Rugalmas vagy hiteles

Ha betartják, úgy sem jó, ha nem, úgy sem. Mi az? Nem találós kérdés. A valóság az eurózónában. Az Európai Bizottság a napokban megkegyelmezett Portugáliának és Spanyolországnak, amelyek 2009 óta képtelennek bizonyultak a megszabott határidőre a GDP három százaléka alá levinni a költségvetési hiányt. Ezt kedden az Európai Tanács is elfogadta. Spanyolország esetében eddig háromszor, Portugáliáéban kétszer halasztották el a teljesítés dátumát. Ezért immár tetemes pénzbüntetés várt rájuk. A pénzügyi válság kirobbanása után az uniós tagországok – javarészt a magyar elnökség alatt – átírták, szigorították a stabilitási paktum szabályait, és rendkívül összetett, nehezen átlátható, a strukturális egyenleg ingatag módszertani alapján nyugvó rendszert hoztak létre, amelyben a gazdasági folyamatok változására hivatkozva tág teret kínáltak a szubjektív értelmezésnek is.

Portugália és a kormányalakítással bíbelődő Spanyolország megint megúszta, újabb egy, illetve két évet kaptak a deficit csökkentésére. Ezért joggal felmerül a kérdés: hiteles-e még az euró szabályrendszere. A válasz: nem. Pierre Moscovici, az illetékes biztos azt mondta: rugalmasan jártak el, hiszen mi értelme lett volna büntetést kiszabni a mostani nehéz időkben, amikor az európai polgárok bizalma megrendült az uniós intézményekben. Arra célzott, hogy a brit kilépés, a terrorcselekmények, a migráció súlyos vitákat kiváltó kezelése a populista pártok malmára hajthatja a vizet. Ez valóban így van. De az eurózóna szilárd magjában, Németországban, Hollandiában, Ausztriában és Finnországban az kelt visszatetszést, hogy a krízis alatt általuk hitelekkel megsegített déli országok nem tudják rendbe tenni az államháztartásukat, újabb és újabb felmentést kapnak ez alól. Az érintettek viszont azzal érvelnek, hogy éppen elég megszorítást kényszerítettek polgáraikra, észszerűbb volna a szabályokat megint felülvizsgálni, mert nem kellene költségvetési kiadáscsökkentésre és adóemelésre ösztökélni kormányokat, miközben a gazdaság leszálló ágban van.

A vita természetesen túlnő a bizottságon, a döntés a kormányok kezében van. Spanyolország és Portugália esetében is a Európai Tanácsban szavaztak a pénzügyminiszterek arról, hogy az érintett tagállamok bizony elmaradtak a teljesítésben. Ezt követte a minap a bizottsági felmentő ajánlás.

A hiteles, de rugalmatlan, vagy a rugalmas, ám hiteltelen döntési változatok közé szorult eurózónában bizonyosan megérett a helyzet a szabályok reformjára – ezt támasztják alá a heves kormányközi, jórészt persze adósok és hitelezők között folyó viták és a tekintélyes brüsszeli agytrösztök javaslatai. Szakmai körökben az már nagyjából tisztázódott, hogy az euró bevezetése előtti állapotra szabott főszabály – hogy a hiány nem haladhatja a GDP három, az államadósság hatvan százalékát – nem alapul általánosan érvényes gazdasági törvényszerűségen. További súlyos probléma – erre most ismét rávilágított a Nemzetközi Valutaalapban (IMF) végzett belső vizsgálat az európaiak aránytalanul nagy szavazati arányának erejéről –, hogy a korábbi felfogás szerint a valutaövezeten belül nem számít a folyó mérlegek egyenlege. Vagyis az óriási német többlet és – mondjuk – a spanyol hiány megítélése nagyon is eltérő. Előbbi a megtakarítói erény, utóbbi a bűnös pazarlás szinonimája. Holott a kettő egymás tükörképe. Az IMF az utóbbi években eltávolodott az uralkodó európai (leginkább német) felfogástól, és egyre árnyaltabban közelített a megszorítás-élénkítés kérdéshez.

A brüsszeli Bruegel intézet kutatói – Darvas Zsolt, Grégory Claeys és Alvaro Leandro – azt szorgalmazzák, hogy a deficitcél helyett az egyszeri tételektől, kamatoktól és munkanélküli-segélyektől megtisztított közkiadások szintjét figyelje a bizottság és a tanács, és a nemzeti költségvetési tanácsokra is támaszkodó független európai testület véleményezze a büdzséket. Ha korábban ez lett volna a vezérlő elv, akkor például az ír válság – és nyilván a többi is – egészen másként zajlott volna le.

A reform nem ígérkezik gyors menetnek, de megkerülhetetlen, máskülönben még sokszor kell kibúvót keresni Brüsszelben azon szabályok alól, amelyek érvényesítését a döntéshozók maguk is értelmetlennek és károsnak ítélik.