A 2020-as globális recesszió és világgazdasági válság növekvő kockázata

Brunello Rosával (a Rosa & Roubini Associates társalapítója, vezérigazgatója, a London School of Economics kutatója – a szerk.) tavaly nyáron írt közös cikkünkben tíz potenciális kockázati tényezőt soroltunk fel, amelyek 2020-ban az Egyesült Államokban, illetve globális szinten is válságot idézhetnek elő. Ezek közül kilenc kockázati tényezővel még mindig számolni kell.

Ezen tényezők közül sok az Egyesült Államokkal kapcsolatos. A Kínával, illetve más államokkal szembeni kereskedelmi háború, kiegészülve a migráció, a közvetlen külföldi tőkebefektetések és a technológiai transzferek korlátozásával mélyreható következményeket okozhat a globális ellátási láncok terén, ami fokozhatja a stagfláció (a növekvő inflációval párosuló lassuló növekedés) veszélyét. Továbbá az amerikai növekedés lassulásának kockázata erősebbé vált mostanra, miután a 2017-es adócsomag élénkítő hatása kifulladt.

Mindeközben az amerikai részvénypiacok a tavaly nyári cikkünk óta továbbra is igen túlhevült, a buborék kialakulása előtti állapotban vannak. Emellett az adósság újabb formáinak kialakulásával kapcsolatban további kockázatok jelentek meg, ez sok feltörekvő piacra is jellemző, ahol külföldi devizában történik a hitelfelvétel jó része. Miután a jegybankok végső hitelezői szerepre vonatkozó képessége egyre inkább korlátokba ütközik, az illikvid pénzpiacok sérülékenynek számítanak a hirtelen bekövetkező összeomlások és más zűrzavarok szempontjából. Az egyik ilyen zavaros helyzetet Donald Trump amerikai elnök idézheti elő, aki akár késztetést is érezhet arra, hogy külpolitikai válságot robbantson ki egy olyan országgal, mint Irán. Ez erősíthetné hazai támogatottságát, viszont egy olajsokkot is kiválthat.

Az USA-n kívül az adósságban úszó Kína, illetve más feltörekvő piacok növekedésének sérülékenysége továbbra is nyugtalanságra ad okot, ahogy az Európában kialakult gazdasági, gazdaságpolitikai, pénzügyi és politikai kockázatok is. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy szerte a fejlett gazdaságok körében továbbra is korlátozottnak tekinthető a válságot kezelni képes szakpolitikai eszköztár. A 2008-as válság után bevetett monetáris és fiskális intervenciókat ma már egyszerűen nem lehet ugyanolyan hatásfokkal alkalmazni.

A tizedik kockázati tényezőként az amerikai Federal Reserve kamatpolitikáját vettük számításba. Azok után, hogy a Trump-adminisztráció prociklikus fiskális élénkítésére válaszul kamatot emelt, a Fed januárban megváltoztatta a politikáját. Ha előretekintünk, akkor az jelenthető ki, hogy a Fed és más főbb jegybankok nagyobb valószínűséggel fognak kamatot vágni, hogy kezelni tudják a világgazdaság különböző sokkjait.

Miközben a kereskedelmi háborúk és a potenciális olajár-emelkedés kínálatoldali kockázatot jelent, ezek a tényezők ugyanúgy fenyegetik az aggregált keresletet és így a fogyasztás növekedését, mivel a vámok és a magasabb üzemanyagárak csökkentik a rendelkezésre álló jövedelmet. A sok bizonytalansági tényező mellett a cégek valószínűleg a tőkekiadások és a beruházások csökkentése mellett fognak dönteni.

