BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szakállamtitkár: az európai recesszió visszaránthat minket is

A Európai Bizottság (EB) új prognózisában foglaltak, amely szerint a magyar GDP idén 1,6 százalékkal csökken, már szerepelt a magyar kormány Brüsszel számára decemberben elküldött konvergenciaprogramjának alternatív forgatókönyvében - mondta Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságának ülésén.

A EB prognózisánál nagyobb veszélyt jelent Magyarország számára, hogy európai uniós partnereink importkereslete az őszi előrejelzéséhez képest jelentősen visszaesik - jelezte a szakállamtitkár.

Kovács Álmos elmondta: az EB új prognózisa szerint például Németország importja az idén 2,4 százalékkal csökken, szemben a korábbi 1,3 százalékos bővüléssel, Olaszországé 4,3 százalékkal zsugorodik (a korábbi adat nulla), Franciaországé 1,4 százalékkal nő (a korábbi adat 8,0 százalék).

"Ha kisebb lesz az export, akkor kisebb lesz a termelés, csökken a foglalkoztatás, s ennek nyomán elmaradnak adóbevételek" - vezette le a költségvetési hatást Kovács Álmos.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.