Innovatív szabályozási módszertanra van szükség az új iparágak támogatásához

A kibergazdaság mint önálló gazdaságtudományi fogalom még alig nyerte el létjogosultságát, mégis azonnal részévé vált a jövő gazdaságáról szóló diskurzusoknak. A legtöbb elmélet, amely e területtel kezdett foglalkozni, elsősorban arról az oldalról közelítette meg a témával kapcsolatos valamennyi kérdést, hogy a kibergazdaság természete mennyire illeszthető be a kortárs közgazdaságtan és gazdaságpolitika hagyományos elemzési kereteibe.

Ennek megfelelően a gyakorlati közgazdasági és gazdaságpolitikai vizsgálódások – gondoljunk itt az adat mint nyersanyag és az adat mint szabályozási tárgykör körüli okfejtésekre – elsősorban arra helyezték a hangsúlyt világszerte, hogy melyek azok a szektorális tényezők és folyamatok, amelyek az eddig ismert és bevált gazdaságpolitikai eszköztár számára megfoghatók és kontrollálhatók. Épp a gyakorta idézett gazdaságtörténeti párhuzamok („az adat a 21. század fekete aranya”) alapján érdemes szem előtt tartanunk, hogy

egy-egy új iparág lendületét akkor lehetünk képesek befogni a teljes nemzetgazdaság vitorláiba, és kiugrási lehetőségként is kihasználni, ha a gazdaságpolitikában fokozott rugalmassággal alkalmazkodunk a sajátosságaihoz.

E szükségszerű feltétel szemléltetéséhez érdemes felidéznünk, hogy az 1900-as évek elejére, mintegy negyed évszázados, már-már világnézeti színezetet öltő gazdaságpolitikai „belharc” közepette hogyan alakult át – a világon elsőként – az Egyesült Államok szénalapú nemzetgazdasága olajalapú nemzetgazdasággá, ami – túlzás nélkül kijelenthető – az általunk ismert globális gazdasági arculat létrejöttére is jelentékeny hatást gyakorolt. Ami esetünkben a fenti történeti visszatekintés kapcsán lényeges, hogy a legfontosabb gazdasági, valamint pénzügyi szereplők és döntéshozók miként találták meg azt a szabályozási módszertant és eszköztárat, amellyel a lehetőségeket tartogató iparágat a gazdaságpolitika fókuszpontjába helyezték, tudatosan felépítve azt a szinergiát, amely a bányászat és a vegyészet technológiai támogatásától a kitermelésen, finomításon és értékesítésen át a precízen iparágcentrikus pénzügypolitikai környezetig érvényesült. Ha nem létezne ez a történeti példa, néhány évtizeddel később a Közel-Kelet felemelkedő olajmonarchiái sem bízhattak volna a biztos sikerben.

E tények ismeretében a kibergazdaságot érintő elsődleges feladat annak feltárása, hogy az adatipar sajátosságai milyen követelményeket támasztanak a gazdaságszabályozási környezetünkkel szemben. Az adatok stabil egysége (konzisztenciája) és pontossága adja voltaképp a „nyersanyag minőségét”. Áramlásuk fenntartása és minőségük biztosítása a gazdasági szervezetekben kritikus fontosságú, különösen mivel a portfóliókezelési rendszerek kiépítése egyre fontosabbá válik, és az ipari, valamint üzleti stratégiák egyre összetettebb formát öltenek.

Napjainkban a pandémia és a vele járó hirtelen és kényszerű digitalizáció ezt a kérdést minden korábbinál hangsúlyosabbá tette.

Az iparágban kulcsfontosságú „nyersanyag” minősége, rendelkezésre állása miatt meghatározóvá válik a fejlett elemzési rendszerekbe és az adatok gyűjtésébe, tárolásába való beruházás támogatása. A befektetésvédelmi és az üzletbiztonsági folyamatok fejlődésének elősegítése tehát kulcsfontosságú, hiszen a megfelelő, jó minőségű, megbízható és biztonságos adatok időben történő beszerzése különösen fontos akkor, ha átfogó pénzügyi és gazdasági következményekkel járó vállalati vagy épp gazdaságpolitikai döntésekről van szó.

Ennek a szabályozási keretrendszerét egy olyan, adatkereskedelmet fellendítő és támogató pénzügyi szabályozás lenne képes biztosítani, amely proaktív útmutatást ad az adatarchitektúrák gyors és hatékony korszerűsítésére, valamint az adatmodernizációban, megbízáskezelésben, elszámolásban és üzemeltetésben egységes értelmezést teremt a gazdasági felek között – legyen szó vállalatok közötti (B2B) folyamatokról vagy épp a gazdasági szereplők és az állam kapcsolatáról. Aktuális példája ennek az online pénztárgépek hazai sikertörténete, ennek legújabb fejezeteként pedig az elektronikus fizetést, ügyintézést és dokumentumkezelést kiterjesztő döntés, amely – ha a kezelt adatok egységessége, pontossága és folyamatossága biztosítva van – nagymértékben képes hozzájárulni Magyarország adatipari nyersanyagkészletének bővüléséhez.

