Az emberek sokszor más – rendre magasabb – inflációt érzékelnek, mint amit a hivatalos statisztika mutat. Mi ennek az oka?
Nincs olyan fogyasztó, akinek a fogyasztási szerkezete megegyezik az átlaggal. Aki több olyan terméket fogyaszt, melynek a drágulása meghaladja az átlagot, úgy fogja érezni, hogy alulmérjük az inflációt; akinek a személyes fogyasztói kosarában az átlagnál kevésbé dráguló termékek vannak túlsúlyban, az pedig úgy érzi, hogy túlmérjük a drágulás mértékét. Réteginflációt egyébként számítunk jövedelmi kategóriák szerint, és nyugdíjas fogyasztói árindexünk is van. Ezek jobban közelítik az adott csoportok által érzékelt inflációt.
Mennyiben torzítják az inflációt a technológiai változások?
A technológiai váltások követésének is megvannak a nemzetközi sztenderdjei, vagyis ha amiatt emelkedik valaminek az ára, mert a minősége is emelkedik, akkor azt figyelembe vesszük.
Nagy eltérések lehetnek országrészenként az érzékelt inflációban. Területi méréseket terveznek bevezetni?
Országos átlagárakat számítunk, ám a regionalitás kérdése elsősorban nem is az árindex, vagyis az árak változása szempontjából érdekes – az árszínvonal lehet eltérő az ország különböző régióiban. Manapság nem készül területi bontásban elérhető inflációs adat, mivel ez nagy többleterőforrásokat igényelne, a mintát jelentősen kellene növelni ahhoz, hogy az adott területi egységre is reprezentatív legyen. Ez nagyon megdrágítaná a statisztika előállítását, de ha valakinek szüksége van rá, és tudja finanszírozni, akkor a KSH el tudja végezni az adatfelvételt területi bontásban is.
Az infláció önmagában egy fontos mutató, és nemzetközi sztenderdek is befolyásolják, hogyan kell kalkulálni. Egyes termékcsoportokban, mint például a lakások, elválik az árindex a tényleges drágulástól. Hogyan orvosolhatná ezt a KSH?
A módszertan a legtöbb esetben nemzetközi sztenderdeken alapul, így kevés mozgásterünk van a változtatásokra, ez azonban biztosítja a nemzetközi és időbeni összehasonlíthatóságot. Az infláció a lakosság fogyasztásába tartozó termékek és szolgáltatások árváltozását mutatja, nagyjából ezer tétel árát figyelik meg az összeíróink. A lakbérek szerepelnek az ármegfigyelésben, a bérleti díjakat ingatlanközvetítőktől és önkormányzatoktól gyűjtjük be, így csak a magánszemélyek közötti közvetlen tranzakciókat nem tudjuk figyelembe venni. Valószínűsíthető ugyanakkor, hogy az ingatlanközvetítőktől gyűjtött lakbérek és a más piaci lakbérek változása összhangban van, így a lakbérek változását jól tudjuk mérni. A lakásvásárlás, lakásárindex korábban sem volt része az inflációnak, ez egy különálló mutató, ám az egyéb lakhatási költségek, mint például a rezsitételek, megtalálhatók a mérésünkben.
A bérlakásban élők fogyasztási kosara nagymértékben eltér a saját otthonnal rendelkezőkétől. Ilyen mérést vagy egyéb részindexek bevezetését tervezik a jövőben?
Most nincs ilyen tervünk, ennek egyik oka, hogy az ilyen részindexek képzésének nincsen egységes, nemzetközileg elfogadott módszertana. A statisztika egyik alapelve, hogy sztenderd, tudományosan megalapozott és lehetőség szerint nemzetközi módszertanokat kell alkalmazni. Egyébként a bérlakásban élők sem egységesek. Vannak közöttük önkormányzati lakást bérlők, vannak piaci alapon lakást bérlők, közöttük más-más tulajdonsággal rendelkeznek az egyetemisták, az egyedülálló dolgozó fiatal felnőttek vagy a családok. Ha az anyagi lehetőségeket tekintjük, a saját lakásban élő, de törlesztést fizető tulajdonosok és a lakásbérleti díjat fizető bérlők fogyasztási szerkezete nem feltétlenül különbözik markánsan, egyéb élethelyzetbeli különbségek fontosabbak lehetnek.
Az infláció nem tartalmazza az egyes pénzügyi termékek árát; elsősorban a lakáshitelre gondolok, de a megtakarításokat sem számítják. Lehetséges, hogy a jövőben ilyen számításokat is végezzen a KSH?
A fogyasztói árindexben szerepelnek pénzügyi szolgáltatások, a többi közt a bankszámlavezetés, az eseti vagy rendszeres átutalás, a készpénzfelvétel díja. A lakáshitel törlesztése nem szerepel a fogyasztói árindexben, mert a lakásvásárlás nem fogyasztás, hanem felhalmozás. Ezért a törlesztés nem tekinthető a lakosság vásárolt fogyasztásának, és így a fogyasztói árindex megfigyelési körébe tartozónak sem. A megtakarítás szintén nem fogyasztás, ezért az infláció mérésében nem lehet figyelembe venni. Lakáshitelezésre (és más hitelezésre), illetve megtakarításokra vonatkozó adatokat azonban a Magyar Nemzeti Bank rendszeresen közöl.
