késleltetett adatok
Árfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Az eurózóna válsága mind a mai napig nem oldódott meg. Leginkább annyi történt, hogy a 2009-ben még többségében a nyugat-európai nagybankoknál lévő toxikus államadósság-tömeget átpakoltuk az időközben létrehozott uniós pufferalapokba, illetve az Európai Központi Bankhoz (EKB).
Azaz a magánkézben lévő adósságot államosították, az adófizetők számlájára írták. Gyakorlatilag tehát egy nagyszabású bankmentés történt, amelyhez úgy nyertek időt az unió vezetői, hogy közben a szuverén adósságállományok törlesztőrészleteinek folyamatos fizetését a bajba került tagállamokban folyamatos megszorításokkal biztosították. Ezek a megszorítások azonban már a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által is elismert módon drámai következményekkel jártak az érintett országok gazdaságára, társadalmára.
Sokan aggódnak Matteo Renzi kormányfő lemondása miatt, attól tartva, hogy a feltörekvő Öt Csillag populista mozgalom – ha hatalomra kerülne – nem lenne képes úgy kordában tartani a helyzetet, mint Renzi. Az aggodalom indokolatlan, az olasz válság megoldása ugyanis nem Rómában van.
Az olasz bankrendszer gondjait most nem a túlfizetett bankárok felelőtlen hitelnyújtási gyakorlata okozta. A bajok forrása a megszorítások erőltetése, amiben Renzi is jeleskedett. Ezeknek következtében ugyanis már lassan hat éve nincs kereslet, és így nincs gazdasági növekedés sem Olaszországban. Ha nincs növekedés, és közben gyakorlatilag defláció van, óhatatlanul bajba kerülnek az adósok.
Ilyenkor jelentkezik az „adósságdeflációnak” nevezett jelenség, amely elnevezést Irving Fisher amerikai közgazdásznak köszönhetjük. Válság idején mindennek az ára csökken, a hitel fedezetéül szolgáló eszközöké is, így azonban a hitel összege egyre nagyobb terhet jelent az adósoknak. Ez pedig azzal jár, hogy még nagyobb lesz a fizetésképtelenség veszélye, azaz a válság folyamata ördögi körként elmélyül. Pontosan az ellentéte történik ilyenkor, mint konjunktúra idején, amikor túlpörög a gazdaság magas infláció mellett. Ez egyrészt csökkenti a reálkamatokat, azaz még az is előfordulhat, hogy negatív reálkamattal jutunk hitelhez. De ezen felül magát a hitel tőkeösszegét is csökkenti az infláció, azaz a hitel felvevője igen jól jár. Ez természetesen körkörös visszacsatolási mechanizmusként tovább gerjeszti a konjunktúrát, akár a káros buborékokat is. Ez történt az unió déli perifériáján és Írországban 2009 előtt a túlságosan alacsony nominális eurókamatok miatt, amit azért volt kénytelen megállapítani az EKB, mert az eurózóna nem optimális valutaövezet, egyes tagállamoknak a lassú növekedésük miatt kifejezetten ezekre az alacsony kamatokra volt szükségük. Az EKB nem tudott jól dönteni.
Válságban, defláció esetén azonban ennek pont az ellenkezője történik. A defláció nemcsak a reálkamatot emeli, hanem a törzstőke összegét is. Ez pedig további terheket ró az adósokra, akik közül sokan képtelenek lesznek törleszteni. Ez pedig, ismét csak negatív visszacsatolásként, körkörösen tovább erősíti a recessziót.
Ráadásul időközben a monetáris unió a pénzügyi rendszer felelőtlenségét (moral hazard) csökkentendő azt az egyébként helyes döntést hozta, hogy az állam immáron nem mentheti ki a kereskedelmi bankokat (nincs több bail out), csakis maguk a tulajdonosok, még rosszabb esetben a betétesek (bail in). Ez azonban ismét csak felveti az olasz bankrendszer láncreakció-szerű összeomlását, hiszen mind az Egyesült Államokban, mind pedig az eurózónában csakis az állam volt képtelen a pénzügyi rendszer életben tartására a felelősség, a likviditás, sőt gyakran a szolvencia szinte korlátlan átvállalásával 2008–2009-ben.
Mindeközben ott van a Deutsche Bank esete, amely olyan méretű büntetést kapott az amerikai pénzügyi felügyelettől folyamatos és nagyon komoly szabálysértéseiért, hogy ha azt ténylegesen ki kell fizetnie, akkor ez a hatalmas pénzintézet is összeomlik. Ezzel pedig ismét visszaérkezünk 2008–2009 legrosszabb napjaiba, vagy még annál is kedvezőtlenebb helyzetbe. Ha pedig Angela Merkel kancellár – akit vélhetően újraválasztanak – mégis úgy dönt, hogy az állam fogja megmenteni a német GDP 80 százalékának megfelelő méretű nagybankot, akkor maga is szabályt sért.
Az elmúlt évek csöndje ellenére messze nincs még vége az eurózóna válságának.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.