Infláció a koronavírus idején

A koronavírus és az ennek következtében kialakult gazdasági visszaesés miatt már áprilisban sutba lehetett dobni a következő évekre vonatkozó növekedési és inflációs előrejelzésekkel együtt számos jól működő modellezési eszközt is, miközben a prognózisokkal kapcsolatos bizonytalanság jócskán megemelkedett. Noha a fejlett országokban a korábban soha nem látott költségvetési és monetáris élénkítés miatt sokakban erősödött a félelem attól, hogy középtávon gyorsulhat az infláció, rövid távon az árak dinamikája jellemzően csökkent a mély recesszió, az olajárak zuhanása és az emelkedő munkanélküliség miatt.

Magyarországon némileg más a helyzet.

Nálunk a koronavírus-válság érkezésekor az infláció és az alapfolyamatokat tükröző inflációs mutatók szintje is alapvetően a jegybank inflációs célsávjának felső, 4 százalékos értéke körül ingadozott.

Először lassult ugyan a hazai árak dinamikája (elsősorban azért, mert estek az olajárak), de hamarosan ismét gyorsulni kezdett az infláció, a maginflációs mutatók pedig magasan maradtak. Ezt követően az elmúlt hónapokban két meglepő adatközlés is volt. Először a júliusi fogyasztói árindex haladta meg számottevően az elemzői várakozásokat – 3,8 százalék lett, szemben az elemzői konszenzus 3,1 százalékos várakozásával –, majd pedig szeptemberben, a 3,8 százalékos elemzői várakozástól nagyban elmaradva, „mindössze” 3,4 százalék volt.

Az ilyen mértékű meglepetés meglehetősen szokatlan, és jellemzően arra utal, hogy a különleges helyzetben a szokásostól eltérően működik az ármeghatározás a vállalatoknál. Végképp furcsa, hogy ilyen rövid időn belül két, korábban nem látott és egymással ellentétes irányú sokk érje az árakat és persze az elemzőket. Ez a tény egyértelműen rávilágít arra, hogy a koronavírus nagyon szokatlan módon hat a gazdasági folyamatokra, és különösen igaz ez az inflációra. Ráadásul itthon a gyenge forint miatt és a júliusi, a vártnál lényegesen magasabb inflációs adatokat követően teret nyert az emelkedő inflációtól való félelem, miközben a legtöbb országban a jegybankok a deflációs nyomás ellen küzdenek. Akkor hát mi az igazság?

A koronavírus-válság rendkívül speciális krízisnek mondható, három ok miatt is:

De mi következik mindebből? A 2009-es hitelválság hátterében egy súlyos strukturális probléma húzódott meg: a globális egyensúlytalanság növekedése. Magyarán: a világ szétszakadt hitelfelvevő és finanszírozó országokra. Egy ilyen esetben mindig egy elnyújtott, elhúzódó kilábalásra kell felkészülni, senki nem gondolja, hogy egy ilyen strukturális probléma egy vagy két hónap alatt megoldódik.

A mostani koronavírus-válságban – mivel nem volt konkrét gazdasági kiváltó oka – mindenki abban reménykedett, hogy az egy-két hónapos karanténidőszak után (a dél-koreai és a kínai tapasztalatok is azt mutatták, hogy ennyi idő alatt visszaszorítható a járvány) majd minden megy tovább a maga útján. Vagyis a gazdasági szereplők egy nagyon rövid, átmeneti visszaeséssel számol(hat)tak. Ezt a várakozást a folyamatosan optimista döntéshozói megnyilvánulások (például a gyógyszerek és a vakcinák fejlesztésével kapcsolatban) mellett a rendkívül erőteljes gazdaságpolitikai beavatkozások is fűtötték, hiszen a legtöbb intézkedés azt célozta, hogy rövid távon képesek legyenek életben maradni a nehéz helyzetbe került vállalkozások. Amikor pedig májusban sok országban feloldották a karanténintézkedéseket, és az élet viszonylag gyorsan elkezdett visszatérni a normális kerékvágásba, a gazdasági szereplők tényleg elhitték, hogy „akkor ez ennyi volt”.

Ez tükröződött az árazási viselkedésben is. Fontos kiemelni, hogy

a júliusi inflációs adat nemcsak itthon, de az Egyesült Államokban és az eurózónában is meglepően magas lett.

