Az elsőtől a tízezredikig: amikor a betiltás fenyegette a VG-t

Hogyan emlékszik a kezdeti lépésekre?
A hatvanas évek végén a hazai vállalatok egyre önállóbbá váltak, s piaci szereplőkként valahogy tájékozódniuk kellett annak eseményeiről. A Magyar Kereskedelmi Kamara konjunktúra- és piackutató főosztálya megkapta az akkori sajtóorgánumoknak elérhetetlen Reuter- és Globe Reuter-híreket, s ebből készítettek egy sokszorosított kiadványt, amelyet a nagyvállalatok vezetői kaptak kézhez. Ez a lap volt a Világgazdaság alapja. Az első időkben csak kamarai tagvállalatok kapták meg. Alig néhány hónappal később a pártközpont jelezte, hogy 50 példányt kérnek a lapból: érthető volt, hiszen idegen nyelveket nem beszéltek, külföldi hírekhez nem jutottak, viszont az akkori nyugati helyzet őket is érdekelte. Néhány hónappal később pedig már a megyei pártbizottságok számára is rendeltek példányokat.

Hogyan lehetett a Kádár-korszakban egyáltalán lapot alapítani?
Kizárólag pártengedéllyel. A kezdeményezéseket a párt agitprop illetékesei tárgyalták meg, s ha úgy gondolták, kiadható, akkor átadták az ügyet a Tájékoztatási Hivatalnak, amely kijelölte, az adott lap mennyi papírt kaphat, s az ő kezükben volt a nyomda is. A Világgazdaság mindezt kikerülhette: a pártbizottság úgy döntött, tájékoztatni kell a vállalatokat: a Tájékoztatási Hivatal kérés nélkül megadta az engedélyt, kijelölték a Zrínyi Nyomdát, s megkaptuk a papírt 3-4 ezer példány nyomására.

Mikor került az utca emberének a kezébe először a Világgazdaság?
1979-ben megalakult a Heti Világgazdaság, az vált utcai terjesztésű kiadvánnyá, s a napilapot belső használatúvá tették. Megtiltották, hogy követségek vagy külföldi vállalatok hazai érdekeltségei hozzájussanak.

Miért kellett új lapot alapítani az utcai terjesztéshez?
A Világgazdaság valójában áttörte a cenzúrát: más lapok kizárólag a Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy gondossággal megválogatott, átírt híreit használhatták fel. A VG azonnal, telexen kapta a nagy nyugati hírügynökségek, a Reuter, az AP–DJ, a UPI információit, amelyeket nem ellenőrzött senki. A hiteles információk s az igazság megírása miatt így gyakran lett kényes a helyzet a VG-ben. Hiszen mi döntöttük el, mit teszünk be a lapba, s nem a pártvezetés.

Mitől került a Világgazdaság ilyen különleges pozícióba, hogy az MTI mellett külföldi hírügynökségek anyagát használhatta?
Ez egyrészt az előző munkahelyemen szerzett kapcsolatoknak – köztük Lázár György későbbi miniszterelnöknek – volt köszönhető. Így bármi probléma akadt, támogattak. A VG a Nyers Rezső nevével fémjelzett gazdasági mechanizmus részeként alakult meg, de annak bukása után is fennmaradt, hiszen a párttagok, nagyvállalati vezetők híréhségét elégítette ki. Volt olyan vezető, aki megkérte a titkárnőjét, hogyha hozzák az újságot, a Világgazdaságot tegyék legfelülre. A lap státusszimbólum volt.

A „szabad száj” nem okozott fejtörést a szerkesztőségnek és/vagy a politikának?
Dehogynem! A VG egyik számában megjelent egy első hallásra ártatlannak tűnő cikk, azzal a címmel, hogy a Hungarocamion útnak indította Svédországba az év első almaszállítmányát. Marjai József akkori kormánytag tajtékozva hívott fel, hiszen néhány nappal azelőtt a szovjetek sürgetésére, hogy miért nem jönnek már a várva várt magyar almaszállítmányok, éppen ő válaszolta azt, hogy nincs elég alma. De több ehhez hasonló okból csengett a telefon a szerkesztőségben.

Miért lett ön a főszerkesztő?
Egyrészt a lap ötletgazdái sajtóberkekből és gazdasági körökből már ismertek. Számtalan világgazdasági témájú cikket írtam, ezek mellett az én kezem alatt született meg a szocialista idők alatti Közös Piacról szóló első könyv, rögtön a római szerződés aláírását követően. A magyar gazdaság problémáival ugyan nem foglalkoztam, de sokat írtam az angol gazdasági eseményekről, ahol sok minden a hazai helyzethez hasonlóan alakult. Másrészt a Magyar Kereskedelmi Kamara alelnökének, Rédei Jenőnek, akit személyesen is ismertem, én jutottam az eszébe.

