Érdemes erőforrásként tekinteni az idősebb generációra

A népesség öregedése globális jelenség, de a földrészek és a fejlettség szintje szerint nagyok a különbségek. A jelenség elsősorban a világ fejlettebb országait érinti, ahol az életkörülmények javulásának (többek között a gazdasági gyarapodásnak, a fejlett egészségügyi ellátórendszernek vagy az egészségtudatosabb életmódnak) egyik következményeként emelkedik a születéskor várható átlagos élettartam. Ezzel párhuzamosan ezekben az országokban megfigyelhető, hogy csökken a gyermekvállalási kedv.

A magyar népesség születéskor várható átlagos élettartama 2000 és 2018 között csaknem öt évvel, 76 évre nőtt. Ez egészében nézve az általános életminőség növekedését mutatja, ám ezzel – és a születések relatíve alacsony szintjével – összefüggésben a 65 év felettiek aránya 2006 óta meghaladja a gyermekkorúakét, és a két korosztály viszonyát kifejező öregedési index az ezredforduló óta 85-ről 133-ra nőtt.

Az egyedülállók aránya 1970 és 2016 között a 65 éves és idősebb népességen belül 17-ről 30 százalékra, számuk a 2,7-szeresére nőtt. Körükben az özvegy nők vannak a legtöbben, emellett egyre nagyobb arányt képviselnek az elváltak is.

A legutóbbi, 2017-es becslés szerint a 65 évesek átlagosan 6,7 évet fognak még egészségesen tölteni, ami – a nők hosszabb várható élettartama miatt – a nők esetében a hátralévő éveik 36 százaléka, a férfiaknál a 46 százaléka.

Az idősebb generáció munkatapasztalata értékes erőforrás, így a munkaerőpiac napjainkban jelentkező munkaerőhiányának enyhítésére rövid távon kézenfekvő megoldás lehet az idősek munkaerőpiaci részvételének növelése. Ennek érdekében több intézkedés született a közelmúltban, így a nyugdíjkorhatár emelése, a nyugdíjas-szövetkezetek révén kínált álláslehetőségek vagy a nyugdíjkorhatárt elérő munkavállalók tb-járulék-mentessége. A 60 és 74 év közötti, idősebb – de gazdaságilag még aktív – népesség foglalkoztatása 2015 óta emelkedik. A legfrissebb adatok szerint a 60–64 évesek foglalkoztatási rátája 40,9 százalékra nőtt, a 65–69 évesek közül pedig csaknem másfélszer annyian dolgoznak, mint egy évvel korábban. Az idősek foglalkoztatása minden érintettnek előnyös: a munkáltatók oldaláról tekintve enyhíti a munkaerőhiányt, a munkavállaló nyugdíjasok szempontjából pedig a jövedelmi többlet biztosítása mellett megakadályozza szociális elszigetelődésüket. Közösségi szempontból érdemes a nyugdíjasokra úgy tekinteni, mint a társadalmi kohéziót előmozdító erőforrásra. A nagyszülő jelenléte egy családban például nagy segítség lehet a középső generáció számára, a háromgenerációs családmodell azonban visszaszorulóban van. Az ezredfordulót követő első évtizedben a mennyiségi lakáshiány megszűnésével jócskán, harmadával csökkent a nagyszülővel élő családok száma. Napjainkban a családok 10 százalékában él nagyszülő.

Az idős emberek egészségesen töltött éveinek meghosszabbítása, életminőségük megőrzése érdekében az Egészségügyi Világszervezet az aktív idősödést támogató stratégiai alapelveket fogalmazott meg. Ebben olyan, az időskort támogató környezet kiépítését vetíti előre, amely az emberközpontú egészségügyi ellátórendszeren túl az idősebb generáció szociális elszigeteltségének megelőzését is kezelni tudja. Kiemelt figyelmet fordít a korosztály biztonságérzetének növelésére és a hosszú távú ellátásra szoruló betegek minőségi ápolására. Ezen belül többek között hangsúlyt fektet a geriátria széles körű kiépítésére az egészségügyi és szociális ellátórendszer keretében, valamint az idősek fizikai aktivitásának növelésére.

Megfelelő szakpolitikai együttműködéssel elérhető, hogy az idősebb generációra erőforrásként tekintsünk, társadalmi és gazdasági szempontból is lehetőséget lássunk bennük, emellett kiemelten fontos a rászorulók számára a méltóságuk megőrzése melletti minőségi ellátás biztosítása.