Termelékenység, hozzáadott érték, versenyképesség

A termelékenység az erőforrások hasznosításának eredményességét méri. Lehet vizsgálni az anyag- és energiafelhasználás, valamint az elköltött állami források eredményességet is. Újabban az Eurostat a foglalkoztatás eredményességét, új értéktermelő képességét vizsgálja. Ezt a mutatót valódi munkatermelékenységi mutatónak nevezi (Apparent labour productivity). Ennek segítségével méri, hogy egy munkavállaló euróban kifejezve mekkora új hozzáadott értéket állít elő. Ez azért jobb mutató, mint a korábbi, az egy fővel vagy egy munkaórával előállított GDP (bruttó hazai termék) mutató, mert lehetőséget ad arra is, hogy az adott gazdaság hozzáadott értékteremtő képességéről, azaz a gazdaság korszerűségéről is képet alkothassunk. A legutóbbi adatokat az Eurostat 2023. március 15-én közölte. Az alábbi ábrán ezt látjuk néhány kiemelt országra. 

Az egyes államok adatai között jelentős eltéréseket látunk. A V4-országok termelékenységi adatai alacsonyak. Például a magyar érték az osztráknak csupán 35, a dánnak pedig a 25,5 százalékát teszi ki. Ha pedig a magyar értéket a legmagasabb írhez hasonlítjuk, akkor csak 13,5 százalékot kapunk. Ezek arra mutatnak rá, hogy a V4-ek gazdaságának ágazati szerkezetében az alacsonyabb hozzáadott értéktermelő ágazatok, vagy ahogyan fogalmazni szoktunk, az alacsony hozzáadott értéket előállító összeszerelő munka jelentős arányt képvisel. Ezt a megállapítást alátámasztják a foglalkoztatási adatok is, amelyeket az Eurostat 2023. április 27-én közölt. Ezek szerint a nagy hozzáadott értéket előállító gazdaságú országok esetén nagyon alacsony azon munkavállalók aránya, akik kis tudásigényű, alacsony hozzáadott értéket létrehozó feldolgozóipari munkát (low-technology manufacturing) végeznek. A feldolgozóipart azért érdemes kiemelni, mert ez a terület V4-ek gazdaságban jelentős arányt képvisel.

A fenti ábra szerint a vizsgált államok között a kis tudásigényű, alacsony hozzáadott értéket előállító feldolgozóiparban az összes foglalkoztatottból a legtöbben a V4-országokban dolgoznak. A legmagasabb arányt Lengyelországban találjuk. A magyar és a cseh érték – 6,5 százalék – megegyezik. Luxemburgban ugyanakkor az arány az egy százalékot sem ért el (0,9 százalék). De érdemes figyelni arra is, hogy az innovációs és a versenyképességi listákon élen járó Svédországban, Dániában vagy Hollandiában sem jellemző, hogy a munkavállalók közül sokan dolgoznának alacsony hozzáadott értéket előállító munkahelyeken, ami a magasabb termelékenységi szintjükben is megmutatkozik. Ebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy a termelékenységnövelés legfontosabb feltétele a gazdasági szerkezet új értékteremtő képességének javítása. Magyarország esetén érdemes megemlíteni, hogy az alacsony hozzáadott értékű feldolgozóipari munkahelyeken dolgozók aránya 2013 óta – két év kivételével – enyhén csökkenő tendenciát mutat.

A csökkenésnek azonban nagyobb sebességgel kell ahhoz folytatódnia, hogy az alábbi ábrán látható termelékenység általában, az egész gazdaságra mérve is növekedhessen. 

Ezen az ábrán látható ugyanis, hogy a teljes gazdaságra vetítve a magyar termelékenység – az egy ledolgozott munkaórára vetített GDP-értékkel mérve (EU-átlag = 100) – csak lassan javul: 2005-ben az osztrák érték 53,8, de még 2022-ben is annak 59 százalékát érte el. Ez csupán 5,2, éves átlagra vetítve 0,3 pontnyi javulás. A lengyel érték – bár még 2022-ben is alacsonyabb a magyarnál – javulása viszont gyorsabb, 13,2 pontnyi (42,7 százalékról 55,8 százalékra), ami éves átlagban 0,7 pontnyi előrelépés. A termelékenység gyorsabb növekedése pedig egyenes út a versenyképesség további javulásához.