BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jakab: a jó hozamok ellenére katasztrofális volt 2008

A hozamot tekintve 2008 egy jó év volt, a jövedelem és a következő évi termelés megalapozása tekintetében azonban katasztrofálisnak mondható - jelentette ki Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz)elnöke, a Gazdaszemmel 2008 elnevezésű rendezvény kisteleki sajtótájékoztatóján, szombaton.

Jakab István elmondta: az előző évi aszály, illetve az azt követő terméshiány miatt kialakult magas árak meghatározták a termeléshez szükséges eszközök, anyagok (például a növényvédő szerek, műtrágyák, gépek, vetőmagok) árait. Ugyanakkor most a kukorica ára egyharmadára, a búzáé a felére csökkent, amellett, hogy a magas költségek megmaradtak. Ez olyan helyzetet teremtett, hogy a jövő évi előállítási költségek nem állnak rendelkezésre, már ősszel úgy vetettek a gazdák, hogy nem tudták az alap műtrágyát kiszórni, és nem tudták megvásárolni a minősített vetőmagot sem - tette hozzá.

A Magosz elnöke szerint az már biztos, hogy a növényvédelmi munkákra sem lesz elegendő pénz. Ez a helyzet végül kihat majd a következő évek élelmiszer áraira - hangsúlyozta. A Magosz elnöke szerint a gazdatársadalom a kormányzattól tetteket vár: azt szeretnék, hogy ha a bankok megmentésére volt forrás, akkor az évente egyszeri jelentős invesztíciót követelő mezőgazdasági termeléshez a szükséges forrásokat, ha hitel formájában is, de biztosítsák.

A gyors intézkedés rendkívül fontos, mert a meglevő hitelek, lízingek lejárnak, és még a gépeiket is elvesztik a gazdák - tette hozzá. Az unióban született döntések közül a gabonaintervenció hiánya sújtja legjobban a magyar gazdákat, az unióban ugyanis a 27 tagországra összesen csak 700 ezer tonna kukorica intervenció lesz - mondta Jakab István.

Hozzátette: aki bejelentkezik az intervencióra, azonnal és tonnánként 15 euró letéti díjat kell fizetnie, de az, hogy mekkora mennyiségben tud értékesíteni, csak januárra, a bejelentkezés lezárásakor derül ki. Van, akinek már a bejelentkezésre sincs pénze, de ha mégis sikerül valahogy befizetnie, a procedúra lezárulta után, csak március végén juthat legkorábban a pénzhez - mondta.

A Magosz egy megoldást lát: a lehető leggyorsabban kifizetni a terület alapú uniós és nemzeti támogatásokat, illetve az állattenyésztéssel összefüggő támogatásokat. Emellett az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében megkezdett fejlesztésekhez a pályázatban vállalt időarányos forrásokat is ki kell juttatni; azaz az agárirányítás, a Magyar Vidékfejlesztési Minisztérium teljesítse a kifizetéssel kapcsolatos határidejét, melyet meghatároz a törvény - szögezte le a gazdaszervezet vezetője.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.