BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Wáberer

Mindenkinek egy Mr.W.-t!

2015.08.14., péntek 05:00

Dévényi Tibi bácsi se tudta volna annyi kívánságát teljesíteni a fuvarozói szakmának, mint amennyire most egy csapásra ígéretet tett a kormány. A meseszerű történet nagyon is valóságos. A miniszterelnöki megbízottnak kinevezett Wáberer György nagyvállalkozó egy hónap alatt letett a kormány asztalára egy csomagot, amelyet a kabinet el is fogadott a fuvarozási szakma gondjainak megoldására.

A gazdasági érdekegyeztetés és -érvényesítés útjai Magyarországon lerövidültek. Ha valaki képes a miniszterelnököt meggyőzni az igazáról, akkor mennek a dolgok, mint a karikacsapás. Akinek elhiszi Orbán Viktor, hogy mit kell tenni, annak az elképzeléseit villámgyorsan meg is valósíttatja a kormánnyal és az államapparátussal. A nagy piaci átalakításokat látva tudhatjuk, hogy nemcsak Wábererre hallgat, az eddig felforgatott ágazatoknál mindig és egyértelműen megnevezhetők voltak a kedvezményezettek, illetve az üldözöttek.

A pillanatok alatt elfogadott Wáberer-program ebből a szempontból más. Nem kétséges, hogy az intézkedések a fuvarozási piac legnagyobb szereplőjének, Wáberer György cégének is kedvezőek, de a nagyvállalkozó (és egyben a szakmai érdekképviselet vezetője) olyan javaslatokat tett, amelyek a többiek gondjait is figyelembe veszik és orvosolni akarják. A program nem mohó, szakmai gondokra szakmai megoldásokat javasol, nem forgat fel fenekestől egy ágazatot, nem lehetetlenít el vagy hoz nagyon nehéz helyzetbe piaci szereplőket. Wáberer nem kért a szakma nevében semmi teljesíthetetlent, az országot az unióval nyilvánvalóan konfliktusba vivőt, de minden olyan szerepelt a listáján, ami érdemben javíthat a hazai ágazat szereplőinek helyzetén. Az övén és másokén egyaránt.

Ha ilyen egyszerű, akkor miért nem lehet ezt megtenni a gazdaság más területein is? Vagy nincs program, vagy nincs, aki meggyőzze a kormányfőt. Vagy egyik sincs. A Ponyvaregény című film problémamegoldója, Mr. Wolf szerepében ezúttal egy másik Mr. W.-t láthattunk. Probléma lenne itt még bőven, Mr. W.-ből viszont nagy a hiány. Csak nem állíthatjuk minden ágazat mellé Wáberert. Vagy mégis?

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.