Milyen típusú főszerkesztőnek látja magát?
Soha nem olvastam kéziratot. Úgy vélem, a szerkesztő és az újságíró képes eldönteni s véghezvinni a rábízott felelősségteljes feladatot. A főszerkesztő szerepe az iránymutatás. Ugyanakkor nem jó, ha kizárólag a főszerkesztő dönt mindenről. Annak idején szerkesztőbizottságot állítottam össze külső gazdasági szakemberekből, akik a miniszté-riumoktól kezdve külföldi vállalatok hazai képviseleténél dolgoztak. Ők értékelték az újságot, tippeket adtak.

Kinek az ötlete volt a lap?
Ha nevet kell mondanom, a lapkészítés ötlete Tardos Márton nevéhez kötődik, aki a Kopint kutatóintézetben dolgozott, s maga a Világgazdaság név is tőle ered.

Miért lett zöld a Világgazdaság?
Szerettünk volna eltérni a többi laptól, hasonlóan a Financial Timeshoz, amely ugyan lazacszínű, de nekünk a zöld tetszett meg, azóta mindenki csak zöld újságnak nevezi. Az egyik munkatársunk Bécsből hozott papírmintákat, s azokból választottunk. A mostaninál valamivel sötétebb volt.

Melyek voltak a lap történetének krízisidőszakai?
Krízisidőszak volt bőven. Számtalanszor kaptunk a pártközpontból „letolást”, 1979-ben be akarták tiltani a lapot. Végül Kallós Ödön és Rédei Jenő a helsinki szellemiségre hivatkozva „megmentette” a VG-t, és belső használatúvá tették, ezt egy felirat is jelezte a lap fejlécén. Megkaptam az előfizetői listát, s ki kellett húznom az öszszes követséget, a külföldi vállalatok fióktelepeit, a kanadai képviselet viszont maradt. Évek teltek el addig, amíg ismét utcán is lehetett árusítani a VG-t.

Miért maradt Kanada az előfizetői listán?
Miután Kanada nagykövetsége megkapta a VG-t, továbbadta más követségeknek, vállalatoknak, s így végül mindenhova eljutott. Azért maradt Kanada a listán, mert az összes nyugat-európai követséget szemmel tartották. Kanada messze van, a világpolitikában nem játszik nagy szerepet. Soha senki nem tudta meg, honnan szivárognak ki a Világgazdaság hírei.

Mi történt a rendszerváltás után?
Ekkor privatizáltuk először a lapot. Alapítottunk egy vállalkozást, amelyet Világgazdaság Szerkesztősége Kft.-nek neveztünk. Ez nemcsak a kiadás jogát, hanem a szerkesztést is magához vette. A VG fejlécét a kamara levédette, így a társaságban a kamara az apport fejében 50 százalékos tulajdonrészt szerzett. Nagy hiba volt, hogy nem szabályoztuk, ki miről dönthet, még egy gépírónő elbocsátásáról is közgyűlést kellett tartani. Így nem lehetett lapot készíteni.

Ezután jött létre a Zöld Újság?
Összegyűltünk néhányan a szerkesztőségből, megalapítottuk a Zöld Újság Rt.-t. A fő tulajdonos a kamara volt 30 százalékkal, 12,5 százalékkal az én cégem, a Business Press Kft., 12,5 százalékban Forró Tamás cége, a Forka Kft. szállt be, 20 százalékon szakmai szövetségek osztoztak. A kezdő tőkét a Postabank 25 százaléka adta. Az új társasághoz került a lapkiadás joga, de két hétig párhuzamosan két hasonló formájú Világgazdaság jelent meg. Jogviták után a másik megmaradt szerkesztőségben előbb a Napi Világgazdaság nevet adták a lapnak, végül Napi Gazdaság lett.

Milyennek látja a mostani Világgazdaságot?
Miután otthagytam a VG-t, egy vállalatnál dolgoztam vezetőként, s megpróbáltam a lapot úgy nézni, hogy vezetőként milyen hasznos információkat tudok kivenni belőle, s ez működött. Annak idején rengeteg közvélemény-kutatást végeztünk. Tudtam, kik olvassák a lapot, hol dolgoznak, milyen nyelveket beszélnek, s hogy milyen arányban van köztük kereskedő, termelő, szolgáltató.

