Cosi non va – ez így nem megy. Ezzel a szlogennel hirdetett általános sztrájkot és rendezett demonstrációkat a múlt héten két nagy olasz szakszervezeti szövetség. Egyikük, a CGIL valamikor a kommunista pártot támogatta, a másik, az UIL a szocialistákat – ezek a pártok mára ugyanúgy eltűntek, mint ahogy az olasz politikát évtizedekig uraló kereszténydemokrata párt is, amelyhez a sztrájkot most kihagyó CISL állt egykor közel.
A mostani demonstrációk képein azonban alig látszott, hogy elmúltak azok az idők, amikor a szakszervezetek a politikacsinálás fontos eszközei voltak. Vehemens szónokok tiltakoztak konkrétan a munkavállalók pozícióit gyengítő változások és általában a kormány gazdaságpolitikája ellen, csakúgy, mint bármikor az elmúlt évtizedek jobboldali kormányai idején. Most azonban olyankor tették ezt, amikor a nagykoalíciós kormány élén baloldali miniszterelnök áll, a 39 éves Matteo Renzi személyében. Három éve, az országot csőd közelbe vezető Silvio Berlusconi bukásakor ebből három dolog nem volt elképzelhető: részint a nagykoalíció, részint, hogy ezt a legnagyobb baloldali párt vezesse, részint, hogy egy olasz kormányfő negyvenévesnél fiatalabb legyen. Ez a felállás úgy jött össze, hogy előtte az olasz politikai elit sok mindent megpróbált: először Mario Monti szakértői kormányát, amely levezényelte a válságkezelést, nehogy Olaszország Görögország sorsára jusson. Aztán az előrehozott választást, ami viszont patthelyzetbe torkollt, így nagykoalíciót kellett összehozni. Ennek első, kereszténydemokrata gyökerű vezetőjét, Enrico Lettát hamar felemésztették a politikai játszmák, ekkor következett az új arc, Renzi.
Neki már át kell mennie a falon is, ha ki akarja hozni Olaszországot a gödörből. Hiába sikerült ugyanis megúszni a pénzügyi krízist, hiába nyomták le a költségvetési hiányt a GDP 3 százaléka alá, a gazdaság tartósan recesszióban ragadt, a GDP-arányos adósság év végére elérheti a 137,5 százalékot az OECD szerint, az októberi 13,2 százalékos munkanélküliségi ráta pedig rekord az adatgyűjtés 37 éves történetében.
Az egyebek közt munkaügyi reformot is hirdető Renzi szeme előtt – mint maga is többször utalt rá – a német példa lebeghet. Több mint egy évtizede Németországban a szociáldemokrata Gerhard Schröder vitt keresztül olyan reformokat – a több lépcsős Hartz-programot –, amelyekkel átalakította a merev munkaerőpiacot. (Az időzítés szerencsés volt, mert a német vállalatok így már rugalmasan tudtak reagálni a 2008-as válságra.) A munkavállalók továbbra is kapnak állami ellátást – ha nem is olyan generózusat, mint korábban –, de a rendszer abban tette őket érdekeltté, hogy fogadjanak el részmunkaidős vagy gyengébben fizetett állásokat is.
Az olasz reform még messze nem tart itt, azt azonban már keresztülvitte a kormányfő, hogy rendeleti úton, a szokásos hosszú parlamenti kacskaringók nélkül felszámolhasson egy olyan, még 1970-ben elfogadott jogszabályt, amely mára megbénította a munkaerőpiacot. A nevezetes „18. cikkely” nagyon megnehezítette, illetve megdrágította a 15 fősnél nagyobb vállalatoknak, hogy pusztán azért megváljanak egy dolgozótól, mert gazdasági okokból nincs rá szükség. A még egy egészen más világban hozott előírás mára oda vezetett, hogy az érintett cégek alig vettek fel határozatlan időre teljes munkaidejű alkalmazottakat, és persze a válságos időkre se tudtak megfelelően reagálni.
Ennek most vége. Ezután se lehet mindenkit simán kirúgni – a diszkriminációt például megtorolja a jogszabály –, ám egy vállalat gazdasági helyzete már elég indok lehet egy elbocsátáshoz (cserébe a kormány kiterjeszti a munkanélküli ellátásokat). A szakszervezetek talán joggal tartanak attól, hogy első körben ez a változás inkább leépítésekhez vezet, és időbe telik, amíg elterjednek a rugalmasabb formák – Németországban is évek kellettek ehhez. Ezzel együtt a mostani tiltakozások azt a látszatot keltették, hogy az érdekképviseletek, követve a hagyományokat, elsősorban azokat védik, akik már a falakon belül vannak – ám erre meg a kívül rekedtek mondhatják: cosi non va.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.