A német külpolitika DNS-e

Az ukrajnai válság súlyosbodott a Krím orosz annektálásával, amelyet a kelet-ukrajnai összecsapások követtek, megkérdőjeleződött az 1945 utáni európai rend. Bár a februári minszki megállapodás lehetőséget ad arra, hogy tárgyalásos úton rendeződjön a helyzet, más válságok – például a nyugat-afrikai Ebola-járvány vagy az Iszlám Állam (IS) előretörése – új, sürgősen megoldásra váró kihívásokat teremtettek.

Az a kérdés, hogy Németországnak nagyobb felelősséget kellene-e vállalnia az ilyen típusú krízisek, konfliktusok megoldásáért, igencsak vitatott témának számít az országon belül és kívül is. Az egy éven át tartó „Review 2014” kezdeményezés keretében szakértők, tisztviselők és a szélesebb közvélemény vitatta meg a német külpolitika feladatait, prioritásait és eszközeit, illetve megpróbálta meghatározni Németország globális szerepét.

Németországot világszerte elismerik a békés konfliktuskezelés, a jogállamiság és a fenntartható gazdasági modell terén tett vállalásaiért. A Review 2014 során viszont mégis teljesen világossá vált, hogy partnereink aktívabb német külpolitikát várnak el a jövőben. Az elvárások nagyok, talán néha túlságosan is. Németország polgáraitól függ azon nehéz kérdések megválaszolása, hogy hol vannak érdekeink, meddig terjed a felelősségi körünk, és röviden, mi a német külpolitika „DNS”-e.

A német külpolitika alapelvei – Franciaországgal szoros partnerség az egyesült Európáért, illetve erős transzatlanti szövetség a biztonságpolitikában és a gazdaságban – kiállták az idők próbáját, és irányvonalunk alapkövei maradtak. Most azonban három fő kihívással, a válságkezeléssel, az átalakuló világrenddel és az Európán belüli változó szerepünkkel kell szembenéznünk.

A válságok megoldásában a német külpolitikának erősítenie kell fókuszát a békéltetésre, a közvetítésre és a megelőzésre, különben azt kockáztatja, hogy nem marad más dolga, mint a károk mérséklése. Németország készen áll arra, hogy ezen a téren többet tegyen a nemzetközi szintéren. Hamarabb, határozottabban, illetve jóval jelentősebb módon akarunk cselekedni nemcsak a válságok akuttá válásakor, hanem a konfliktusok megelőzésekor és azok rendezésekor is. Ehhez a meglévő eszközeink élesítésére, illetve újak fejlesztésére van szükség kezdve a korai figyelmeztető mechanizmusoktól a nemzetközi együttműködés megerősített módozataiig.

Megvizsgáljuk, miként tudnánk jobban segíteni az ENSZ-t a békefenntartásban és a béketeremtésben. Megfontoltan fel kell tennünk azt a nehéz kérdést, hogy vajon katonai eszközökre is szükség van-e a politikai megoldások eléréséhez.

Ahogy a világpolitika tektonikus táblái elmozdulnak, Németországnak pontosabban kell meghatároznia saját hozzájárulását a nemzetközi rend meglévő struktúráinak fenntartásában és az újak kialakításában.
Ebből adódóan meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt a nélkülözhetetlen struktúrák és szervezetek (például az ENSZ) megerősítése és a hosszú távú kockázatok minimalizálását szolgáló új normák és intézményi megoldások kifejlesztése között. A fő feladat, hogy olyan proaktív külpolitikát dolgozzunk ki, amely a nemzetközi intézmények és a nemzetközi jog megfelelő erősítését szolgálja.

Európa a német külpolitika alapja marad, azonban az új kihívások új válaszokat igényelnek. Mindent meg kell tennünk annak a stratégiai dilemmának a feloldására, amelyben Németország kényszerítve érzi magát arra, hogy a globalizált világban betöltött versenyképessége és az európai integráció között döntsön. Európának hasznot kellene húznia a német erősségekből, ahogy mi is hasznot húzunk Európáéból. Európa legnagyobb gazdaságaként az integrációba kell invesztálnunk, mert ez az erősségünk forrása.

Ezzel egyidejűleg ellen kell állnunk annak a kísértésnek, amely Németország jelenlegi erős pozíciójából adódik. Az USA, Oroszország és Kína teljesen eltérő módon privilegizált kapcsolatot kínál fel Németország számára. Bár erősíteni akarjuk a fontos partnerországokkal a kétoldalú kapcsolatokat, azonban ha a globalizáció alakításáról van szó, Németország csak az európai keretrendszeren belül képes hatékonyan fellépni.

Nincs okunk arra, hogy meghátráljunk ezen feladatok előtt. Még a globalizáció nyomása alatt is a demokratikus, jogállami rendszerek jóval ellenállóbbak, mint az illiberális rezsimek, amelyeket sokan – néhányan Európában is – mostanság dicsérnek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bármely válságot hatástalanítani tudunk preventív fellépéssel vagy ügyes beavatkozásokkal. A megfelelő külpolitika lényeges részét jelenti az, ha tisztában vagyunk a saját lehetőségeinkkel.

Ez nem morális relativizmust jelent. Külpolitikánknak meg kell őriznie reményét és képességét arra, hogy felelősen felléphessen. A morális elveink melletti erős kiállásnak azonban együtt kell járnia a valóság reális felmérésével. Németország globális beágyazottsága, amely létfontosságú prosperitásunk és biztonságunk szempontjából, nem teszi lehetővé sem azt, hogy egy szigetnek, sem azt, hogy egy világtörténelmi erőnek állítsuk be magunkat.

Bármely XXI. századi hatékony békestratégiában a külpolitikának egyformán kell fókuszálnia a válságmegelőzésre, a diplomáciára, valamint erősítenie kell az átalakulást segítő erőfeszítéseket. Németországnak mindegyik célt követnie kell egy erős és integrált EU keretei között, amelyen belül betöltjük a globális békét és prosperitást szolgáló vezetői felelősségünket. Németország önbizalommal, és alázattal nagyban hozzá tud járulni egy ilyen világhoz.