Kartellkommandósok - akiktől rettegnek a cégek

„Reggel jöttek, váratlanul jelentek meg a cégünknél. Felmutatták a bírósági végzést a házkutatáshoz, mi meg haptákba vágtuk magunkat. Nem mondom, hogy szabálytalankodtak, még barátságtalanok se voltak. De fél napon át összevissza turkáltak az iratok között, a számítógépekben; kivert bennünket a víz, a szó szoros értelmében kimerültünk, mire végre elmentek...” A történet szenvedő alanya, az egyik taxis cég ügyvezetője ma már viccelődni is képes arról a téli napról, amikor a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartellkommandósai meglepték őket, mert feltételezésük szerint több fuvarozási pályázaton kartelleztek.

„Még jó, hogy az irodában lévő szexis modellfotókat meghagyták” – nevet. Hozzáteszi azonban, hogy sokkolta az eljárás, és a gyanúként aposztrofált vádat is csak akkor fogta fel, amikor megtudta, hogy a többi taxivállalatnál ugyanakkor ugyanezt a tortúrát szenvedték el. Ilyen helyzetbe még soha nem került. Amiatt érezte magát különösen rosszul, mert azokban a reggeli órákban  nyüzsögtek az irodában a munkatársak, kérdő tekintetük szinte sütötte a tarkóját, és tudta, máris elindult találgatás: „No persze, a vezetők!... Ugyan mit csináltak? Adót csaltak? Sikkasztottak?”

GYANÚ. A budapesti taxis cégek az elmúlt években már többször keveredtek kartellgyanúba. Azokról az esetekről – mivel akkor még nem volt a társaságnál – nincs mondanivalója. A mostaniról is csak annyi: „Hogy mi összejátszottunk volna a konkurenciával? Inkább elvágjuk a másik torkát...” Fájlalja, hogy a vizsgálódás eredményéről máig nem tud semmit. A GVH egyelőre újabb és újabb dokumentumokat kér. Készséggel küldik, precíz a nyilvántartásuk. Visszautasítják a vádat, és azt remélik, hogy már az ősszel megszületik a tisztázó, az eljárást megszüntető versenyhatósági végzés.

Ez alapvetően attól függ, hogy milyen adatok gyűlnek össze a beszerzett dokumentumokból, és azokat hogyan – terhelő vagy inkább a felmentő információként – értékeli a hivatal.

Annyi bizonyos: a rajtaütésszerű házkutatások, vállalati razziák nem véletlenek, az akciókat többnyire igen hosszadalmas tájékozódás előzi meg. Esetenként elegendő egy névtelen bejelentés vagy akár egy kis hír a sajtóban ahhoz, hogy úgymond beinduljon a gépezet, és a kartellszakemberek immár tudatosan keressék – például a médiában, a szakmai tanácskozásokon, az interneten – és rakják össze a hiányzó láncszemeket. Ennek mikéntjét nem írja elő jogszabály, de nem használnak, nem is használhatnak titkosszolgálati eszközöket, nem követnek senkit, nem hallgatnak le telefonokat – cáfolja a híreszteléseket Szolnoky Péter, a kartellcsoport vezetője. Az alapos gyanút erősítő bizonyíték azonban elengedhetetlen, hiszen a nélkül nem ad házkutatási engedélyt a bíróság. Szolnoky nem tagadja: ha eddig eljutnak, szinte bizonyosak abban, hogy adataik nem csalnak. Amikor az eljárást megindítják – akár bírói engedély birtokában –, már használhatják a törvényben biztosított széles körű jogosítványaikat, amelyeket az előzetes „nyomozásban” nem alkalmazhatnak. A rajtaütésről nyilván nem értesíthetik előre az érintetteket, hiszen akkor sok értékes dokumentumnak búcsút mondhatnának. Több esetből viszont egy-másfél éves „nyomozás” után sem lesz versenyfelügyeleti ügy. És a hivatal mindig hangsúlyozza: az eljárás megindítása még nem jelenti azt, hogy a vállalkozások elkövették a jogsértést. A procedúra a tények tisztázására és a bizonyításra irányul. Időtartama 180 nap, amely – ha az ügy bonyolultsága szükségessé teszi – két ízben ugyanennyi idővel meghosszabbítható.

