Kongresszusi ellenjavaslat készül a 700 milliárdos szanálási programról

A törvényhozás várhatóan ellenjavaslatot terjeszt elő, bármilyen összeg is kerekedjék azonban ki egy kompromisszum nyomán, annyi bizonyos, hogy a gazdaságtörténetben páratlan, kolosszális mentőakcióra kerül sor. A javaslatot a pénzügyminiszter mellett a Fed elnöke is védelmébe vette a törvényhozók előtt. Ben Bernanke kijelentette, hogy a mentőakció elmaradása és a bankrendszer további szétzilálódása mély gazdasági válsághoz és tömeges munkanélküliséghez vezetne. A szenátus bankügyi bizottságának tagjai azonban kettejük együttes nyomásának sem engedtek, a testület elnöke Christopher Dodd 44 oldalas ellenjavaslatot dolgozott ki.

A pénzügyminisztérium által előterjesztett indítvány alapján Paulson rendkívüli felhatalmazást kapna a kongresszus által jóváhagyandó – és végül az adófizetők terhére rovandó – 700 milliárd dolláros keret felhasználására. A tervezett szöveg szerint a miniszter saját belátása szerint – és általa jónak tartott árakon – venné át a bankok kezén maradt, elértéktelenedett jelzálog-papírokat, illetve ezekkel fedezett értékpapírokat. A két évre szóló felhatalmazásnak lenne olyan kitétele is, amely kizárná, hogy a pénzügyminiszteren utólag az igazságszolgáltatás útján számon lehessen kérni az összeg felhasználását, vagy az egyes döntéseinek indokolását.

Az eljárás kritikusai szerint Paulson valójában egy 700 milliárd dolláros szabad felhasználású csekket kért az amerikai kongresszustól. A törvényhozás körvonalazódó ellenjavaslata főleg arra irányul, hogy az állam ne csak a fizető tiszt szerepét játssza el, és ne csak a kockázatokból részesüljön, hanem az átveendő, elértéktelenedő értékpapírok fejében tulajdoni részesedésekhez jusson a megsegítendő bankokban. A némileg – részleges – államosításra emlékeztető eljárásnak az lenne a rendeltetése, hogy az adófizetőket megóvja a határtalanná duzzadó veszteségektől. A kongresszus ellenjavaslatának további kritikus pontja, hogy a mentőakció fejében miként lehet megállítani a gyors ütemben folyó kilakoltatásokat. Vannak becslések, amelyek szerint tavaly egy és negyedmillió lakást kellett a tartozás törlesztésére képtelen tulajdonosoknak elhagyniuk, az idén pedig havonta mintegy negyedmillió ingatlant vettek vissza a hiteleket folyósító bankok.

Ennek alapján – a nagy horderejű szanálási akció elindulásáig – akár a 4 milliót is meghaladja a kényszerűen feladott lakások száma. A kongresszusi ellenjavaslat egy további pontja szerint a közpénzekből végrehajtandó szanálást ki kellene terjeszteni a törleszthetetlen hitelkártya-tartozásokra és az autó-hitelekre. Egy további törvényhozási indítvány viszont a bankvilág elevenébe vágna, mert megkövetelné a nagy összegű vezetői fizetések és végkielégítések korlátozását, nehogy a szanálás céljára kapott állami pénzekből pazar összegeket osztogassanak csúcsmenedzsereknek.

A leendő kompromisszumokról további spekulációkat is idéz a Der Spiegel. Az egyik szerint az állam – illetve nevében a pénzügyminisztérium – akkor járna el helyesen, ha aukció-szerű eljárásokat indítana, és azokat a leértékelt aktívákat venné át, amelyeket a névértékükhöz képest a legolcsóbban kínálnak. A német lap emellett utal arra, hogy a mentőakció szigorúan csak amerikai pénzintézetekre korlátozódna. Emiatt a „szub-prime” válságban bennrekedt külföldi bankoknak vagy le kell írniuk a követeléseiket, vagy saját kormányuk segítségét kell kérniük. Egy korábbi becslés szerint a válságon csak a német bankok veszítettek 100 milliárd dollárt meghaladó összeget.