BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már puhulgat a Bajnai-csomag!

Pótköltségvetés nincs napirenden, a kedvezményes, 18 százalékos áfakulcs köre rövid távon nem bővülhet, később azonban akár a turizmus, vagy az építőipar is ide kerülhet, a szuperbruttósításnak csak az első lépése valósítható meg egyelőre, az eva és az ekho jövőre még nem változik, a családi pótlék rendszere azonban mindenképpen

A pénzügyminiszter kifejtette: a pótköltségvetés nincs napirenden, be kell tartani a prioritásokat, ezért most elsősorban a válságkezeléssel kell foglalkozni.

Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva), illetve az egyszerűsítetett közteherviselési hozzájárulás (ekho) 2009-ben nem változik. Ezeket, az "adózási vadhajtásokat", akkor lehet megszüntetni, ha a teljes adórendszer szerkezete módosul.

Az evánál például akkor, ha az így adózókat be lehet terelni az általános adóterhelés alá, s nem fenyeget az a veszély, hogy ez a kör teljesen eltűnik az adófizetők közül. Az ekho pedig akkor szűnhet meg, ha már nem jelent nyereséget az általános adószabályokkal szemben - mondta. Ez 2010-ben még nem érhető el - tette hozzá.

"Általánosságban az a véleményem, az a legjobb, hogy ha a lehető legkevesebb vadhajtás van, vagy marad az adórendszerben, ami érvényes a költségtérítésekre is. A politikusok dolga, hogy ennek érdekében a lehető legtöbbet tegyék" - fogalmazott Oszkó Péter.

A kedvezményes áfakulcs a pénzügyminiszter szerint "nem ördögtől való ötlet", sok helyen működik az EU-ban is. Rövid távon azonban, a költségvetés helyzete miatt el kell kerülni, hogy szélesedjen az idetartozó termékkör. Most csak szociális kedvezmények nyújtására van lehetőség - mondta. A későbbiekben azonban a kedvezményes kulcs akár arra is alkalmas lehet, hogy helyben működő, termékeket és szolgáltatásokat kínáló iparágak ebből előnyt kovácsoljanak. Majd akkor, ha a hazai gazdaság olyan állapotban lesz - hangsúlyozta, időpont megemlítése nélkül. Oszkó Péter szerint a már meghatározott szűk keretet - tej, tejtermék, kenyér, pékáru, távhő - tartani tudják.

Az áfa 25 százalékra emelése a kereslet csökkenése miatt alacsonyabb inflációs nyomással jár , mint általában, 2009-ben így a fogyasztói árak átlagosan 4,4 százalék körül emelkedhetnek. Mivel a kiadáscsökkentési intézkedések hatása is a második félévben jelentkezik, így az infláció nem fog évközben megugrani - mondta. A pénzügyminiszter szerint a megszorító intézkedések hatása az idén, a Bokros csomagéhoz hasonló lesz - 6-7 százalékkal esik vissza a lakossági fogyasztás, 2-3 százalékkal csökken a reálbér.

"A szuperbruttósítást nem látjuk kivitelezhetőnek, csak az első lépést tesszük meg ebbe az irányba" - fogalmazott. Bár a szuperbruttósítás a pénzügyminiszter szerint sok hozadékkal járó, átlátható rendszer, ám bevezetéséhez technikai problémákat kellene megoldani, amire válságban sem kapacitás, sem idő nincs - fűzte hozzá, példaként említve, hogy módosítani kellene a munkaszerződéseket. "Inkább az első lépést tesszük meg, amelyet valaki folytathat" - jegyezte meg.

Az szja-t azonban már most a teljes munkáltatói kifizetésre számolják, ez lesz az adóalap, a járulékokat pedig továbbra is a munkáltató fizeti meg, és vonja le, a munkaviszonyban definiált bruttó bérre számítva - ismertette.

Elképzelhetőnek nevezte a pénzügyminiszter, hogy a családi pótlék rendszere az idén nem változik, jövőre azonban mindenképpen módosításra szorul. A 2009-es alacsonyabb szja sávhatárok ugyanis még biztosítják a rászorultság érvényesülését, jövőre azonban a 4-5 millió forintra emelkedő alsó sávhatár mellett ez már nem biztosítható.

"Ezzel valamit tenni kell" - mondta, megjegyezve azt is: az adórendszer a keresőkre és nem az eltartottakra mér, ez igazságtalan és orvosolni kell, azonban a megoldása nagyon nehéz.

Az adójóváírás változását Oszkó Péter még korainak tartotta ismertetni, a tevékenyégi körhöz igazított járulékalappal kapcsolatban pedig félreértésnek nevezte, hogy ez a minimálbér megváltoztatását jelentené. Hangsúlyozta: most egyfajta illúzió él az adózók körében arról, ha valaki megfizeti a járulékminimumot azzal mindent teljesített, többet nem kell fizetnie. Hozzátette: "olyan szabály kell, amelynek alapján elmondható, hogy ez a minimum, de efölött a tényleges tevékenység értékéhez kell igazítani a befizetett járulékokat".

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.