A legfontosabb gazdasági mutató a GDP, amivel kapcsolatban gyakran felmerülnek módszertani kérdések. Mivel lehetne leváltani ezt a mutatót, vagy legalább alternatívát nyújtani?
Az, hogy jó vagy rossz mutató-e a GDP, annak kérdése, hogy ki mit szeretne látni benne. A társadalmi szempontokat ugyanis kevésbé veszi figyelembe, pusztán a gazdaság teljesítményének mérésére szolgál. A nagy vihart kavaró, néhány éve megjelent Stiglitz–Sen–Fitoussi-jelentés azt fogalmazta meg, hogy a GDP-t nem önmagában kell nézni, hanem más mutatókkal kiegészítve.
A GDP egy jó mutató, annak ellenére, hogy nem mindent mér. Túl komplex, mindent magába foglaló mutatót azonban nem is javasolt képezni, mivel túl sok hibája lehet. Pillanatnyilag a GDP a gazdaság teljesítményének mérésére szolgáló jó összehasonlítási alap nemzetközileg is. Egy ország gazdaságának dinamikáját még mindig ezzel a mutatóval lehet a legjobban mérni. A társadalomról keveset mond el, de e célra más mutatók is rendelkezésre állnak. Néha az is előfordul, hogy a lakosság nem érzékeli a GDP növekedéséből származó közvetlen hatásokat, ez azonban nem feltétlenül mond ellent egymásnak. Értelemszerűen a lakosság nem GDP-ben gondolkodik. Úgy vélem, hogy nem lecserélni kell a GDP-t, hanem mellé tenni azokat a kiegészítő társadalmi és környezeti indikátorokat, amelyek segítségével árnyaltabb képet kaphatunk a gazdaság, a társadalom és a környezet összefüggéseiről.
Nemrég visszamenőleg jelentős mértékben korrigálták felfelé a GDP-t. Mi az oka, hogy esetenként jelentős korrekcióra szorul a KSH becslése?
A legtöbb mutatónkra több becslés készül az idő előrehaladtával, a GDP-nél még a tárgyidőszakot követő harmadik évben is finomítunk az adatokon. A felhasználók széles köre sokféle igényt támaszt a statisztikákkal szemben, egyrészt gyors, másrészt pontos adatot várnak, és ez a két elvárás alapvetően ellentétben áll egymással. Az első becsléskor sok információ még nem áll rendelkezésünkre, ezeket csak a későbbi időpontban megjelenő becsléseink során tudjuk figyelembe venni. A GDP becslésénél modellszámításokat is alkalmazunk, amelyek egyik jellemzője, hogy trendváltozáskor a becslések előrejelző képessége gyengülhet. A későbbi becsléseknél már kevésbé használjuk a modelleket, és jobban támaszkodunk a beérkezett adatokra, így pontosabb mérést tudunk szolgáltatni. A revízió mértéke változó, van, hogy egyáltalán nincs, de az is előfordul, hogy akár 0,5 százalékpontos eltérést is érzékelhetünk. Ez a világon mindenhol így van: 2014-ben például Hollandiában 7,6 százalékponttal módosult a 2010. évi GDP, ami részben a módszertan, részben az adatforrások változása miatt következhetett be.
Mi volt az oka, hogy megszűnt a létminimum számítása a KSH-nál? Várható, hogy a jövőben újra kalkuláljon ilyen vagy ehhez hasonló adatot?
A létminimumot, amely a módszertan kialakításakor az egyetlen szegénységi mutató volt, nagyjából húsz évig mérte a KSH. A 90-es évekhez képest azonban teljesen megváltozott a háztartások szerkezete, a fogyasztási szokások, a jövedelmek és az egész társadalmi környezet. Emiatt a mutató már nem volt alkalmas rá, hogy az életszínvonalat vagy a szegénységet mérje, hanem lényegében az átlagot mérte, annak pedig nincs értelme, hogy az átlagot két alkalommal mutassuk be. Először megpróbáltuk revideálni a módszertant, de a szakma képviselői között nem sikerült konszenzust kialakítani. Ráadásul a létminimum mérésének nincs általánosan elfogatott módszertana a hivatalos statisztikában, amire támaszkodhattunk volna. Az EU-hoz való csatlakozással bevezettük a jövedelmekre és az életkörülményekre vonatkozó egységes uniós módszertanon alapuló statisztikát. Ennek alapján évről évre előállítjuk az úgynevezett Laekeni-indikátorokat, amelyek kifejezetten a szegénység és a társadalmi különbségek mérésére szolgálnak, és árnyaltabb, pontosabb képet, ugyanakkor nemzetközi és időbeli összehasonlításra egyaránt alkalmas adatokat adnak e jelenségekről.
A kiegyezés során Keleti Károly alapította meg az Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatalt, amelynek utódja a mai KSH. A hivatal székhelye 1898 óta a mostani helyén található, melyet kifejezetten a KSH részére építettek. Az alapításkor lefektetett követelmények mindmáig fontos alapkövei a statisztikai hivatal működésének, így a szakmai függetlenség, a politikasemlegesség, a tudományos megalapozottság, az objektivitás és az egyedi adatok védelme már a 19. századi dokumentumokban is szerepelt. | VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.