A szolgáltató szektort negligáló megközelítés

A 19. században az amerikaiak több mint 70 százalékát a mezőgazdaság foglalkoztatta. 2017-re ez az arány 2 százalék alá csökkent. 1970-ben a magánszektorban foglalkoztatottak mintegy 32 százaléka árutermelő iparágakban dolgozott. 2018-ra viszont az arányuk 13,5 százalékra esett vissza.

Ahogy egy korábbi időszakban a termelővállalatok alkották a leggyorsabb ütemben növekvő iparágat, úgy ez most a szolgáltató szektor cégeiről mondható el.

Sok ember – feltehetően Trump is – azt gondolja a szolgáltató szektorról, hogy takarítókból, karbantartókból és éttermi dolgozókból áll.

Azonban a közlekedés, az IT, a pénzügyek, a szakmai és üzleti szolgáltatások, az oktatás, a szórakoztatóipar és sok más ágazat is hozzá tartozik.

Az amerikai feldolgozóiparban 2017-ben 12,4 milliónyian dolgoztak, míg a szolgáltató szektoron belül csak a szakmai és üzleti szolgáltatások 20,6 millió embert foglalkoztattak.

A legtöbb elemző az utóbbiakat a gazdaság legmodernebb és legdinamikusabb tevékenységei közé sorolja. A szolgáltatások összességében a magánszektor teljes foglalkoztatásának 70 százalékát fedik le.

A munkavállalók az árutermelő ágazatokból a szolgáltató szektorba történő átkerülésének okai jórészt ugyanazok, mint amelyek a dolgozóknak a mezőgazdaságból az iparba való átkerülését okozták: ahogy az emberek gazdagabbak lettek, a jövedelmeik nagyobb részét nem mezőgazdasági termékekre költötték el, vagyis a kisebb hányadukból vásároltak élelmiszereket.

Most a jövedelmük nagyobb részét szolgáltatásokra fordítják az emberek. Ahogy az egy főre jutó jövedelmek és a termelékenység nő, úgy a fogyasztási kiadások egyre nagyobb hányada jut nyaralásra, utazásra, szórakozásra, oktatásra, egészségügyi ellátásra.

Amerika abban a szerencsés helyzetben van, hogy sok szolgáltatás terén világelsőnek számít. Az amerikai szolgáltatásexport mértéke 2017-ben 798 milliárd dollár volt, miközben az import 542 milliárd. A szolgáltatások exportja gyorsan növekszik, 2000 óta 275 százalékos a bővülés, ami meghaladja a termékek exportjának 192 százalékos növekedési ütemét.

Ennek ismeretében az összes fejlett gazdaság fő feladata az, hogy támogassa az árutermelő ágazatok azon munkavállalóit, akiknek az álláshelyei megszűnnek, illetve elősegítse ezen munkavállalók átkerülését a szolgáltató szektorba. Miután a technológiai változás gyorsítja a feldolgozóipari foglalkoztatás csökkenését, az erre adandó megfelelő szakpolitikai válasz az, hogy támogatják a sérülékeny helyzetben lévő munkavállalókat, és elősegítik azon ígéretes iparágak térnyerését, amelyeknél a kereslet és a foglalkoztatás a leggyorsabban növekszik.

A II. világháború után azok a gazdaságok voltak sikeresek, ahol a politikai döntéshozók támogatták a reálgazdaságot az infrastruktúrába, az oktatásba, képzésbe és az egészségügybe való befektetésekkel, illetve azzal, hogy erősítették a magánpiac képességét arra, hogy az ígéretes iparágak között választani tudjon.

A vesztes gazdaságok pedig azok voltak, ahol a döntéshozók harcoltak a piac ellen, és a hanyatló iparágakat támogatták.

Nem meglepő módon a Trump-kormányzat a vesztesek megközelítését követi. Trump a „kereskedelmi egyensúly” miatt siránkozik, amely az árucsere-forgalmat méri (és nincs tekintettel a szolgáltatásokra). Továbbá Trump elutasítja azon gyárak bezárását, amelyeknek a termelése stagnál vagy csökken.

Az acélimportra kivetett amerikai vámok biztosan több munkahely megszűnését fogják okozni az acélt használó iparágakban, mint amennyit „megmentenek”. A külföldiek Disney Worldbe látogatása, az amerikai egyetemeken tanuló külföldiek magas száma és a külföldiek olyan kiadásai, amelyekkel a Google, az Amazon és más amerikai cégek szolgáltatásait fizetik meg, azt tükrözik, hogy Amerikának az új iparágakban vezető szerepe van.

A régi típusú árutermelő iparágak vámok kivetésével történő védelme nem veszi figyelembe a növekedés dinamikáját, és nem segít az ígéretes szektorok támogatásában.

A folyó fizetési mérleg hiányát részben az okozza, hogy a külföldiek többet akarnak beruházni az USA-ban, mint az amerikaiak külföldön. Ez Amerika erősségének a jele. Ez részben azt is tükrözheti, hogy az amerikaiak többet költenek, mint amennyire amúgy lehetőségük lenne. Ha ez így van, akkor a megfelelő megközelítés a monetáris és fiskális politika használata, és nem a régi iparágak védelme lenne, ami amúgy sem fogja csökkenteni a külső hiányt.

Bob Woodward, a The Washington Post újságírójának Trump-adminisztrációról szóló, Rettegés című könyvében az olvasható, hogy Gary Cohn, Trump egykori gazdasági főtanácsadója úgy próbálta meggyőzni az elnököt, hogy fókuszáljon jobban a szolgáltató szektorra, hogy megkérdezte tőle, mit gondol, a dolgozók mit preferálnának jobban, egész nap egy gyárban állni, vagy egy légkondicionált irodában, egy asztal mögött ülni. Ugyanezt a kérdést másképp is fel lehet tenni:

az amerikaiak a lassúbb növekedést és a régi iparágak termékeiért fizetendő magasabb árakat preferálnák-e, vagy a gyorsabb növekedést, a csökkenő termékárakat, illetve a nyaralásokra, utazásokra, egészségügyre, IT-re, szórakozásra és más ígéretes szolgáltatásokra elkölthető pluszjövedelmeket?

Woodward arról számolt be, hogy Trump – aki, úgy tűnik, nem képes új ötletek kigondolására – ragaszkodik a régi megközelítéseihez. Súlyos árat fog fizetni az ország, ha az elnök megrögzöttsége sokáig fennmarad.

Copyright: Project Syndicate, 2018

www.project-syndicate.org