Az ellenőrzések fókuszában a kötelező jótállás

Gyakori téma volt a sajtóban az elmúlt hónapokban, így mára szinte köztudott, hogy ­január elsejétől a sávos kötelező jótállás keretében tízezer forint eladási ártól százezer forintig egy év, százezer és kétszázötvenezer forint között két év, felette pedig három év kötelező jótállást kell biztosítani a magánszemély fogyasztóknak. Csak nekik és csak a 151/2003-as kormányrendelet mellékletében felsorolt egyes termékkategóriákba eső tartós árucikkekre. A mellékletet 2021. január elsejével kibővítették nyolc új termékkategóriával, ennek kapcsán az az egyik tévhit, hogy a melléklet a tartós termékek zárt felsorolását tartalmazza. Valójában azonban a jogalkotó számos esetben csak példálózóan nevesíti az egyes termékkategóriákba tartozó árucikkeket, vagyis előfordulhat, hogy a technika fejlődése révén holnap olyan háztartási készülék kerül a boltokba, amelynek ma még nincs is neve, ezért külön nevesítve sincs a mellékletben, de az abban rögzített egyik vagy másik termékkategóriába sorolhatósága miatt a kötelező jótállás hatálya alá tartozik.

A kiskereskedelmi cégek többségének másik tévedése, hogy ennek a jótállásnak könnyen megfelelhetnek, hiszen annak kötelezettje szerintük a gyártó, aki többnyire eleve biztosít a különféle tartós termékekre jó pár évnyi helytállást a termék mellé csomagolt, harmonikaszerűen összehajtogatott gyártói jótállási feltételekben, és úgy vélik, nekik csak a gyártói jótállás megléte esetén kell a kötelező jótállást garantálniuk. Tévednek mindkét ponton, mert

a magyar fogyasztónak biztosítandó, sávosan meghatározott kötelező jótállásért – akár van, akár nincs gyártói jótállás és dokumentáció – az eladó felel, és a fogyasztóvédelmi hatóság is tőle kéri számon, hogy kiállított-e olyan garanciajegyet, amely tartalmazza a kormányrendelet szerint elvárt valamennyi adatot és fogyasztói tájékoztatást.

Vagyis:

a gyártói jótállás jogilag nem helyettesíti a kötelezőt, és gyakorlati szinten nem megúszható a kötelező jótállási jogokról szóló jótállási jegy elkészítése, valamint a fogyasztónak – papíralapon, vagy idén januártól akár elektronikus úton történő – biztosítása.

Jogszabályi elvárás, hogy a garanciajegyet úgy kell megfogalmazni, hogy a benne szereplő fogyasztói tájékoztatások a kötelező jótállásról, kellék- és termékszavatosságról világosak és egyértelműek legyenek, ezért ha az adott termékre létezik valamennyi év gyártói jótállás, akkor utalni kell arra is.

További érdekesség, hogy a januártól hatályos új hazai elvárások egyike szerint nem elég csupán törekedni arra, hogy a kijavítás vagy a csere 15 napon belül megtörténjen, mert ha 30 napon belül nem javítható vagy cserélhető a termék, és árleszállítást sem kíván a fogyasztó, akkor a vételárat kell részére visszatéríteni. Emiatt pedig az alkatrész-utánpótlás és a szervizelési munkálatok együttes időigénye a minőségi kifogások intézése során kritikus ponttá válhat, amire már a disztribúciós szerződések kialakításakor célszerű figyelni.

Érdemes még kiemelni, hogy jótállás hiányában is érvényes a kellékszavatosság, amely a termék eladóját terheli.

Százezer forint eladási értékhatárig például a hibás teljesítésért – tehát a gyártási hibákból adódó meghibásodásokért – csupán egy év a kötelező jótállás, de a fogyasztót két év kellékszavatosság is megilleti, ezért csak olyan termék értékesítésére érdemes vállalkozni, amely kibír legalább ennyi időnyi rendeltetésszerű használatot, függetlenül attól, hogy a gyártó hány évet szavatol. Kétszázötvenezer forintnál drágább termék fogyasztónak történő értékesítését pedig kizárólag olyan minőségű termékeknél érdemes bevállalni, amelyek három év rendeltetésszerű használatra biztosan alkalmasak, jó esetben a gyártó szerint is.

Összességében elmondható, hogy a minőségvédelmi intézmények bonyolult rendszere miatt az innen-onnan másolt jótállási jegyek és összeklikkelt általános szerződési feltételek helyett minden cégnek kedvezőbb, ha szakértő bevonásával készül fel és alakítja ki a szükséges dokumentációt, belső céges eljárásrendet.