Korrupció: érzet vagy valóság?

A világ első korrupciómúzeuma nyílt meg Thaiföldön szeptemberben. A tárlaton olyan szobrokkal találkozhatnak a látogatók, amelyek a délkelet-ázsiai ország tíz leghírhedtebb közelmúltbeli korrupciós botrányát idézik fel.

A hírt végigolvasva kiderül, a botrányokat ugyan részletesen bemutatják, de már a szereplőket nem nevezik néven, így a szobrok sem felismerhetők. Csak sejtetők. És persze a sztoriból, a körítésből ott is tudható, kiről szól az a kiállítási rész. A szervezők célja ezzel az elrettentés volt: a (leendő) bűnözőknek tudniuk kell, hogy tettük nyilvánosságra kerül. Az egyik szervező azzal érvelt, hogy botrányaikat senki sem törölheti ki Thaiföld történelméből és az ország lakóinak emlékezetéből.

De gondoljuk tovább a hírt. Mi lenne, ha korrupciós múzeum nyílna Magyarországon? Milyen témák, milyen ügyek, nagy botrányok, lezárt bírósági ítéletek szerepelnének benne? Mi volt az a nagy korrupciós eset, amely megrázta az országot, a társadalmat, a gazdaságot? Kiket személyesítenének meg a szobrok, amelyek egy-egy korrupcióhoz köthetők? A trafikmutyiként elhíresült történet korrupció volt? Vagy az állami földek bérletének botrányokkal kísért pályázata?

És a kaszinókoncessziók kiosztása? Nem, ezek törvényes ügyletek voltak. Akkor talán egy nagy Nokia-doboz jelképezné majd a magyar korrupciót egy ilyen kiállításon? Lehetséges, ám ez máig nem tisztázott történet. Olyannyira nem, hogy a bíróság hat év alatt sem jutott el a jogerős ítéletig. Lehet, hogy akkor nincs is korrupció nálunk? De akkor mitől alakul ki az az érzet, hogy sok közbeszerzés, állami pályázat mögött „valami van”, aminek kevés köze van a valóságos teljesítményhez?

A politikai kapcsolatok, az uram-bátyám viszony korrupció? Ha egy furcsa eredménnyel záruló pályázat mögött nincs kézzelfogható pénzmozgás, akkor az minek minősülhet? Mindez azért érdekes, mert amikor a magyar gazdaságot besorolják, értékelik, a korrupció túl nagy mértéke az egyik gyengítő elem szokott lenni. A World Economic Forum legújabb versenyképességi listáján, a 12 kritérium alapján számolt Global Competitiveness Index alapján Magyarország a 63. helyre került 140 országból. Egy évvel korábban a 60. volt. S a problémák között szerepel a korrupció. De idézhetnénk más listát, más értékelést is. A korrupció vádja mindegyiken nagy hangsúllyal szerepel.

Az utóbb hónapok legizgalmasabb korrupciós fejezete a szomszédos Romániában zajlik. Victor Ponta kormányfő túlélte ugyan a napokban lezajlott bizalmi szavazást, a román miniszterelnököt okirat-hamisítással, pénzmosásban és adócsalásban való bűnsegédlettel vádolják. Ponta védekezése leginkább arra épül, hogy az ellenzéknek nincs erkölcsi alapja a vádaskodásra, merthogy sok ellenzéki politikust is korrupcióval gyanúsít az ügyészség. Különös érvelés, nem? Romániában, csakúgy mint Lengyelországban, külön szervezet foglalkozik a politikához köthető nagy korrupciós ügyekkel. A szomszédunkban ennek látványos a következménye: fejek hullanak, s mindez teljes nyilvánossággal. Ha valaminek, ennek lehet visszatartó ereje.

Hogy mi a helyzet Magyarországon? Furcsa szituációk alakulnak ki. A NAV korábbi elnökét az USA „listázta”, merthogy a korrupciós gyanúba keveredett. A kormány nem vizsgálta az esetet, a hivatal viszont igen, és mindent rendben talált. Az elnök azóta távozott – nem erre hivatkozva –, és az adóhivatal felügyeletét is átszervezik. De a közérdekű bejelentők védelme sincs megoldva nálunk. Állami védelem helyett inkább megtorlás, sőt akár hatósági vegzálás lehet az osztályrészük. A közérdekű adatokhoz egyre nehezebb hozzáférni. Fizetni kell érte.

Az adatvédelmi ombudsman ezen nem háborodik fel, mondván, a gyakorlat majd elrendezi e kérdést. A korrupció legnagyobb ellensége a teljes nyilvánosság lenne. Aki e „tisztítófolyamatban” részt vesz, elismerést, s ha szükséges, jogszabályokkal garantált védelmet érdemelne. A modern korrupció ma már nem nokiás dobozban jelenik meg, ezért nehéz feltárni, felismerni. Célzott pályázatok, nagy összegű, indokoltnak látszó támogatások, bonyolult céghálók szegélyezik az útját. Ezek leleplezésében jól jönnének az önkéntes civilek. A jelenlegi feltételekkel kevesen vállalkoznak erre, vagyis a korrupciós érzet a jövőben sem csökken. És az érzet mögött sokszor ott a valóság. Még akkor is, ha nehéz bizonyítani.