BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több pénz jut a kkv-knak technológiai fejlesztésre

Míg 2007-ben 20 milliárd forint pályázati forráshoz juthattak a magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv) beruházásaik és technológia fejlesztéseik finanszírozására, addig 2008-ban ez az összeg 30 milliárd forint fölé emelkedett.

A Start Tőkegarancia Zrt. kedden közölt elemzése szerint bár az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) nyerteseinek száma mindkét évben elmaradt a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) nyerteseinek számától, az elnyert támogatások összege meghaladja a 2004-2006 közötti támogatások éves átlagát.

A 2004-2006 között működő GVOP keretében a kkv-k fejlesztését célzó támogatások összege elérte a 41,7 milliárd forintot. Mivel a kkv-k ezen túlmenően az egyéb, például az ipari és szolgáltatói szektor versenyképességének fejlesztését célzó GVOP támogatásokból is részesültek, az általuk évente elnyert támogatások összege meghaladta a 20 milliárd forintot.

Az elemzés megállapítja azt is, hogy 2007-ben a magyar kkv-k közül - a korábbi 2.000-3.000 nyertes vállalkozás helyett - csak mintegy 1.300 jutott támogatáshoz. Ugyanakkor a kkv-k által megszerzett források összege 20 milliárd forint körül alakult, ami megfelelt a GVOP keretében megszerzett források szintjének.

A Start szerint a kis- és középvállalkozások szempontjából 2008-ban jelentős változások történtek. Egyrészt a kiírások keretösszegeiben jelentős átcsoportosítás történt a kizárólag magyar kkv-k által igénybe vehető támogatások javára, másrészt kedvezően módosult a kiírások feltételrendszere, így jelentősen növekedett a maximálisan igénybe vehető támogatási összeg: az automatikus elbírálású kiírás esetében 10 millió forintról 20 millió forintra, más esetekben pedig 50 millió forintról 150 millió forintra.

A korábbi szigorú pályázati feltételeken szintén jelentősen enyhítettek, így például csökkent a minimális árbevétel növekedési követelmény, amelyet nem három, hanem csak két éven keresztül kell teljesíteniük a kkv-knak. A közlemény szerint az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 2007-ben összesen 1.395 pályázatot támogattak 37,1 milliárd forint összegben, míg 2008-ban eddig 1.378 nyertest hirdettek, akik összesen 43,0 milliárd forint támogatást kaptak. A nyertes pályázatok nagy részét a magyar tulajdonú kkv-k adták be, s az elnyert támogatási összegből 2008-ban jelentősen nagyobb összeggel részesültek mint 2007-ben. A nyertes pályázók száma az elmúlt két évben összesen 2.773 volt, akik összesen 80,1 milliárd forintot nyertek el: ebből mintegy 2.650 volt kkv, amelyek összesen 50-60 milliárd forinthoz jutottak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.