Vida Ildikó, az utolsó mohikán

Vida Ildikó az első fideszes politikai kinevezettek egyike volt az adóhatóság vezetésében. Simicska Lajossal együtt kerültek oda. A bizalmi ember vitte bizalmi embernek. Kinevezésük jelkép volt 1998-ban: Orbán Viktor azt (is) közölte ezzel, hogy nincs olyan szakmai állás, amelynek betöltésénél a párthűség ne lenne fontosabb szempont a szakmai hozzáértésnél. Addig az egymást egyébként sűrűn váltó adóhivatali elnökök mind a szakmai ranglétrán másztak végig, majd a kapaszkodásuk eredményeként megszerzett poszton nyírták ki őket azok, akik kinevezték. (A Pénzügyminisztérium apparátusa sosem szívelhette igazán a mindenkori APEH-elnököket.)

Simicska Lajos és Orbán Viktor barátsága 18 évvel ezelőtt megbonthatatlan volt, a párt egykori gazdasági vezetőjének, a gazdasági hátország megteremtőjének adóhatósági kinevezése értelemszerűen indította el a spekulációkat: kitalálni se tudta senki, mit akar kezdeni az adóhivatali hatalommal és információs bázissal ez a két ember. Jöttek a pletykák a hosszú bájtok éjszakájáról és az eltussolt ügyekről, a kilopott dokumentumokról. Valójában mindegy is, hogy valójában mi történt – lehet, hogy semmi, legalábbis bizonyítani nem sikerült semmit –, az tény: az adóhatóság iránti bizalom akkor tört meg. Azért hiszik el, hogy az adóhivatal nem csak és kizárólag szakmai szempontok alapján mérlegel, mert elnökét a politika rángatja. Azért gondolják, hogy nem zörög a haraszt, mert a hatóság informatikai igazgatóságán hol a kormányfő személyes rendszergazdája, hol pedig – mint mostanában – az egyik rokona (konkrétan: vejének, Tiborcz Istvánnak a testvére) – lát el fontos megbízatást. Azért hisz a közvélemény inkább egy fogalmazó csalási vádjának, mert az urambátyámrendszert látja a kinevezéseknél. Nem kellenek amerikai kitiltási botrányok ahhoz, hogy lássuk: Vida Ildikó az adóhivatal elnökeként annak a jelképe, hogy a Fidesz mindent az irányítása alá von.

Botorság volna azt állítani, hogy Vida Ildikó távozásának oka pusztán a Simicska–Orbán-konfliktusban keresendő, ahogyan tévedés lehet azt gondolni, hogy a két dolognak semmi köze nincs egymáshoz. Az adóhivatal elnökére Simicska Lajos hagyta a pozíciót (amikor a személyét érő támadások miatt távozott), majd Vida három év csendes munkája után vonult vissza a Simicska érdekeltségében álló Mahir-csoporthoz az „elmúltnyolcév” idejére. Orbán Viktor innen „csábította el”, megannyi társával együtt neki is visszaadva az eredeti pozíciót (mint a pénzügyi felügyelet elnökének vagy a Magyar Fejlesztési Bank vezérének). Csakhogy amíg a többiek már az előző ciklus második felében távozni kényszerültek, addig Vida maradt az egyre nyíltabbá váló konfliktus idején is – annak ellenére, hogy ő a többi kinevezettnél jóval szorosabb szálakkal kötődik Simicskához.

Mindebből sokkal inkább az következik, hogy Vida Ildikó éppen Simicska miatt volt elég erős ahhoz, hogy maradjon, majd a konfliktus miatt kezdett el fogyatkozni az ellenállási képessége. Mert hívhatják ugyan a pénzügyi tárcát nemzetgazdaságinak, az alapvető ellentét nem változott: a minisztériumban nem szeretik az adóhatóságot, és ez az érzés kölcsönös. Simicska Lajos és Vida Ildikó a hivatalnak azért volt áldás, mert közvetlen bejárásuk volt a miniszterelnökhöz. Bármit el tudtak intézni, és képesek voltak érvelni. Akár a felettes szervvel szemben is. Az adóhatóságnál Simicska-filléreknek hívják a túlteljesített bevételek esetén (törvény szerint) járó jutalmat. Emlékeznek rá, hogy ki intézte el.

Vida Ildikóval nem az volt a probléma, hogy ósdi szervezetet akart, vagy túl nagy létszámú hivatali apparátust. Nem is az, hogy Simicskának jelentett volna, pláne, hogy rossz fényt vetett volna a NAV-ra. Vida Ildikóval az volt a baj, hogy nem illett az új irányítási modellbe. Bármilyen furcsa: Vida Ildikóval az volt a probléma, hogy a közigazgatás egyik utolsó, valóban független vezetője volt.