BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kirajzolódnak a veszteségek - Az ipar már kifelé tart a recesszióból

Több tekintetben rekordok dőlnek az idén a gazdasági mutatószámokban. Néhány ágazat, például az ipar és a mezőgazdaság olyan hirtelen zuhanást szenvedett el, amilyet a rendszerváltást kivéve soha. Az első kilenc hónap részletes GDP-adatainak ismeretében már most viszonylag megbízható becsléseket tudnak adni az idei negyedik negyedévre, így 2009 egészére vonatkozóan is az Ecostat szakemberei. Ebből kiderül, milyen mély recesszió érte el az országot.

A mezőgazdasági és halászati ág esetében a legnagyobb a bizonytalanság. Ez abból adódik, hogy az esztendő első felében egy vélelmezett éves eredményt kell megadniuk a statisztikusoknak, s az adott év lezárultával a tényleges teljesítmény ismeretében szükség szerint módosítják a számokat.

A teljes GDP-ben azonban az ág súlya meglehetősen kicsi: a tavalyi folyó áras adatok alapján a bruttó hazai termékhez mindössze 3,7 százalékkal járult hozzá. Az előző év magas bázisértéke miatt a mezőgazdaság lefelé húzza a GDP volumenét, az Ecostat számításai szerint az utolsó három hónapban 17 százalékos éves zsugorodás várható ezen a területen.

A válságból való kilábalás szempontjából meghatározók az ipar kilátásai, az ágazat gazdasági súlya Magyarországon meghaladja a GDP ötödét. Az év folyamán az előző hónapra visszatekintő bruttó termelési indexek meglehetősen hektikusan alakultak. 2008 második negyedétől kezdve az ipar ágazati összetéte-lének alakulása következtében viszont a szektor hozzáadott értékének volumenindexei rendre a termelési mutatók felett alakultak. Ennek és a tavalyi negyedik negyedévi zuhanásból adódó alacsony bázisnak köszönhetően az ipar hozzáadott értéke közel 6 százalékkal csökkenhet az esztendő utolsó negyedében, ez azonban így is elmarad az előző négy negyedév mínuszától.

Az építőipar a mezőgazdaságot csak némileg meghaladó súlyt képvisel a GDP-ben. Az utóbbi másfél évben az ág bruttó termelésének és hozzáadott értékének volumenindexei nagyjából egybeestek. Bár a bázis viszonylag magasnak tekinthető, az Ecostat modellszámításai szerint a hozzáadott értéke a negyedik negyedben éves összevetésben 3 százalék körül zsugorodhat.
A kereskedem, javítás és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ág súlya együttesen 12 százalék körüli, de ebből az előbbi 10 százalékot tesz ki. A 2009-ben jelentős mértékben visszaesett reáljövedelmek a kiskereskedelmi forgalomban a GDP-nél is nagyobb arányú zuhanást eredményeztek. A tavalyi utolsó negyedévi jelentős visszaesés miatt azonban az idei negyedik negyedévi előrejelzés viszonylag kedvezően alakul, alig –3 százalékos indexre számítanak a kutatóintézet szakemberei.
A szállítás, raktározás, posta és távközlés ágban az első negyedévi bázis még igen magas volt, míg a negyedik negyedben már a termelés visszaesésével összhangban meglehetősen alacsony. Az év utolsó három hónapjában így 99 százalékos, azaz meglehetősen kedvező indexet valószínűsít az Ecostat. Az ág viszonylag jelentős, hét százalékot meghaladó súlyú.

A pénzügyi tevékenységek, valamint az ingatlanügyek, gazdasági szolgáltatások ág együttesen csaknem ötödrészt képvisel a nemzetgazdasági szintű GDP-ben. Az elmúlt év végén kirobbant pénzügyi válság miatt itt is alacsony a bázis, így a két ágban együttesen csekély mértékű, mindössze nagyjából másfél százalékos csökkenés valószínű.
A nagyobbrészt az állami szektorhoz tartozó ágak (közigazgatás, oktatás, egészségügy) együttesen szintén 15 százalék körüli részt képviselnek a teljes gazdaságon belül, és visszaesésük viszonylag kis mértékűnek tekinthető, annak ellenére, hogy a bázis itt nem volt túlzottan alacsony. A csak kismértékű visszaesésben szerepet játszott a sikeres közmunkaprogram is.

A kutatóintézet számításai szerint a három ágazatban együttesen valamivel kevesebb mint 3 százalék lesz a zsugorodás az év utolsó negyedében. Az egyéb közösségi, személyi szolgáltatások ágában pedig szerény növekedést várnak, ennek alapvető magyarázata az alacsony 2008. negyedik negyedéves bázis. Utóbbi szektor súlya azonban nem jelentős: kevesebb mint 4 százalék.
Az ágazati eredményeket öszszesítve a szakemberek 4 százalék körüli GDP-visszaeséssel számolnak a nemzetgazdaság egészére vonatkozóan az idei utolsó három hónapra. Ez pedig az év egészére nézve 6,4 százalék körüli gazdasági zsugorodást jelentene, ami a Pénzügyminisztérium 6,7-es prognózisánál valamivel kedvezőbb. VG

A megjelenés

Az utolsó negyedévre vonatkozó előzetes GDP-statisztikát 2010. február 12-én adja ki a Központi Statisztikai Hivatal. Az ágazati szerkezetet azonban március 10-én ismerhetjük meg, amikor a részletes adatok is napvilágot látnak.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.