Gordon Brown: Nagy-Britannia a partvonalon kívül

Európa ismét a kelet–nyugati megosztottság napjait éli, csak most a törésvonal az EU-n belül húzódik. A kelet-európai tagállamok – leginkább Lengyelország és a balti országok – az orosz agresszió árnyékában erőteljesen EU-pártiak. A kontinens túlsó szélén viszont az Egyesült Királyság azzal fenyeget, hogy végleg hátat fordít Európának.

2015.03.17., kedd 05:00

Gordon Brown Nagy-britannia Külpolitika

Nem nehéz elképzelni Európát Nagy-Britannia EU-ból való kilépése után: a francia-német tengely irányítani fog, Oroszország megerősödik, Amerika elpártol a meggyengült Nagy-Britanniától, az EU-párti Skócia pedig ismét az Egyesült Királyságból való kilépéssel fenyeget.

A brit euroszkepticizmust alapul véve nincs szükség jósgömbre ahhoz, hogy kitaláljuk, milyen hatása lenne Nagy-Britanniára, ha kilépne az EU-ból. Az Egyesült Királyság az európai növekedési stratégiáról szóló döntésben vagy a kereskedelmi viták kérdésében – ahol korábban vezető szerepe volt – most marginális szerepet tölt be. Emellett hiába számít jelentős hitelezőnek, Görögország jövője szempontjából szinte lényegtelen szerepet játszik. Most pedig, bár aláírta az Ukrajna függetlenséget garantáló 1994-es Budapesti Memorandumot, csak Franciaország és Németország folytat lényegi tárgyalásokat az ukrajnai válság rendezésében. A brit kabinet egyszerre akar két egymást kizáró dolgot elérni: azt állítja, hogy „Oroszországot egy erősebb európai egység fékezheti meg”, miközben azt is mondja, lehet, hogy az ország kilép az EU-ból.

Dean Achesontől, a NATO létrejöttében és a Marshall-terv elindításában nagy szerepet játszó egykori amerikai külügyminisztertől származik az az elhíresült mondás, miszerint Nagy-Britannia a XX. században elveszítette birodalmát, és nem találta meg saját új szerepét a nemzetközi színtéren. A XXI. században Nagy-Britannia elveszítheti Európát, és ismét abba a helyzetbe kerülhet, hogy nem tölt be jelentős szerepet a világban.

Nagy ára lenne az EU-ból való kilépésnek, hárommillió állás, 25 ezer cég, 200 milliárd font értékű éves export, illetve 450 milliárd font értékű külföldről érkező beruházás kerülne veszélybe. Továbbá London egyedi szerepe – amely a pénzügyi szolgáltatások széles skáláját nyújtva szolgálja ki a kontinenst – is veszélybe kerülne.

Kevés tény támasztja alá azt az euroszkeptikus érvelést, amely szerint az uniós szabályozások gátolják az Európán kívüli brit kereskedelmet, éppen ellenkezőleg: jelentős EU-n kívüli kereskedelmi és beruházási lehetőségek vesznének el, ha Nagy-Britannia távozna az unióból.

A világ legnagyobb gazdaságának, az USA-nak szüksége van a NAFTA-ra, és a délkelet-ázsiai feltörekvő gazdaságoknak az ASEAN-ra. Hasonlóképpen Nagy-Britannia – amely egykor a világgazdasági tevékenység közel 20 százalékát fedte le, de hamarosan csak alig több mint 2,5 százalékát fogja kitenni – is jóval erősebb Európa részeként. Az EU-tagság erősíti a brit versenyképességet azzal, hogy annak révén az ország a lehető legjobb kereskedelmi megállapodásokat tudja kitárgyalni a kereskedelem, az adózási szabályok, a szabadalmak, a pénzmosás, a korrupció, illetve a biztonságpolitika területén Kínával, Indiával és a világ többi részével.

A gazdasági érvek azonban valószínűleg nem lesznek elegendőek egy olyan Nagy-Britannia meggyőzésére, amely Hugo Young néhai újságíró és publicista szavai szerint annak a múltnak és a jövőnek a foglya, amely közül az előbbit nem tudja elfelejteni, illetve az utóbbit nem tudja elkerülni. E nézet szerint az Európával szembeni brit ambivalencia abból fakadhat, hogy a britek nem tudják maguk mögött hagyni a birodalmi nagyság napjait.

Mindamellett a rohamtempóban változó, illetve néha pusztító erejű világgazdaság okozta bizonytalansági érzet egyértelműen nagyban táplálja a közvélemény brit szuverenitás iránti nosztalgiáját. A britek milliói vágynak valakire vagy valamire, aki vagy ami megvédi őket azon látszólag idegen erőktől, amelyek azzal fenyegetnek, hogy elveszik tőlük a megélhetésüket.
Ez a félelem az Európa-ellenes Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjában (UKIP) testesül meg, amelynek azáltal nő egyre jobban a támogatottsága, hogy a gazdasági elégedetlenséget egy olyan kulturális háborúvá alakítottá át, ahol a külföldiek és a bevándorlók – és valójában egész Európa – ellenségnek számít.

Nagy-Britannia akkor teljesít legjobban, ha magát egy európai vezetőnek látja. Ahogy Nagy-Britannia egykor vezette Európát a fasizmussal szemben, illetve a demokratikus erőfeszítések támogatására, vagy ahogy koordinálta a kontinens fellépését a 2008-ban kitört globális recesszió leküzdésére, úgy kellene most is vezető szerepet betöltenie Európán belül.

Annak a Nagy-Britanniának, amely mindig a szabadság, a tolerancia és a társadalmi felelősségvállalás eszméi mellett állt ki, ismét késznek kellene lennie arra, hogy a klímaváltozás és a protekcionizmus elleni küzdelmet, illetve a fenntartható növekedést szolgáló erőfeszítések élére álljon. Nagy-Britanniának vezető szerepet kellene betöltenie Európa mobilizálásában abban a tekintetben, hogy a globális gazdaság az emberek érdekeit szolgálja, illetve megvédje őket az igazságtalanságtól és az egyenlőtlenségtől.

Néhányan azt mondják, hogy az európai reformok kikényszerítésének legjobb módja, ha az EU-ból való kilépéssel fenyegetnek. Tapasztalataim szerint Nagy-Britannia akkor jár el a legjobban, ha azon munkálkodik, hogy kijelölje a szükséges cselekvési tervet, elősegítse az általa képviselt értékek érvényesülését, és a változások élére álljon. Ezzel Nagy-Britannia megfelelően kezelné az elfelejthetetlen múltját, miközben alkalmazkodik az elkerülhetetlen jövőhöz.