BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Románia, mint agrárnagyhatalom? Ez nem lehetetlen - véli a kereskedelmi kamara

A Román Kereskedelmi Bank (BCR) tanulmánya szerint az ország Európa harmadik mezőgazdasági nagyhatalma lehet Franciaország és Németország mögött.

A Román Kereskedelmi Bank (BCR) tanulmánya szerint amennyiben sikerül 80 százalékban hozzájutni az uniós pénzalapokhoz és jelentős külföldi közvetlen befektetéseket vonzani, akkor Románia 2013-2015-re akár meg is kétszerezheti az egy hektárra jutó gabonatermését.

Így hosszú távon felszámolható az élelmiszerek, italféleségek és dohánytermékek tekintetében jelentkező kereskedelmi hiányt.

Románia tehát akár Európa harmadik agrárhatalmává válhat, Franciaország és Németország után, feltéve persze, hogy az uniós alapokat megfelelő módon igénybe veszi 2013-ig.

A BCR jelentése ugyanakkor elismeri, hogy új befektetések vonzását megnehezítheti a mezőgazdaság erősen töredezett struktúrája. A termelésnek egyre inkább piac-orientálttá kell válnia - figyelmeztet a jelentés, amely szerint a román egyéni gazdák nagy része termelésének több mint felét saját fogyasztására fordítja.

A kis gazdaságok pedig még képtelenek zöldség- és állati termékeiket modern kiskereskedelmi hálózatban értékesíteni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.