BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Adósságtengerben Spanyolország

A spanyol gazdaság 0,1 század százalékkal csökkent 2009 utolsó negyedében, ezzel az utolsó jelentős gazdasággá vált, amely változatlanul recesszióban van.

Az INE nemzeti statisztikai ügynökség jelentése szerint a GDP a múlt évben 3,6 százalékkal zsugorodott. Európa ötödik legnagyobb gazdasága pedig az euroövezeten belül a legmagasabb munkanélküliséggel küszködik, a munkanélküliségi ráta 19,5 százalékot ért el tavaly decemberben – jelenti a BBC.

Spanyolország a tavalyi év utolsó negyedében is 0,1 százalékos GDP zsugorodást könyvelt el a harmadik negyedévben mért 0,3 százalékos teljesítménycsökkenést követően. A spanyol miniszterelnök szerdán úgy nyilatkozott, hogy országa hamarosan követi az európai államokat a kilábalás terén. José Luis Rodriguez Zapatero kabinetje 50 milliárd eurós megszorító csomagot hirdetett meg, ennek részeként január végén létszámstoppot rendeltek el a közigazgatásban.

Az IMF arra számit, hogy a spanyol gazdaság idén 0,6 százalékkal csökken, miközben az euozóna 16 tagállama 1 százalékos növekedéssel számolhat. A spanyol államadósság pedig a GDP 2009-ben mért 55,2 százalékáról 2012-ben 74,3 százalékára emelkedik.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.