A fenntartható kínai fellendülés elérésének módja

A 2008-as globális pénzügyi válság kitörésekor a kínai export összeomlott, ami jelentős mértékű elbocsátások kockázatát vetette fel.

Kína viszont válaszul a világ valaha volt legnagyobb mértékű építőipari boomját indította el, több betont építettek be az országban 2011–2013 során, mint amennyit az Egyesült Államokban a teljes 20. században.

Az összesített beruházások értéke ebben az időszakban a GDP 43 százalékáról 48 százalékra emelkedett, a teljes adósság pedig a 2008-as 140 százalékról 2013-ra 200 százalék fölé nőtt, majd ahogy a bankok korlátlanul hiteleztek a helyi kormányzatoknak, az állami tulajdonú nehéziparnak, illetve az ingatlanfejlesztőknek, 2017-re elérte a 250 százalékot. Az építőipari állások száma 39 millióról 53 millióra nőtt, a teljes városi foglalkoztatottság tovább növekedett évente 12 millióval, ami a vidékről beköltöző emberek felszívásához volt szükséges. Az éves GDP-növekedés mértéke enyhén csökkent, a 2008-as 9,6-ről a mutató 2009-ben 9,2 százalékra esett.

Kína most hasonló kihívásokkal néz szembe. Más ázsiai gazdaságokhoz hasonlóan hatékonyabban kezelte a koronavírus-járványt, mint Nyugat-Európa vagy az Egyesült Államok, szinte minden üzem újra kinyitott az országban. Az áprilisi exportadatok élénk kereskedelmet mutatnak a szomszédos ázsiai országokkal. De miután a nyugati fejlett gazdaságok még mindig részlegesen le vannak zárva, és várhatóan csak lassan fognak kilábalni a krízisből, Kína óriási gondokkal néz szembe a növekedés terén. Csábító lenne megismételni az építőipar hajtotta élénkülést.

A 2008 utáni építőipari boomnak azonban három káros következménye volt.

Az első az elpazarolt beruházások. 2017-ben Hszi Csin-ping elnök azt deklarálta: „A házak azért épülnek, hogy oda emberek költözzenek, és nem spekulációs célokat kell szolgálniuk.” Mindeddig azonban szavainak kevés hatása volt, a lakások mintegy 15 százalékát jelenleg befektetésként tartják, gyakran még az áram sincs bevezetve.

Kína belső területein sok város a népesség csökkenésével küzd, az itt felhúzott épületek közül néhányba sosem fognak beköltözni, és végül majd lerombolják őket. Más átadott infrastrukturális projektek – autópályák, szennyvízcsatorna-hálózatok, metrók, középületek – közül soknak a mértéke meghaladja a jövőbeli igényeket.

A hitelekből finanszírozott túlzott mértékű építkezés veszélyeztette a bank- és az árnyékbankrendszer stabilitását. Az elmúlt öt évet a kínai központi bank és a bankfelügyeleti hatóság ennek a problémának a megoldására tett erőfeszítésekkel töltötte.

Végül a karbonintenzív acél- és cementtermelésen alapuló építőipari boom Kína szén-dioxid-emissziójának mértékét a 2008-ban mért 7,4 gigatonnáról 2017-re 9,8 gigatonnára emelte, amivel Kína lett a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója. Ez egyértelműen felborította azt a kormányzati víziót, amely Kínát tiszta gazdaságként és „ökológiai civilizációként” vélte látni.

Egyszóval a 2009-es élénkítés, bár szükségszerű volt, pénzügyileg és környezeti szempontból fenntarthatatlannak bizonyult. Kínának a mostani gazdasági válságból egy jobb fellendülés révén kell kilábalnia.

Ideális esetben a jobb fellendülésnek erős fogyasztásnövekedést kell tartalmaznia, valamint azt, hogy a túlzottan magas beruházási ráta csökkenjen. A koronavírus-járvány következménye azonban ezt rövid távon megnehezíti. A távolságtartást sokkal könnyebb egy építkezésen megtartani, mint egy étteremben, és még ha az egészségüggyel kapcsolatos korlátozásokat enyhítik is, a fogyasztók feltehetően kerülni fogják a nagyobb összejövetelekkel járó eseményeket, helyszíneket.

A legújabb adatok azt mutatják, hogy az ingatlaneladások és az építőipari aktivitás mértéke jóval gyorsabban pattan vissza, mint a szolgáltató szektor és a kiskereskedelem mutatói.