Milyen egyéb szabályozási lépések segíthetik a további kibergazdasági kibontakozást? Szükség mutatkozik egy rugalmas – nevezzük úgy, hogy sandbox (magyarul: homokozó vagy játéktér) – mechanizmusra.

E keretrendszer lényege, hogy eleve a jövőbeni felhasználási módokra koncentrálva, innovatív módon értelmezi az adatokat, és nyersanyagjellegüket szem előtt tartva már az átvételkor értékeli az adatok „érettségét” (felhasználhatósági állapotát), ellenőrzi vagyonbiztonsági és minőségi szintjeiket, majd szabályszerűen felosztja az adatállományt, mielőtt felhasználható és beépíthető lenne gazdasági folyamatokba, tevékenységekbe és döntésekbe. Az adatfelhasználás vagy -finomítás céljait meghatározó és definiáló folyamat után érték- és teljesítményfelmérést javasolt tartani, ami lejárati dátummal, eredet- (eredetiség) vizsgálati audittal párosul, hogy az adat a lehető leggyorsabban, automatikusan beépíthető lehessen az upstream vagy downstream kitermelési, gazdasági, gyártási vagy üzleti műveletekbe; legyen az kutatás, fejlesztés, értékesítés vagy üzemeltetés.

Ennek eredménye egy rendkívül nagy értékű, ellenőrzött, minősített és szabványszerű adatkészlet lesz, amely változékonysága és gazdag adathalmazai (metaadatokkal igazolt minőség, biztonság és hasznosság) révén „bányászható”, valamint alkalmas a spot- és trendváltozatok, piaci feltételek összekapcsolására, kiszolgálására. Tehát az adat megjeleníthető lesz kereskedelmi, valamint pénzügyi folyamatokban.

Az ilyen e-adatok, adatcsomagok, adatmodellek, adatbázisok, adateljárások (például algoritmusok) kész termékként, szolgáltatásként vagyonértékűek, azaz hozamot képesek generálni a gazdasági környezetben materiális vagy immateriális vagyontárgy formájában.

Az iparági stabilitást biztosítandó javasolt lesz a jövőben a hozam tekintetében a tőke- és a kibernetikai kockázatelemzés és visszamérés, valamint felügyelet alkalmazása, javítva ezzel a fogyasztóvédelmi környezetet, és orvosolva a problémákat, amelyeket egy ilyen rendszer okozhat. Ezt kiegészítve, a koncessziós jelleg példájánál maradva, érdemes a lejárati időt követően kialakítani az újrahasznosítási vagy szabadfeldolgozási engedélyezést, így a teljes ellátási rendszer zárt marad az elejétől a végéig. A fentebb taglalt ellátási rendszeren túl az elosztás szabályozása legalább ennyire fontos, hiszen a termékek, szolgáltatások, adatbányászati központok által előállított új adatok, információk áramlása immár piaci elvárás lesz, amit folyamatosan biztosítani kell. E szabályok a hozzáadott értéket, valamint az információt védik, és a visszaélés, a lopás és a jogosulatlan használat megakadályozására irányulnak.

Jól látható, hogy a legközelebbi jövőben meghatározó lenne a kormányzat proaktív, segítő hozzáállása és közbenjárása egy teljes körű szabályozási technológiai rendszer (úgynevezett RegTech = Regulatory Technology) kiépítésében, amely azonosítja és kezeli a kockázatokat, emellett elősegíti a hatékony átállást a magasabb szintű szabályozásra, majd ennek betartását. Hiszen szükségessé válik a célirányos gazdaságpolitikai döntések meghozatala, majd az ehhez kapcsolódó törvényi, jogi keretek kialakítása és értelmezése, piaci és biztonsági irányelvek és konkrét szabályok alkalmazásával.

Összegezve, a kibergazdaság új szabályozási keretrendszert és az ehhez szorosan kötődő technológiák bevezetését igényli.

A meglévő ipari profilok megerősítésében, új gazdasági stratégiák tesztelésében, elemzésében és alkalmazásában rejlik ennek az igazi jelentősége. A sikert biztosíthatja az innováció ösztönzése, a támogató szabályozási modell kialakítása, megerősítve azokkal a szakértő intézményekkel és technológiai cégekkel, amelyek részt vállalnak a szabályozási és a technológiai keretrendszer kiépítésében. Egy ilyen keretrendszer – jelenjen meg akár egy önálló cég, intézmény, központ, akár egy szakmai szövetség formájában – közvetlenül és gyorsan hozhat kézzelfogható eredményeket hozzáadott értéket termelő munkahelyek és minőségi „virtuális termékek” teremtésével.