A Szentkirályi átlépte a határait

Balogh Levente el merte engedni a Szentkirályit annak érdekében, hogy megtartsa. A Balogh család mesébe vagy egyetemi katedrára illő módon a semmiből nagyon hamar felépítette Magyarország legnagyobb ásványvízmárkáját és 20 százalékos piaci részesedésű cégét.

 Ha akarná, élete hátralévő részében ezzel el lenne, mint a befőtt. Ha viszont felteszi a kérdést (és feltette), hogyan tovább, akkor három út állt előtte.

Ha viszi tovább a céget családi tulajdonban, az jövedelmező, de unalmas folytatást kínált. A regionális terjeszkedéshez, felvásárlásokhoz nem volt elég tőkéje és nem volt elég jó partnere, akivel az irányítást megtarthatta volna. Maradt a harmadik, legnehezebb döntési lehetőség: lemondani az irányításról annak érdekében, hogy egy nagy, regionális cégcsoport részeként a Szentkirályi még nagyobb karriert érhessen el, Balogh pedig e cég kisebbségi résztulajdonosaként növelhesse vagyonának értékét.

Volt hozzá bátorsága, hogy a harmadik lehetőséget válassza. Racionális döntés abból a szempontból is, hogy Balogh Levente okkal gondolhatja: a Szentkirályi elérte a határait a hazai piacon, de legalábbis közel lehet hozzá, és semmi garancia sincs számára, hogy ezt a pozíciót gond nélkül meg tudja tartani, különösen a vevőjévé váló cég Kékkúti-felvásárlása után. A csúcson szállt be egy még nagyobb üzletbe, aminek érdekében hajlandó volt lemondani az irányításról, kisebbségi tulajdonossá és elnökké válva a Szentkirályit magába olvasztó vevőben.

Tantörténet volt eddig is a Szentkirályi karrierje, és az lesz a mostani döntés után is. Csak még azt nem tudjuk, hogy mi a vége. Mindenesetre Balogh választása mások számára is példa: vagy piaci kiskirályok maradunk Magyarországon, vagy másokkal összefogva megpróbálunk nagy játékosokká válni Európában.