globális hatású tudna lenni, mint az online szolgáltatásoké. Ehhez képest ezek adóztatása sem az Európai Unión kívül, sem azon belül nem egységes. Az Egyesült Államok immár 1997 óta az ITFA (Internet Tax Freedom Act) szellemében közelíti meg a kérdést, ami eddig sikeresen megakadályozta az interneten keresztül nyújtott szolgáltatások megadóztatását. Ezzel szemben az EU kezdettől fogva áfaalapként kezeli a netes üzleteket, azaz minden online szolgáltatást áfafizetéssel terhel. Az idei évig székhely szerint, 2015-től pedig már a szolgáltatás helye szerint, amely Magyarország számára is további költségvetési bevételeket eredményezhet.

Jelentős anomáliák forrása, hogy a szolgáltatók jövedelemadóztatása alapvetően a technikai felszereléseik földrajzi elhelyezkedéséhez kötődik. Nem meglepő módon a szolgáltató bármikor megvonhatja a vállát, és e felszereléseket egy pillanat alatt áttelepíti a klasszikus offshore területek valamelyikére. Nem csoda, hogy a szabályozás egységesítésének igénye azonban már világszerte megfogalmazódott, pontosan a szabályok könnyű kijátszásának megelőzése érdekében.

Előbb-utóbb érdemi és egységes regionális adó bevezetésére kerülhet majd sor – igaz, egyelőre még nem világos, hogy ez egy bevétel alapú, avagy adatforgalom-alapú adó lesz-e. Az egyre-másra felszínre törő szándékok hatására – a magyar reklámadón kívül könnyen visszaemlékezhetünk például a 2013 őszén zajló olasz Google-adó vitára –, azonban hamarosan ez a kérdés is eldől majd.

Fentiek ismeretében visszakanyarodhatunk ismét a hazai reklámadó kérdésére, megállapítva, hogy az interneten keresztül nyújtott reklámszolgáltatások bevétel alapú adóztatása a szolgáltatók nemzetközi jellege miatt nagyon bizonytalan, ezért kevés sikerrel kecsegtet. Ráadásul kizárólag az itthon jelen lévő (döntően hazai hátterű és bejegyzésű) internetes szolgáltatókat hozza versenyhátrányba. Ennek eredményeképpen ezek a cégek is „kivándorolhatnak”, ami éppen ellentétes a startup-barát kormányzati elképzelésekkel és célokkal. Az úgynevezett fordított adózás (jelen esetben a hirdető fizet elve) pedig sok gyakorlati adójogi és üzleti szempont miatt nem jó irány.

Az online iparágak technológiai adottságait figyelembe véve (például szerencsejátékok, fizetős oldalak) célszerűbbnek tűnik egy technikailag is jól mérhető általánosabb adót bevezetni az adott országban végzett tevékenység adóztatásba vonására (ilyen lehet például a fent említett, adatforgalmi alapon működő byte-adó), amelynek kidolgozása viszont komoly nemzetközi együttműködést és összhangot igényel az iparág rendkívüli mobilitása és működésének jellege miatt. E nemzetközi háttér kialakításáig azonban ilyen jellegű adó egyoldalú beépítése a magyar költségvetésbe az iparág rendkívüli mobilitása miatt jó eséllyel több kárral, mint haszonnal jár.