Az atom feltámad poraiból

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (angol rövidítésével IPCC) nemrég közzétett jelentésére kénytelen-kelletlen felfigyelt a világ, a polgárok éppúgy, mint a politikusok, akárcsak az orvosi anekdotában, amikor azt mondja a doktor a páciensének: le kellene fogynia harminc kilót, hogy életben maradjon, és egészségesen élje meg további éveit, és jobb híján, kénytelen-kelletlen belemegy a páciens a fogyókúrába. Valami hasonló történik most a világgal. Igaz, itthon egyes, a Paks II. atomerőmű ellen agitáló politikusok valahogy nem akarják meghallani a jelentés egyik fő üzenetét, amely szerint az atomenergiára nemcsak nagy szüksége van a világnak, hanem használata a jövőben egyenesen nélkülözhetetlen lesz, ha el akarjuk kerülni a legrosszabb éghajlati forgatókönyveket.

Merthogy igencsak zord figyelmeztetéseket tartalmaz a jelentés.

Az ipari forradalom kezdete óta a Föld átlaghőmérséklete eddig 1 Celsius-fokkal emelkedett, és ha a folyamatok így haladnak, akkor rövidesen elérjük az 1,5 foknyi növekedést.

Mint a lázmérőn a lázat jelző vörös vonal: ez a másfél fok az a határ, amelyet nem szabad átlépnünk. Ehhez 2030-ig 2010-hez képest 45 százalékkal kellene csökkenteni a Földön a légkörre káros anyagok, vagyis elsősorban a szén-dioxid és a metán kibocsátását, bár egyes nitrogénvegyületek is idesorolhatók.

Ha ezt nem tudjuk betartani, akkor 2100-ra elérhetjük akár a több mint 2 Celsius-fokos növekményt is, ami katasztrofális jelenségek egész sorozatát idézi elő. A már most is érzékelhető éghajlati anomáliák, tartós hőhullámok vagy az aszályos időszakokat váltó özönvizek és áradások eltörpülnek azon hatások mellett, amelyek az utódainkra várnak, ha nem vesszük komolyan a figyelmeztetést.

A fő szennyezők az energetika, a közlekedés és persze a gyártóipar. Ami az energetikát illeti, nem egyszerű a helyzet. Merthogy napjainkban lobbik és a politikai körök végig nem gondolt, népszerűséghajhászó intézkedései a józan cselekvések ellen hatnak. Egyrészt a szénen alapuló, másrészt a megújulókkal (elsősorban szél és napsugárzás) működő energetikai vállalatok és a szekerüket toló politikusok jelentős erőfeszítéseket tettek és tesznek az atomenergia ellen. Magyarországon is folyamatosan tanúi lehetünk ennek.

A világban viszont az utóbbi időben mintha kicsit más szelek kezdenének fújni. A bevezetőben említett hasonlathoz visszatérve: mintha a páciens elkezdene tűnődni az orvos ajánlásain. Itt vannak például a németek:

2011-ben az akkori német kormány úgy döntött, hogy országuknak véglegesen meg kell szabadulnia az atomerőművektől, és a megújulók hasznosítását kell preferálnia a villamosenergia-ellátásban.

Kétségtelen, hogy az akkor, márciusban bekövetkezett fukusimai atomerőművi baleset erősen befolyásolta ezt a döntést, de talán ennél is erősebb hatása volt a közelgő parlamenti választásnak, amikor is a kormányzó párt meg akarta nyerni a zöldek jóindulatát.

Nem vitás, a nap- és szélenergia-termelés bővítése nagy léptekkel halad Németországban. Ezen erőművek a többi megújuló energiát előállítóval együtt a villamosenergia-termelés csaknem 40 százalékát biztosítják. A gond csak annyi, hogy a szél nem akkor fúj, és a nap nem akkor süt, amikor az igények megkövetelik, a tárolás viszont nincs megoldva. Ezért marad számottevő Németországban a szénnel (főleg lignittel) táplált erőművek aránya. Ezek viszont tovább terhelik a veszélyeztetett légkört, erősítik a klímaváltozás hatásait. Ezért is halogatják a németek a szén-dioxid-kibocsátás redukálását célzó terveik megvalósítását.

Ráadásul a megújulókkal előállított villamos energia – a szinte sokkoló mértékű támogatások elkerülhetetlensége miatt – nem kis mértékben emelte az áramárat, az elmúlt évtized folyamán mintegy 50 százalékkal. Ezért sem meglepő, hogy újabban mozgalom indult a németeknél az atomerőművek bezárása ellen. Idén októberben a Nuclear Pride Festet (a Nukleáris Büszkeség Ünnepét) zöldszervezetek hirdették meg, követelve, hogy igenis maradjanak meg a német atomerőművek. Földünk másik csücskén, Ausztráliában is új mozgolódás tapasztalható. A déli földrészen két évtizede, 1998-ban indexre tették a nukleárisenergia-termelést. Most viszont maga

a miniszterelnök, Scott Morrison nyilatkozott úgy, hogy ő nem ellenzi az atomerőműveket, ha a működésük gazdaságilag indokolható.

Az atomvita megnyitásában nem utolsó szempont, hogy a háromnegyed részben atomerőművekkel operáló franciáknál a villanyszámlák mintegy harmadával kisebbek az ausztrál háztartásokhoz képest. Ausztrália rendelkezik a világ legnagyobb uránkészletével. Évente 500 tonnát exportálnak belőle Kínának és 3500 tonnát az Európai Uniónak. Annak a Kínának, amelynek ugyan egyelőre főleg szénen alapul a villamosenergia-rendszere, de 12 atomerőművi blokkot épít, és továbbiakat tervez.