BIZONYÍTÁS. A versenyhatóság és az érintettek között az egyik leggyakoribb konfliktusforrás a bizonyítékok összegyűjtése, felhasználhatósága és bizonyító ereje. Ez sokszor kérdéses az elmarasztaltak által a hivatal ellen indított perekben is. Az egyik építőipari cég vezetője szerint az adatgyűjtés rendszerint túlmegy azon a határon, amelyet a bíróság házkutatási végzése megenged. Szerinte a kartellcsoport esetenként nem tár fel valódi vagy elegendő bizonyítékot a jogsértésre, azt a versenytanács – sőt, gyakran a bíróság – mégis megállapítja. Igazságtalannak érzi, hogy a hivatal szinte „rászáll” az építőipari vállalkozásokra, amelyek a súlyos bírságok, az esetleges kártérítések miatt tönkremehetnek.

ÁRULÁS. Van azonban egy menekülési út, az úgynevezett engedékenység, amikor is a kartelltag feladva önmagát és a többieket, segít a hivatalnak a szövetkezés feltárásában, és ennek fejében részlegesen vagy teljesen mentesül a bírság megfizetése alól. Ilyen „árulásra” azonban nemigen kaphatók a cégek. Egy ugyancsak építőipari vállalat igazgatója szerint elsősorban azért nem, mert a GVH-val történő együttműködés ellenére a kartelltag kizárható a közbeszerzésekből. Igaz, ez csak egy lehetőség a kiíró számára, ám ha él vele, akkor a cégek lehúzhatják a rolót: az eddigi versenytanácsi határozatok alapján ugyanis a magyar építőipar krémje kizárható lenne a tenderekből.

Fejes Gábor ügyvéd, versenyjogi szakértő, az Oppenheim Ügyvédi Iroda tagja szerint ma nincs nagyvállalati vezető, aki nyugdíjazásáig legalább egyszer ne számíthatna a GVH-sok látogatására. Mint mondja, több versenyjogi – például a bírságszámítással kapcsolatos – szabályra ráférne a pontosítás, de legalábbis elkelne egy iránymutató bírósági értelmezés.

Egyébként nem feltétlenül a bírságolással, sokkal inkább a személyi, büntetőjogi szankciókkal van gondja: azok nem érvényesülnek, így nem is lehetnek hatékonyak. Ami pedig a vezető tisztségviselőt érintő (jelenleg az Alkotmánybíróságon előzetes normakontrollra váró) kétéves eltiltást illeti: nemcsak alkotmányellenesnek, hanem – annak kiküszöbölése esetén – könnyen kijátszhatónak is tartja. A volt vezetők ugyanis akár „feketekasszából” fizetett tanácsadók maradhatnak a cégnél. Vannak ügyek, amelyekben Fejes Gábor célravezetőbbnek látná, ha megbízója élne az engedékenységgel. Ő maga azonban csak annyit tehet, hogy elmondja annak feltételeit és következményeit. A menedzsment mérlegel és dönt, az ügyvéd pedig ehhez igazodva köteles ügyfele érdekeit előmozdítani – hangsúlyozza.

Az a tapasztalata, hogy az engedékenység elutasításában rengeteg érzékeny szempont dominál. A gazdasági forgalomban várható bizalomvesztés miatti félelmen túl a személyes kapcsolatok fontossága, a korporatív magyar mentalitás továbbélése igen lényeges tényező. Ha az érintett menedzser képes lenne ezt a lépést úgy megtenni, hogy nem személyes támadásként éli meg egykori „harcostársai” ellen, hanem egy vállalkozás legitim döntéseként a jogsértés megszüntetésére, akkor könnyebb lenne a dolga. De igaz az is, hogy az üzleti bosszú lehetősége mindig fennáll – húzza alá az ügyvéd.