BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vámosi Nagy Szabolcs: Így is megéri evázni

Jövőre is megéri az Egyszerűsített Vállalkozói Adó szerint adózni. Habár a kormány 30 százalékra emelte az eva kulcsát, Vámosi Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője szerint még mindig sokat spórolhat az, aki nem külön fizeti meg az szja-t, a társasági adót, és az áfát.

„Mivel az Egyszerűsített Vállalkozói Adót fizetők túlnyomó többségének van bevétele, de a tényleges költsége kevés, így a 30 százalék még mindig olcsóbb, mint hogyha normál szabályok szerint adózna valaki”- mondta a szakértő a Gazdasági Rádiónak.

Vámosi Nagy Szabolcs hangsúlyozta, hogy az EVA egy rossz adónem, tulajdonképpen adóügyi kivételezés, melyet kizárólag politikai okokból tartanak meg. Ugyanakkor kiemelte, hogy a rendszer igazságtalan a többi adózóval szemben, és szakmailag sem megfelelő, ezért minél előbb elő kéne készíteni az EVA és az EKHO kivezetését.

A szakértő nem ért egyet azzal a közfelfogással, miszerint az alacsony adókulcs miatt érdemes az olyan bevételeket is leírni, amiket egyébként az összevonás miatt nem szoktak. Vámosi Nagy Szabolcs szerint jelentéktelen a magánszemélyektől jövő bevételeket lekönyvelő vállalkozások száma, többségében a cégektől származó ellenőrizhető bevételek után adóznak.

Az adószakértő szerint gyorsan orvosolni lehetne az Európai Bizottság által a gyorsított áfa-visszafizetéssel kapcsolatban tett kifogást. Az Ernst & Young adóigazgatója a Világgazdaságnak arról is beszélt, hogy több tízmilliárd forintot érinthet mindez.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.