A helyi kormányzatok speciális kötvényekkel finanszírozott infrastrukturális beruházásai már erőteljesen emelkednek.

A 2009 óta bekövetkezett két jelentős fejlemény azonban a kínai kormányzatot óvatosságra kell hogy intse a hagyományos beruházási élénkítéssel kapcsolatban. Az urbanizáció most jóval előrébb tart, jelenleg a népesség 61 százaléka él hivatalosan városi területnek nevezett helyen, szemben a 2009-ben mért 48 százalékkal.

Tíz éven belül Kína el fogja érni a fejlett gazdaságok urbanizációs szintjét.

Hacsak nem mérsékli hamarosan a beruházásokat a városi lakóingatlan-építések és az infrastruktúra terén, akkor az országot elpazarolt eszközök, valamint jelentős nehézipari többletkapacitás fogja jellemezni. Az Energy Transition Commission becslése szerint az acél és cement iránti kereslet 30, illetve 60 százalékkal fog csökkenni a következő harminc évben.

Ráadásul Kína lakosságának száma a 2020-as évek közepén tetőzni fog, és a munkaképes korú népesség valószínűleg 20 százalékkal csökken 2020 és 2050 között. A 20-30 évesek száma 22 millióval fog csökkenni (12 százalékos esés) a következő évtizedben. Rövid távon azonban Kínának továbbra is megfelelő munkahelyteremtést kell biztosítania a mostani ciklikus lejtmenet után. A középtávú kihívás azonban az lesz, hogy Kína a csökkenő munkaerő-állomány ellenére is növelje a jólétet, ami az automatizáció és a termelékenység növekedésének fokozását követeli meg.

Az országos és tartományi vezetők ezért – nagyon helyesen – hangsúlyozzák az infrastrukturális beruházások új formái iránti igényt, az automatizációs technológiákra, a mesterséges intelligenciára és az 5G kiépítésére összpontosítva. Realistának kell azonban lenniük azzal kapcsolatban, hogy az azonnali élénkítés és a munkahelyteremtés mennyire tudja ezt biztosítani.

Az innováció azt jelenti, hogy az információs és kommunikációs technológiák (mind a hardverek, mind a szoftverek terén) költsége folyamatosan csökken más termékekhez és szolgáltatásokhoz képest. Ennek következtében Kína azon terve, hogy közel 700 ezer 5G-állomást épít 2020-ban, csupán mintegy 200 milliárd jüannyi (28,2 milliárd dollárnyi) beruházást igényel a mintegy 20 ezermilliárd jüannyi éves hagyományos infrastrukturális beruházások után. Vagyis a hagyományos infrastrukturális beruházások 1 százalékos növelése annyi rövid távú élénkítést jelentene, mint az 5G-beruházások megduplázása, azonban az előbbi hosszú távon jóval kevesebb értéket eredményezne a kínai gazdaság számára.

Kínának meg kell találnia a megfelelő egyensúlyt a rövid távú növekedés és a jövőbeli növekedés alapjainak lefektetése között.

Az alacsony szénfelhasználású gazdaság irányába tartó gyorsuló előrehaladás jó módja lenne ennek. A beruházási igény még itt is kicsinek tekinthető az ingatlanok és a hagyományos infrastruktúra terén potenciálisan elfecsérelt költekezéshez képest. A szél- és napenergia-beruházások megkétszerezése a GDP kevesebb mint 1 százalékába kerülne.

Az ultranagy-feszültségű villamosenergia-hálózat, valamint az energiatárolás több formája, illetve a közúti közlekedés villamosítását szolgáló töltőinfrastruktúra terén megvalósítandó beruházások mellett az alacsony szénfelhasználású gazdaság eléréséhez szükséges kiadások növelése jelentősen ellensúlyozhatja az exportkereslet csökkenését. Ami a „hagyományos” beruházásokat illeti, a szigorúbb építési előírások biztosíthatják, hogy Kína energiahatékonyabb városokat hozzon létre, ne csak még több betont építsen be.

Kína olyan erősen lábalhat ki a koronavírus-járványból, mint ahogy a 2008-as válság után tette, de ezt most jóval fenntarthatóbb módon valósíthatja meg.

Ehhez ellen kell állnia annak a kísértésnek, hogy a hagyományos élénkítési eszközöket használja. Így kell megvalósítania a jövőbeli gazdaságra vonatkozó saját vízióját.

www.project-syndicate.org