késleltetett adatok
Árfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
A jelenlegi geopolitikai kockázatok közül a legsúlyosabbnak az az instabilitás számít, amely a Maghreb-övezet és az afganisztáni–pakisztáni határ között hosszan elterülő térséget jellemzi.
Azzal, hogy az arab tavasz egyre távolibb emlék, az övezet instabilitása egyre jobban mélyül. Azon három ország közül, ahol az arab tavasz elindult, Líbiában az állam összeomlott, Egyiptom visszatért az autoriter kormányzáshoz, míg Tunéziát a terrortámadások gazdaságilag és politikailag is destabilizálták. Észak-Afrika instabilitása a szubszaharai térségbe is átterjed, a Száhel-övezetben egyre jobban teret nyer a dzsihadizmus, amely keleti irányba Afrika szarva (a Szomáli-félsziget) felé is terjed. Líbiához hasonlóan polgárháború dúl Irakban, Szíriában, Jemenben és Szomáliában.
A régió zűrzavaros helyzete (amelynek kialakulásában az USA és szövetségesei is szerepet játszottak azzal, hogy Irakban, Líbiában, Szíriában, Egyiptomban és más országokban a rezsimváltást segítették elő) korábban biztosnak tűnő államokat is veszélyeztet.
A Szíriából és Irakból érkező menekültáradat Jordániát, Libanont és most már Törökországot is destabilizálja. Utóbbi országban egyre autoriterebb rezsim alakul ki Recep Tayyip Erdogan államfő kormányzása alatt. Mindeközben az Izrael és a palesztinok közötti konfliktus megoldatlansága miatt továbbra is fennáll az a veszély, hogy a gázai Hamasz, valamint a libanoni Hezbollah és Izrael között fegyveres összecsapások törnek ki. Ebben a helyzetben a szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán között a regionális dominancia megszerzéséért komoly küzdelem dúl Irakban, Szíriában, Jemenben, Bahreinben és Libanonban.
Miközben a nemrégiben Iránnal megkötött nukleáris megállapodás csökkenti az atomfegyverek elterjedésének kockázatát, a gazdasági szankciók feloldása az iráni vezetők számára elősegíti, hogy növeljék a síita szövetségeseik számára nyújtott pénzügyi forrásokat. Afganisztánban (ahol a tálibok ismét hatalomra juthatnak) és Pakisztánban (ahol az iszlamisták folyamatos biztonsági kockázatot jelentenek) az fenyeget, hogy mindként ország félig bukott állammá válik.
Az is elmondható, hogy miközben a régió nagy része lángol, az olajárak összeomlottak. A múltban ezen régió geopolitikai instabilitásai három globális recessziót váltottak ki. Az Izrael és az arab államok között dúló 1973-as jom kippuri háború olajembargóhoz vezetett, megháromszorozódtak az árak, és 1974–1975-ben stagfláció alakult ki. Az 1979-s iráni forradalom egy újabb embargóhoz, az azt követő ársokk pedig az 1980–1982 közötti globális stagflációhoz vezetett. Irak Kuvait elleni 1990-es inváziója is áremelkedést idézett elő, aminek következtében 1990–1991-ben az USA-ban, illetve globálisan recesszió alakult ki.
A közel-keleti instabilitás mértéke most jóval súlyosabb és kiterjedtebb. Az olajárakat azonban most nem növelte semmiféle „félelmi prémium”, éppen ellenkezőleg, 2014 óta jelentősen esés következett be.
Talán az a legfőbb oka ennek, hogy szemben a korábbi helyzetekkel a mostani közel-keleti zűrzavar nem okozott kínálati sokkot. Még Irak azon részein is tovább folyik a kőolajtermelés, amelyet az Iszlám Állam ellenőriz, a kőolajat kicsempészve külföldi piacokon értékesítik. Továbbá azok a kilátások, amelyek szerint az iráni olajexportra vonatkozó szankciókat fokozatosan kivezetik, azzal járnak együtt, hogy jelentős mértében lesznek majd olyan közvetlen külföldi beruházások, amelyek a termelés és az exportkapacitás növelését célozzák.
Valójában globális túlkínálat tapasztalható az olajpiacon. Az amerikai palagáz-forradalom, a kanadai olajhomok, valamint az a kilátás, hogy Mexikóban növekedhet az olajtermelés (amelynek energiaszektora megnyílt a magán- és külföldi beruházások előtt) csökkentette Észak-Amerika függését a közel-keleti forrásoktól. Azáltal, hogy az USA az energiafüggetlenség felé tart, fennáll annak a kockázata, hogy Amerika és a nyugati szövetségesei kevésbé tartják majd stratégiailag fontosnak a Közel-Keletet. Ez az elgondolás azonban csak vágyálom: egy lángoló Közel-Kelet számos módon tudja destabilizálni a világot.
Először is a mostanihoz hasonló konfliktusok kínálati problémákhoz vezethetnek, mint 1973-ban, 1979-ben és 1990-ben. Második tényezőként a polgárháborúkat kell számba venni, amelyek milliókat kényszeríthetnek menekülésre, ez pedig gazdasági és szociális szempontból destabilizálhatja Európát, ami érzékenyen érintené a globális gazdaságot.
A frontországok – mint Libanon, Jordánia és Törökország – pedig még nagyobb kihívással nézhetnek szembe, noha gazdaságaik és társadalmaik már most is súlyos nyomás alatt állnak azzal, hogy több millió menekültet fogadtak be. Továbbá a többmilliónyi fiatal arab elhúzódó nélkülözése és reménytelensége az elkeseredett dzsihadisták újabb nemzedékeit hozza létre, amelyek majd a Nyugatot okolják nyomorúságos helyzetükért. Néhányan biztosan eljutnak Európába és az USA-ba, ahol majd terrortámadásokat hajtanak végre.
Ha a Nyugat ignorálja a Közel-Keletet, vagy csak katonai eszközökkel kezeli a régió problémáit (az USA kétezermilliárd dollárt költött el az afganisztáni és az iraki háborúban, amivel csak azt érte el, hogy tovább fokozódott a káosz), ahelyett hogy a diplomácia és a pénzügyi támogatás révén elősegítené a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést, a régió instabilitása csak súlyosbodni fog. Egy ilyen döntés évtizedekre hatalmas terhet róna az USA-ra, Európára és a globális gazdaságra.
Copyright: Project Syndicate, 2015
www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.