A pénzügyi válság elveszett tanulsága

Épp tíz éve augusztusban történt, hogy a francia BNP Paribas bank korlátozta a befektetők hozzáférését a pénzükhöz három alap esetében. Ez volt az első erős jelzése annak a pénzügyi válságnak, amely majd egy évvel később felforgatta a világgazdaságot. A fejlett gazdaságok politikai döntéshozóit mégis teljesen meglepetésszerűen érte a 2008 végén kitört és 2009 elején is folytatódó jelentős gazdasági és pénzügyi felfordulás, mely egy többéves pusztító válság szélére sodorta a világot. Nem vették eléggé figyelembe a feltörekvő gazdaságok kríziseinek tanulságait.

Bárki, aki megtapasztalta vagy tanulmányozta a fejlődő országok pénzügyi válságait, tisztában van azok meghatározó jellemzőivel. Először is, ahogy azt néhai Rüdiger Dornbusch állította, a pénzügyi válságok hosszú időn át alakulnak ki, de mihelyt kitörnek, gyorsan, széles körben és hevesen terjednek tovább. Az egymást követő összeomlások folyamatában a pénzügyi kondíciók gyorsan katasztrofálissá válnak. A korábban sziklaszilárdnak látszó magán-hitelintézetek térdre rogynak, a jegybankoknak és a kormányzatoknak kemény és bizonytalan politikai döntéseket kell meghozniuk. Továbbá a politikai döntéshozóknak számolniuk kell a gazdasági tevékenység hirtelen leállásával is, ami súlyosan ronthatja a foglalkoztatás, a külkereskedelem és a beruházások helyzetét.

A súlyos pénzügyi helyzet kezelését célzó hatékony, átfogó válaszintézkedések kialakítását még nehezebbé teszi, ha a jó időszakokban nem történtek elégséges lépések a fenntartható és inkluzív növekedés biztosítása érdekében. További nehézséget okozhat, ha a politikusok bűnbakképzésre használják fel a helyzetet. Mindezen tanulságok hasznosak lehettek volna tíz évvel ezelőtt a fejlett gazdaságok politikai döntéshozói számára. Mikor a BNP Paribas 2,2 milliárd dollár értékben fagyasztott be alapokat 2007. augusztus 9-én, akkor nyilvánvalónak kellett volna lennie, hogy a pénzügyi rendszerben további nehézségek fognak bekövetkezni. A döntéshozók azonban rossz következtetést vontak le, főként két ok miatt.

Először is, bizonyos időbe telt a számukra, mire megértették a pénzügyi rendszer szemük előtt kialakuló látens instabilitásának kiterjedtségét. Másodsorban, a legtöbb döntéshozó a fejlett országokban túlságosan gőgös volt ahhoz, hogy bármit is tanuljon a feltörekvő országok tapasztalataiból.

Sajnos e problémákat még nem oldották meg teljesen. Valójában úgy tűnik, hogy a fejlett országok politikusai továbbra sem vesznek tudomást azon gazdasági modell korlátairól, amely túlzott mértékben támaszkodik a hitelezésre a tartós és inkluzív növekedés előteremtésénél. Bár ezek a korlátok nyilvánvalóvá váltak az elmúlt tíz év során, a politikusok nem erősítették megfelelően azt a növekedési modellt, amelytől gazdaságaik függnek. Ehelyett gyakran úgy léptek fel, mintha a válság csupán egy ciklikus – noha drámai – sokk lenne, és azt feltételezték, hogy a gazdaság V alakban majd visszaerősödik, ahogy az jellemzően történt egy recesszió után.

Miután a döntéshozók a ciklikus gondolkodás foglyai voltak, a pénzügyi válságra nem egy hosszan tartó krízisként tekintettek. Ebből adódóan a válságot kezelő intézkedéseiket szándékosan ideiglenesnek tervezték meg, illetve az intézkedések célpontjait szigorúan lehatárolták. Végül világossá vált, hogy a problémák felszámolásához egy jóval szélesebb körű, hosszú távú strukturális megoldásra van szükség. Addigra azonban a merész intézkedések megtételének politikai lehetősége lényegében megszűnt.

Következésképp a fejlett gazdaságoknak túl hosszú időbe telt, mire visszatértek a válság előtti GDP-szintekhez, és képtelenek voltak a jelentős növekedési potenciált kihasználni. Még rosszabb, hogy a válság utáni években elért növekedésük nem volt inkluzív. Ehelyett sok fejlett gazdaságot túlzottan széles jövedelmi, vagyoni és lehetőségbeli szakadékok jellemeznek.

Minél tovább fennmarad ez a helyzet, annál borúsabbak lesznek a fejlett gazdaságok jövőbeli növekedési kilátásai.

Egy évtizeddel a válság kitörése után a fejlett gazdaságok még mindig nem fordultak el döntően attól a növekedési modelltől, mely túlságosan támaszkodik a likviditásra és a hitelfelvételre. Még mindig nem hajtottak végre elegendő beruházást az infrastruktúra, az oktatás és általában véve a humán tőke terén. Nem kezelték a növekedést gátló torzulásokat, amelyek aláássák az adórendszer, a pénzügyi közvetítőrendszer és a külkereskedelem hatékonyságát. Továbbá nem tudnak lépést tartani a technológia fejlődésével, illetve hasznot húzni a big data, a mesterséges intelligencia és a mobilitás új formáinak potenciális előnyeiből.

A fejlett világ politikusai elmulasztották azt, hogy a feltörekvő gazdaságok tanulságait időben átvegyék. Most azonban már rendelkeznek a szükséges információval és elemzői képességgel, hogy mindezt megtegyék. Rajtuk múlik, hogy a további csalódásokat elkerüljék, a fenntartható növekedés forrásait megfelelően kezeljék, illetve az egyenlőtlenség aggasztó szintjét orvosolják. A labda a politikai osztály térfelén pattog.

Copyright: Project Syndicate, 2017

www.project-syndicate.org