BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rendkívüli banki adó az EU-ban?

Az EU-nak az Egyesült Államokhoz hasonlóan rendkívüli adót kellene kivetnie a bankokra - javasolja az unió soros elnöki tisztét nemrég átadott svéd pénzügyminiszter.

Anders Borg szerint ily módon kellene biztosítani azt, hogy a hitelintézetek is kiveszik a részüket a válságkezelő intézkedések finanszírozásából. Korábban egy ilyen terv az európai pénzügyi szektor versenyképességével kapcsolatos aggályokat válthatott ki, de azzal, hogy a múlt héten Barack Obama állást foglalt egy rendkívüli bankadó bevezetése mellett, ez a veszély elhárult - véli a svéd gazdasági szakember, aki az uniós pénzügyminiszterek holnapi ülése számára írott levélben fejtette ki javaslatát.

Mint ismeretes, az amerikai elnök 117 milliárd dolláros számlát szeretne behajtani a Wall Street cégein, cserébe a válság kirobbanásában játszott szerepükért és a közpénzekből finanszírozott mentőakciókért. Borg szerint számos európai pénzügyminiszter támogatja az ötletet. A Nemzetközi Valutaalap is dolgozik egy a pénzügyi szektorra kivetendő válságadó tervén, ami már ebben a hónapban a G7 elé kerülhet.

Svédország nemrég már bevezetett egy rendkívüli banki adót. Az ebből várt 75 milliárd koronát (10,6 milliárd euró) egy pénzügyi válságkezelő alapba kívánja átcsoportosítani Stockholm.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.