A különbség a mértékében volt: az USA-ban és az eurózónában 0,3-0,4 százalékpont volt (USA – maginfláció 1,6, várakozás 1,2 százalék; eurózóna – maginfláció 1,2, várakozás 0,9 százalék), míg nálunk 0,7 százalékpont. Nagyon úgy tűnt, mintha a cégek a karanténidőszakban „elmaradt” áremeléseket hirtelen bepótolták volna. Ugyanakkor már az eltérések nagysága is sejtette, az adatok részletei pedig megerősítették, hogy az USA-ban, de főleg az eurózónában a júliusi nagymértékű átárazás a magyarországihoz képest a termékeknek és szolgáltatásoknak csak egy jóval szűkebb részét érintette. Az OTP Elemzési Központ által használt trendinflációs mutató (amely leginkább az MNB által használt keresletérzékeny inflációs mutatónak feleltethető meg) havi változásainak átlaga a 2020. január–júliusi időszakban – a júliusi széles bázisú átárazással – magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában (évesítve 4,2 és 2,7 százalék).

Kérdés, hogy ha júliusban csak az elhalasztott áremelések bepótlása történt, attól még a fent említett metrikában nem kellett volna-e az infláció gyorsulását tapasztalnunk. És itt jön a képbe a krízis harmadik sajátossága: az, hogy a Covid-válság és a karanténintézkedések szinte egyik napról a másikra rendezték át a kereslet szerkezetét. Ez pedig azt jelentette, hogy bizonyos termékek iránt gyakorlatilag felrobbant a kereslet (maszkok, fertőtlenítőszerek, élesztő), ami ezekben a termékkörökben tetemes áremelkedést okozott. Ellenben volt számos olyan termék vagy szolgáltatás, amely iránt drasztikusan visszaesett a kereslet. Látni kell ugyanakkor, hogy amikor egyes termékek kereslete 60-70-80 százalékkal csökken, könnyen elérhetjük a keresleti görbe árrugalmatlan szakaszát. Például a ruházati kiskereskedelem a karanténidőszak alatt 80 százalékkal esett. Nyilvánvaló, hogy aki egy ilyen helyzetben elmegy ruhát venni, az meg fogja venni a terméket, viszont hiába csökkentene árat az áruház, ettől még nem jönne több vevő. Emiatt fordulhatott elő az, hogy a trendinfláció esetében egyetlen olyan hónap sem volt, amikor a havi alapon mért index negatív lett volna.

Összefoglalva: a konkrét gazdasági ok hiánya és az erőteljes gazdaságpolitikai reakciók következtében az egy-két hónapos karantént követően minden gazdasági szereplő egy nagyon gyors helyreállásban bízott. Emellett a kereslet hirtelen és nagymértékű átrendeződéséből származó kínálati problémák miatt az inflációs alapmutatók még a karanténidőszak alatt sem igazán tudtak lelassulni. De akkor mi olyan történt a következő két hónapban, ami megint jelentősen átrajzolta az inflációról alkotott képünket?

A legfőbb ok természetesen a járvány második hullámának megérkezése volt, és ezzel szoros összefüggésben az a felismerés, hogy

a gazdasági kilábalás mégsem lesz olyan gyors, ahogy azt korábban várták.

Ezt jelzik az augusztusi és szeptemberi vállalati és lakossági bizalmi indikátorok egyaránt. A járvány második hulláma pedig jó eséllyel ki fogja véreztetni a Covid által leginkább érintett szektorokban (turizmus, szórakoztatás) a még talpon maradt cégek egy (feltehetően nagy) részét. Ez pedig egy újabb alkalmazkodási hullámot indíthat el a munkaerőpiacon, amelynek következtében az inflációt alakító folyamatokban egyre erősebbé válhat a keresleti oldal szerepe. Ez a magyar inflációra nemcsak a belföldi keresleten keresztül hat, hanem az importált infláció alakulásán át az EU-s belső keresleten keresztül is.

Ráadásul minél tovább marad a pandémia, a nehéz helyzetben lévő szektorokban annál több vállalat szembesül problémákkal, és annál valószínűbb, hogy a Covid által generált változások (például a home office) tartóssá válhatnak, ami közvetetten sok egyéb más szektorra is kihat (csökkent például az irodakereslet). Magyarán:

minél hosszabb a pandémiás helyzet, annál nagyobb lesz a nyomás egy gazdasági szerkezeti átalakulás irányába.

A szerkezeti átalakulások jellemzően lassan és fájdalmasan végbemenő folyamatok. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a Covid-válság tartós kibocsátásveszteséggel jár majd (Nike-pipa alakú kilábalás), ezért

2021-ben a gyenge kereslet miatti dezinflációs hatások erősödhetnek fel.

Bázishatások (olaj és élelmiszer) miatt az infláció a következő hónapokban amúgy is várhatóan csökken, így a jövő évben még alacsony maradhat az infláció. Változást az hozhat – nemcsak itthon, hanem az egész világon –, ha a vakcina széles körben elérhetővé válik, és mindenhol újraindul a gazdaság – miközben még életben lesznek a gazdaságot támogató költségvetési és jegybanki intézkedések, amelyek az addigra beszűkült kínálat mellett ismét gyorsuló árdinamikát eredményezhetnek.