BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
SBN

A fejlesztési finanszírozás fenntarthatóságának javítása

Az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak 2030-ra történő eléréséhez évente több ezermilliárd dollárnyi állami kiadásra, beruházásokra és segélyre lesz szükség.
2018.03.16., péntek 13:45

Az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak 2030-ra történő eléréséhez évente több ezermilliárd dollárnyi állami kiadásra, beruházásokra és segélyre lesz szükség. Habár az erre vonatkozó számítások nagyban eltérnek,

az ENSZ egyik, 2014-es jelentése szerint egyedül az infrastrukturális fejlesztéseknek mintegy hétezermilliárd dolláros forrásigényük lesz.

Bármekkora lesz is azonban a végső összeg, ennek nagysága jóval meghaladja majd a kormányok rendelkezésére álló eszközöket. Emiatt azok a kormányzatok, amelyek a 17 fenntartható fejlődési cél megvalósításán dolgoznak, saját országuk bankszektorára is számítanak abban, hogy az majd a források jó részét biztosítani fogja.

Ez egy megalapozott elvárás. A feltörekvő piacokon ugyanis a bankok több mint 50 ezermilliárd dollár értékű eszközállománnyal rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy nagymértékben tudják befolyásolni a fenntartható fejlesztések finanszírozásának módját.

Sok hitelező nem rendelkezik olyan kapacitással, hogy megfelelően fel tudja mérni az ilyen típusú projektekkel kapcsolatos pénzügyi, környezeti és szociális kockázatokat. Ha a nemzetközi közösség el akarja érni a fenntartható fejlődési célokat, akkor erősítenie kell a fenntartható pénzügyi megoldásokat.

Fotó: AFP PHOTO / KAMBOU SIA

Szerencsére ebből a szempontból már látni eredményeket. 2012 májusában tíz ország bankfelügyeleti szerve kért segítséget szervezetemtől, a Nemzetközi Pénzügyi Társaságtól (IFC) az ügyben, hogy segítsünk a Sustainable Banking Network (SBN) nevű szervezet létrehozásában, amely környezetbarát és társadalmilag inkluzív kezdeményezések támogatását tűzte ki célul. A hálózat mára már 34 országra terjed ki 42,6 ezermilliárd dollár értékű banki eszközállományt lefedve (ez a feltörekvő piacok teljes banki eszközállományának több mint 85 százaléka).

Az SBN bankfelügyeleti hatóságokat, bankokat és különböző ügynökségeket köt össze a feltörekvő gazdaságokban annak érdekében, hogy fejlesszék a fenntarthatósági projektek finanszírozási megoldásait.

Ezek az erőfeszítések teljesen önkéntes alapon történnek, ettől függetlenül már mérhető hatásuk van.

2016-ban például az SBN a G20-akon belül létrejött Green Finance Study Group kiemelt partnere lett, amely a G20-ak globális környezetvédelmi finanszírozási programjának megvalósítását segíti, illetve arra hívja fel a figyelmet, hogy a pénzügyi rendszeren belül mennyire fontos a környezeti szempontokat figyelembe vevő kockázatkezelés.

Az SBN-ben részt vevő sok nagyobb gazdaság számos olyan fenntartható finanszírozási intézkedést alakított ki, amelyek igazodnak a legjobb nemzetközi gyakorlatokhoz. Ezen erőfeszítések arra bátorítják a hálózatban részt vevő, illetve tagsággal nem bíró országokat, hogy fokozottan támogassák a társadalmi felelősséget szolgáló hitelezést.

Ennek a lendületnek a fenntartásához az SBN-nek olyan eszközökre van szüksége, amelyek pontosan mérik az eddigi eredményeket. Emiatt az IFC nemrégiben kiadta az első éves globális előrehaladási jelentését az SBN keretében elért eredményekről (SBN Global Progress Report).

A jelentésben nyolc SBN-ország (Banglades, Brazília, Kína, Kolumbia, Indonézia, Mongólia, Nigéria és Vietnám) kapott magas osztályzatot az innováció terén. Az ezekben az országokban végrehajtott reformok kiterjednek a széles körű és átlátható monitoringprogramokra, illetve olyan új szabályozások bevezetésére, amelyek megkövetelik, hogy a bankok döntéshozatali folyamataiba épüljenek be a környezeti és szociális kockázatértékelések. Ezek az országok emellett bevezettek olyan piaci ösztönzőket is, amelyek arra sarkallják a bankokat, hogy több környezetvédelmi projektet finanszírozzanak.

Fotó: AFP PHOTO / ISSOUF SANOGO

Az egyik oka az éves jelentés összeállításának, hogy a tanulságokat dokumentáljuk, és ezzel segítsük a bankszektor produktív reformokban való részvételét. Ebben az értelemben az IFC úgy tekint erre az első jelentésre, mint amely a változások felgyorsításához ad útmutatót.

Sok munka van azonban még hátra annak érdekében, hogy fejlődjenek a fenntarthatósági célokat finanszírozó megoldások a világ feltörekvő országaiban. Az SBN például most arra összpontosít, hogy segítse a fejlődő országokat abban, hogy hasznot húzzanak a klímavédelmi beruházási lehetőségekből, amelyek értékét mintegy 23 ezermilliárd dollárra teszik. Az SBN emellett azon is dolgozik, hogy gyorsítsa a zöldkötvények piacának növekedését, ami segítene abban, hogy a globális pénzügyi rendszer más területei is bátorítást kapjanak a különböző kezdeményezésekben való részvételre.

Az SBN-nek azonban már van oka az ünneplésre is.

Csupán öt év alatt a szervezet egy ambiciózus ötletből egy olyan hálózattá nőtte ki magát, amelyben elkötelezett bankfelügyeleti szakemberek, bankárok, politikai döntéshozók, illetve a nemzetközi fejlesztési szervezetek képviselői dolgoznak együtt.

Ahogy azt az SBN tavaly októberi éves tanácskozásán megfogalmaztam, a jobb pénzügyi keretfeltételek mellett elkötelezett országok az SBN támogatásával meg tudják valósítani elképzeléseiket.

A szegénység felszámolásának, bolygónk védelmének és az emberiség igazságosabb jövője kialakításának, vagyis az átfogó fenntartható fejlődési célok elérésének költségei vannak. Megfelelő pénzügyi keretrendszerekkel, illetve az elért eredmények mérésének új módszereivel azonban a mostani beruházásaink nem fognak borzasztóan nagy összegekbe kerülni.

Copyright: Project Syndicate, 2018

www.project-syndicate.org

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.