BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Oszkó: a büdzsé valódi kockázata a következő kormány!

A pénzügyminiszter szerint a jövő évi költségvetésben az a kockázat, hogy a következő kormány nem tartja be.

Oszkó Péter az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta, hogy a Költségvetési Tanáccsal csak kisebb vitáik vannak, egyeztetnek, és szerinte káros, hogy mindez nyilvánosságra került.

A büdzsét nyilvánosan bíráló 29 közgazdász véleményét a pénzügyminiszter alacsony színvonalúnak tartja, az szerinte politikai céllal született. Bírálta már a 2010-es büdzsét a Költségvetési Tanács, a köztársasági elnök, legutóbb pedig 29 közgazdász készített kritikus jelentést róla.

A költségvetést nyilvánosan bíráló 29 közgazdász szerint a jövő évi büdzsében túltervezték az adóbevételeket, és a gazdaság visszaesése nagyobb lesz a jelzettnél. Ezt Járai Zsigmond volt jegybankelnök mondta fideszes politikusok és a közgazdász-csoport második találkozója után. Azt is kifogásolják, hogy az idei kiadásokból néhány tételt áttoltak jövőre, az állami cégek veszteségei pedig nem szerepelnek a büdzsében.

Kockázatot lát a jegybank elnöke is a jövő évi költségvetésben. Simor András a Magyar Nemzetnek adott interjúban közölte: a 2010-es büdzsé nem tartalmazza az ország számára szükséges reformokat. Simor hozzátette: ebben a helyzetben a Nemzeti Bank egyet tehet: felhívja a figyelmet a valós kockázatokra. A jegybank szerint a jövő évi hiány magasabb lehet a tervezettnél, és a nem tartós kiadáscsökkentések könnyen visszafordíthatók, vagy éppen a következő év hiányát növelik - nyilatkozta a napilapnak Simor András.

Oszkó Péter pénzügyminiszter az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta, el kell választani a Költségvetési Tanács véleményét a 29 közgazdász jelentésétől. Hozzátette, a Költségvetési Tanáccsal csak kisebb vitái vannak, például arról, hogy a külső tételek listáját az államháztartási törvényben vagy a költségvetési törvényben kell-e feltüntetni. „Az Állami Számvevőszék is azt mondta, fiskálisan nagyon precíz, betartható a jövő évi költségvetés. Felelős szakmai testületek a költségvetés betarthatóságát soha sem vonták kétségbe” – mondta.

A pénzügyminiszter a 29 közgazdász kiadványát meglepően alacsony színvonalúnak, politikai céllal készültnek nevezte. Arra a véleményre, hogy a növekedést felültervezték, azt mondta, az elemzők nagy része nem visszaesést, hanem stagnálást, esetleg növekedést jósol 2010-re, de a minisztérium 0,6 százalékost tervez, a költségvetés pedig még ennél is konzervatívabb a 0,9 százalékkal, tehát nem nagyon találni olyan előrejelzést, amely kettő-négy százalékos visszaesést jósolna, mint a közgazdászok jelentése.

A közgazdászok kiadványa az ingatlanadóról megállapítja, hogy „teljesen fiktív bevétel”, hiszen az Alkotmánybíróság vizsgálja a kérdést, a Fidesz pedig világossá tette: kormányra kerülése után azonnal eltörli ezt az adófajtát. Oszkó Péter azt mondta erre, ez is azt mutatja, hogy az egyetlen valós kockázat, hogy jön egy olyan kormány, amely nem tartja be a következő költségvetést. „Ha bármilyen adót megszüntet, akkor kevesebb lesz a bevétel, és nagyobb lesz a hiány.”

A kiadvány hangsúlyozza, hogy a költségvetés túltervezi a bevételeket, a pénzügyminiszter szerint viszont az utóbbi idők tapasztalatai szerint nagyobb bevétel folyik be a tervezettnél.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.