BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
esélyegyenlőség

Így jár, aki feldühíti a magyar kormányt

2015.12.19., szombat 08:00

Hirtelen felindulásból elkövetett szerződésbontás – nehéz másként minősíteni a kormány döntését, amelyben utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt a Magyar Telekommal kötött szerződéseik felbontására. Ezzel a nők társadalmi szerepének megítélésével kapcsolatos vita helyét új téma vette át: mit tehet a kormány, ha úgy érzi, egy alapértéket sértett meg egy multi? Elfogadható megoldás a „szemet szemért, fogat fogért” mentalitás?

A helyzet tehát súlyos, már-már háborús hangulatot sejtet. S hogy miért vette össztűz alá a kormány a Magyar Telekomot? Ákos védelmében. Tudják, ő az az énekes, aki az Echo TV-ben kijelentette: szerinte a nőknek nem dolguk annyit keresni, mint a férfiaknak, és a női egyenjogúság nem egyezik a normalitással. Hogy milyen főbenjáró bűnt követett el az MTelekom, amivel magára haragította az egész magyar kormányt? Felbontotta a szponzorációs szerződést ezzel az énekessel. A német tulajdonú cég működésének alapelve – és ez ma már elmondható a legtöbb multiról és jelentős magyar vállalatról is –, hogy „a nőknek és férfiaknak egyaránt azonos munkafeltételeket és karrierlehetőséget biztosít, és minden körülmények között fenntartja a vállalaton belüli nemi egyenjogúságot”. Ákos kijelentése után kiderült: ő nem ezt az értékrendet képviseli. A vállalat ezért felbontotta a támogatási szerződést.

Ez idáig egy magáncég magándöntése volt. Ebbe a vitába szállt bele a magyar kormány azzal, hogy a kormányszóvivő kijelentette: „Mi elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ma Magyarországon bárkit véleménye és nézetei miatt ilyen formában diszkriminálni lehessen.” És a kormány lépett. Ákossal a német tulajdonú cég bontott szerződést, az MTelekommal meg a kormány. Aránytalan retorzió.

De nem is a mérték a lényeg. A kormány reakciója a zavarba ejtő. Miért érezte úgy, hogy be kell szállnia e történetbe? Az énekes kijelentése vállalhatatlan egy olyan országban, amely európai értékeket vall. Ahol egyenlőség van, s egyenlő munkáért egyenlő bér jár. Nőknek és férfiaknak, egyaránt. A szólásszabadság jegyében természetesen terjeszthető ezzel ellentétes nézet is – bár az sem biztos, hogy Ákos ezt akarta –, ennek jogát az MTelekom nem is vitatta, csak éppen anyagilag nem kívánja támogatni. A történet a vállalat oldaláról ennyi lett volna. De már nem ennyi. Miközben az egész vita a nők társadalmi-gazdasági szerepének megítéléséről, a gyermekvállalásról robbant ki, ez most gellert kapva a hatalom és az üzleti szektor kapcsolatáról szól majd. Arról, hogy lehet-e előzetes egyeztetés nélkül, egyoldalúan szerződést bontani?

Nem minősül-e ez a hatalommal való visszaélésnek? Vagy erőből politizálásnak? Mit szól ehhez a többi vállalat, amelyek esetleg ugyancsak üzleti kapcsolatban vannak kormányzati szervekkel? Megijedtek, mert egy rossznak minősíthető lépés miatt bármikor borulhat egy üzlet? Vagy mit mondanak a tőzsdei befektetők, akiknek Telekom-részvény van a birtokukban? A kormánydöntés nem várt kárt okoz a telekommunikációs vállalatnak, ami akár az árfolyamot is befolyásolhatja. És hogyan reagálnak minderre a szakmai szervezetek, a kamarák?

És ha a magyar kormánynak van igaza? Mit tegyen, ha egy „gaz multi” neki nem tetsző módon nyilvánít véleményt? Ha tényleg megsértette a véleménynyilvánítás szabadságát azzal, hogy visszavonta a szponzori pénzt a magyar énekestől, akkor helyes e lépés?

Három napja ezen az oldalon Török Zoltán közgazdász a jó kormányzás fontosságáról elmélkedett. Arról, hogy Magyarország gazdasági teljesítményében benne volt, benne van a felminősítés lehetősége. Több területen – növekedés, hiány, adósság – egyértelmű a javulás. A jobb osztályzatot a pénzügyi piacok már meg is előlegezték, beárazták. Amiben lemaradunk Csehország, Lengyelország és Szlovákia mögött, az a kormányzás minősége. Vajon egy ilyen hirtelen kormányzati döntéssel növekszik vagy szűkül a különbség?

Kérdés kérdés hátán. Válasz kevés. A befektetőknek stabilitás, kiszámítható környezet, kiszámítható kormányzati döntések kellenek. Ez a mostani nem tartozik ebbe a körbe.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.