Ilyen környezetben egy elég súlyos sokk globális recesszióhoz vezethet még akkor is, ha a jegybankok gyorsan reagálnak. Elvégre is, 2007 és 2009 között a Fed és más jegybankok erőteljesen léptek fel a globális pénzügyi krízist előidéző sokkokkal szemben, mégsem tudták megakadályozni a „nagy válság” (Great Recession) kialakulását. Most a Fed irányadó kamatrátája a 2,25–2,5 százalékos sávban van, szemben a 2007. szeptemberi 5,25 százalékos szinttel. Az eurózónában és Japánban a jegybanki kamatok már negatív tartományban vannak, és az ottani központi bankok korlátokba fognak ütközni abban a tekintetben, hogy miként tudják a kamatszintet még tovább, a zéró szint alá csökkenteni. A mennyiségi lazítás sikeres fordulói révén megnövelt mérlegfőösszegeikkel hasonló korlátokba fognak ütközni, ha ismét nagymértékű eszközvásárlásokba akarnának kezdeni.

Ami pedig a fiskális politikát illeti, a legtöbb fejlett gazdaságot ma magasabb költségvetési hiány és nagyobb államadósság jellemzi, mint a globális pénzügyi válság előtt, emiatt kevés tér marad az élénkítést célzó költekezésre. Továbbá, ahogy Brunello Rosával írt tavalyi cikkünkben fogalmaztunk, „a pénzügyi szektor állami forrásból történő megmentése (bail-out) elfogadhatatlan lesz olyan országokban, amelyeket egyre nagyobb teret nyerő populista mozgalmak és a fizetésképtelenség szélén álló kormányzatok jellemeznek”.

A kockázatok között, amelyek 2020-ban recessziót idézhetnek elő, a kínai-amerikai kereskedelmi és technológiai háború külön figyelmet érdemel.

Ez a konfliktus számos módon tovább eszkalálódhat. A Trump-adminisztráció dönthet úgy, hogy a vámokat kiterjeszti arra a 300 milliárd dollár értékű kínai exportra is, amelyet eddig nem érintettek a korlátozások. Vagy a Huawei és más kínai vállalatok eltiltása az amerikai komponensek használatától egy teljes körű deglobalizációs folyamatot válthat ki, ahogy a különböző vállalatok ellátási láncaikat próbálják majd biztosítani. Ha ez bekövetkezik, Kínának számos opció áll rendelkezésére, hogy válaszlépéseket hozzon az USA-val szemben, beleértve azt is, hogy az olyan amerikai multinacionális vállalatok előtt, mint az Apple, bezárja a piacát.

Egy ilyen szcenárióban a tőzsdék globális válságot idézhetnek elő, függetlenül attól, hogy a nagyobb jegybankok milyen intézkedéseket hoznak. Miután a jelenlegi feszültségek már most is kedvezőtlenül érintik a vállalati, fogyasztói és befektetői bizalmat, illetve lassítják a globális növekedést, a helyzet további eszkalálódása recesszióba taszítaná a világot. Továbbá a magán- és állami adósságok méretét tekintve valószínűleg egy újabb pénzügyi krízis is követné a recessziót.

Mind Donald Trump, mind Hszi Csin-ping kínai elnök tudja, hogy országaik érdeke a globális válság elkerülése lenne, így mindkettő számára elegendő ösztönző áll rendelkezésre, hogy kompromisszumot kössenek a következő pár hónapban. Mégis, mindkét fél még mindig a nacionalista retorikát követi, illetve szemet szemért, fogat fogért jellegű intézkedéseket hoz. Úgy tűnik, mindketten azt gondolják, hogy országuk hosszú távú gazdasági biztonsága, illetve nemzetbiztonsága szempontjából az a jó, ha nem hunyászkodnak meg egy új hidegháború lehetőségétől. Továbbá, ha mindketten valóban azt hiszik, hogy majd a másik fél fog először engedni, akkor valóban nagy annak a kockázata, hogy egy pusztító összecsapás következik be a két fél között.

Lehetséges, hogy Donald Trump és Hszi Csin-ping találkozni fog a G20-ak június 28–29-i oszakai csúcstalálkozóján. De még ha meg is állapodnak abban, hogy újrakezdik a tárgyalásokat, a viszályuk sok pontját rendező átfogó megállapodásig még sok időnek kell eltelnie. Ahogy a két fél egyre jobban távolodik egymástól, a kompromisszum esélye csökken, és növekszik a globális recesszió és válság kockázata egy már amúgy is törékeny világgazdaságban.

Copyright: Project Syndicate, 2019

www.project-syndicate.org