Mit gondol a lapok jelenlegi helyzetéről?
A legnagyobb probléma az, hogy nem látszik a lapokon, kinek szólnak, kinek írják a cikkeket. Problémás a terjedelem, a témaválasztás. Mindenütt az amerikai hírek szerepelnek, pedig a magyar külkereskedelem szempontjából éppen a környező országok lennének érdekesek. A hazai piacon tombol a „limonádé”, a színes lapoknak van sikere, tarolnak a komolytalan témák, hiszen a legtöbb olvasóval már megutáltatták a politikát. De ez nem azt jelenti, hogy minden lapnak színesnek kell lennie. Van néhány, amely tartja az előfizetőit, ez azt jelenti, hogy igenis van igény a komoly témákra. Miért tűnt el a világpolitika? A mostaninál jóval több dolog történik a világban, csak tudni kell, hogy kinek adom az információt.

Milyen lapokat olvas most?
Ha hírekre vagyok kíváncsi, online nézem meg, van egy-két kedvenc oldalam, de az összefoglaló írásokat mindig az Economistban olvasom el.

Akkoriban pártközpontból érkező telefonok, döntések keserítették meg a főszerkesztő és az újság életét. Egy rossz információ – amely általában akkor minősíttetett annak, ha valójában jó volt, talán túlságosan is jó –, és máris felmerült a megszüntetés lehetősége. Ezt – nem kis részben az alapító főszerkesztő, Gyulai István jó kapcsolatainak köszönhetően – rendre túlélte a lap. Igaz, közben rákerült a Belső használatra! címke. Akárki nem olvashatta a Világgazdaságot! A kiválasztottak szűk csapatába csak lassan kerülhettek be azok az üzletemberek, cégvezetők, akiknek ténylegesen hasznosak voltak a gazdasági hírek. Ez – szerencsére – megváltozott, ami jót tett a Világgazdaság példányszámának, presztízsének is. Az akkor kivívott szakmai elismerést próbáljuk ma is őrizni, gyarapítani. Reméljük, Önök, kedves Olvasóink, szintén úgy érzik, nemhiába készült el ma a 10 000. szám: a zöld újságot érdemes olvasni, most is biztos, hasznos tájékozódási pont lehet.

Nyolcoldalas mellékletünkben – amelyet lapunk legrégebbi munkatársa, Boronkay Tamás főszerkesztő-helyettes válogatott össze – az elmúlt majd negyven év meghatározó eseményeit tálaló címoldalakat mutatjuk be. Úgy, ahogy akkor megjelentek. Amint látják, akkoriban a szöveg volt a lényeg. A vizuális forradalom még nyomokban sem jelent meg a lap tördelésében, a cikkek meglehetősen hosszan elemezhették az eseményeket. Ám mire eljutottunk 2004 májusáig, azaz európai uniós tagságunk kezdő időpontjáig, a Világgazdaság is színesebb, látványosabb lett. És ezzel új időszámítás kezdődött a zöld újság életében is.

Kocsi Ilona

főszerkesztő

Akkoriban pártközpontból érkező telefonok, döntések keserítették meg a főszerkesztő és az újság életét. Egy rossz információ – amely általában akkor minősíttetett annak, ha valójában jó volt, talán túlságosan is jó –, és máris felmerült a megszüntetés lehetősége. Ezt – nem kis részben az alapító főszerkesztő, Gyulai István jó kapcsolatainak köszönhetően – rendre túlélte a lap. Igaz, közben rákerült a Belső használatra! címke. Akárki nem olvashatta a Világgazdaságot! A kiválasztottak szűk csapatába csak lassan kerülhettek be azok az üzletemberek, cégvezetők, akiknek ténylegesen hasznosak voltak a gazdasági hírek. Ez – szerencsére – megváltozott, ami jót tett a Világgazdaság példányszámának, presztízsének is. Az akkor kivívott szakmai elismerést próbáljuk ma is őrizni, gyarapítani. Reméljük, Önök, kedves Olvasóink, szintén úgy érzik, nemhiába készült el ma a 10 000. szám: a zöld újságot érdemes olvasni, most is biztos, hasznos tájékozódási pont lehet.

Nyolcoldalas mellékletünkben – amelyet lapunk legrégebbi munkatársa, Boronkay Tamás főszerkesztő-helyettes válogatott össze – az elmúlt majd negyven év meghatározó eseményeit tálaló címoldalakat mutatjuk be. Úgy, ahogy akkor megjelentek. Amint látják, akkoriban a szöveg volt a lényeg. A vizuális forradalom még nyomokban sem jelent meg a lap tördelésében, a cikkek meglehetősen hosszan elemezhették az eseményeket. Ám mire eljutottunk 2004 májusáig, azaz európai uniós tagságunk kezdő időpontjáig, a Világgazdaság is színesebb, látványosabb lett. És ezzel új időszámítás kezdődött a zöld újság életében is.

Kocsi Ilona

főszerkesztő -->