Elégedetlenségünk globalizációja

Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg A globalizáció és visszásságai (Globalization and Its Discontents) című könyvem, amelyben annak bemutatására törekedtem, hogy miért alakult ki jelentős elégedetlenség a globalizációval szemben a fejlődő országok körében. Egész egyszerűen sokan azt gondolták, hogy a globális rendszer ellenük lett kitalálva, és a nemzetközi kereskedelmi megállapodások különösen tisztességtelenek velük szemben.

A globalizációval szembeni újfajta elégedetlenség az Amerikai Egyesült Államokban és más fejlett gazdaságokban gerjesztett populista mozgolódásokat, és ezek élére olyan politikusok álltak, akik azt állítják, hogy a fennálló rendszer hátrányos helyzetbe hozza országaikat. Donald Trump elnök azt bizonygatja, hogy az USA kereskedelmi tárgyalóit a mexikói és kínai kereskedelmi tárgyalók kihasználják.

Miként válhat most szinte mindenhol a szidalmak tárgyává az a dolog, amelyről korábban azt tartották, hogy mindenkinek kedvez (mind a fejlett, mind a fejlődő országokban)? Miként lehet egy külkereskedelmi egyezmény igazságtalan minden fél számára?

A fejlődő országokban élőknek Trump állításai – ahogy maga Trump is – nevetségesek. Alapvetően az USA alkotta meg a globalizáció szabályait, és hozta létre annak intézményeit. Ezen intézmények némelyikében – például a Nemzetközi Valutaalapnál – az USA-nak még mindig vétójoga van annak ellenére is, hogy csökkent Amerika szerepe a világgazdaságban (és úgy tűnik, Trump tovább akarja csökkenteni ezt a szerepet).

Olyanok számára – mint én is –, akik több mint negyedszázada közelről figyelik a külkereskedelmi megállapodásokat, egyértelmű, hogy az amerikai kereskedelmi tárgyalók jórészt elérték céljaikat. A probléma a céljaikkal van. Mandátumukat zárt ajtók mögött a nagy konszernek határozták meg. Ez a szerte a világban élő munkavállalók és átlagemberek kárára kidolgozott, a nagy multinacionális vállalatok által és nekik elkészített agenda volt.

Valójában gyakran úgy tűnik, hogy a béreik csökkenését, állásuk elvesztését megtapasztaló munkavállalók csupán járulékos költségek, akik a gazdasági fejlődés megállíthatatlan előrehaladásának ártatlan, de elkerülhetetlen áldozatai. Van azonban egy másik értelmezése is annak, ami történt: a globalizáció egyik célja a munkavállalók alkuerejének gyengítése volt. A nagyvállalatok olcsóbb munkaerőt akartak, és mindegy volt, ezt miként érhetik el.

A kereskedelmi megállapodások néhány fejtörést okozó aspektusát ez az értelmezés segíti megmagyarázni. Miért adták fel például a fejlett országok egyik legnagyobb előnyüket, a jogállamiságot? A legújabb kereskedelmi megállapodásokban szereplő rendelkezések valójában több jogot adnak a külföldi befektetőknek, mint amennyit az USA-ban biztosítanak nekik. Kompenzálják például a külföldi befektetőket, ha az adott állam olyan szabályozást fogad el, amely csökkenti a profitjukat, és teljesen mindegy, hogy erre a szabályozásra milyen mértékben van szükség, vagy a vállalatok mekkora kárt okoznak az ilyen rendelkezések hiányában.

Három válaszreakció létezik a globalizációval szembeni globális elégedetlenségre. Az első – amelyet nevezzünk Las Vegas stratégiának – arról szól, hogy megduplázzuk tétünket a globalizációra, ahogy az az elmúlt negyedszázadban is történt. Ez a fogadás azon a reményen alapul – mint minden más fogadás a bizonyíthatóan kudarcot vallott politikai stratégiákra, például a leszivárgó gazdaságra (trickle-down economics) –, hogy a globalizáció valahogy sikeres lesz a jövőben.

A második választ a trumpizmus jelenti. E szerint válasszuk le magunkat a globalizációról abban a reményben, hogy ez majd valahogy visszahozza a régmúlt időket. A protekcionizmus azonban nem fog működni. A termelő iparágakban a munkahelyek száma egyszerűen azért csökken világszerte, mert a termelékenység növekedése meghaladja a kereslet növekedését.

Még ha a termelő iparágak visszatérnek is az USA-ba, a munkahelyek nem fognak. A fejlett feldolgozóipari technológiák, például a robotok miatt kevesebb munkahelyre lesz szükség, és azok is magas képzettséget igényelnek majd, illetve más helyütt jönnek létre, mint ahol a régi munkahelyek megszűntek. A Las Vegas stratégiához hasonlóan ez az irány is kudarcra van ítélve, mivel tovább növeli a leszakadók elégedetlenségét.

Trump nem lesz sikeres a külkereskedelmi hiány csökkentésére vonatkozó célja terén sem, amelyet a hazai megtakarítások és a beruházások közötti különbség határoz meg. Most, hogy a republikánusok keresztülvitték a milliárdosoknak kedvező adócsökkentést, az állami megtakarítások mértéke csökkenni, a külkereskedelmi hiány növekedni fog a dollár erősödése miatt. (A költségvetési és a külkereskedelmi hiány mértéke általában olyannyira hasonlóan alakul, hogy ikerdeficitnek nevezzük őket.) Trump talán nem szeretné ezt beismerni, de lassan rájön, hogy van néhány olyan dolog, amit még a világon a legnagyobb hatalmi pozícióban lévő ember sem tud kontrollálni.

A globalizációval kapcsolatos visszásságokra adott harmadik megközelítés a protekcionizmus nélküli szociális védelem, amelyet a kis észak-európai országok követnek. Tudják, hogy kis országként nyitottnak kell maradniuk. Azt is tudják azonban, hogy a nyitottság kockázatos a munkavállalók számára. Olyan társadalmi szerződésre volt szükségük ezért, amely segítette a munkavállalókat a régi munkahelyekről az újak felé történő átlépésben, illetve a köztes időszakban is valamekkora támogatást biztosított.

Az észak-európai országok mélyen begyökerezett demokratikus társadalmak, így tudták azt, hogy ha a legtöbb munkavállaló nem úgy tekint a globalizációra, mint amely az előnyére van, akkor a globalizáció nem lesz fenntartható. Továbbá ezen országok tehetős rétegei felismerték, hogy ha a globalizáció úgy működik, ahogy kell, akkor mindenkinek elegendő előnye származik belőle.

Az utóbbi időszak amerikai kapitalizmusát a féktelen mohóság jellemzi, mint a 2008-as pénzügyi válság is mutatta. Ahogy azonban néhány országban látni lehet, a piacgazdaság olyan formát is ölthet, amely mérsékli a kapitalizmus és a globalizáció túlkapásait, illetve nagyobb mértékű fenntartható növekedést és magasabb életszínvonalat biztosít a legtöbb polgárnak.

Ez utóbbi sikerekből tanulhatunk, hogy mit kellene tenni, mint ahogy tanulhatunk a múltban elkövetett hibákból is a tekintetben, hogy milyen úton ne járjunk. Ahogy az egyértelművé vált, ha nem irányítjuk úgy a globalizációt, hogy az mindenki számára kedvezzen, akkor az északon meglévő új elégedetlenségből és a délre jellemző régi elégedetlenségből származó ellenreakció kockázata erősödni fog.

Copyright: Project Syndicate, 2017

www.project-syndicate.org