BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Demján hatpontos követeléslistája Orbánhoz, protekcionizmus kell

Demján Sándor a mai VOSZ "Hogyan tovább Magyarország"rendezvényén többször is síkraszállt a protekcionista gazdaságpolitika, egy versenyképes adórendszer mellett.

Tervezett program

12.00: Tolnay Tibor - építőipar

12:10: Wáberer György - fuvarozás

12:20: Gablini Gábor - autópiac

12:30: Beck György - multik Magyarországon

12:40: Csányi Sándor - politika és gazdaság

12:50: kérdések, felvetések

13:10: Orbán Viktor - előadás, reagálásokA TriGranit csoport elnöke úgy nyilatkozott, a következő kormányt is ugyanolyan szigorúan kritizálják majd, mint a mostanit, amennyiben az nem tesz eleget elvárásaiknak. Többek között ezek ismertetéséről szól a mai gazdasági fórum is, amelyen a Vállalkozók Országos Szövetsége is bemutatja álláspontját. Demján Sándor a Figyelőnek adott interjúban úgy fogalmazott: ez egy fura ország, itt ki van osztva, ki lehet hazafi. Eszerint újságíró vagy munkás lehet, vállalkozó azonban nem.


Dávid Ferenc főtitkár nyitja a rendezvényt, köszönti a mintegy ezer vállalkozót, köztük 100 Széchenyi Kártya-tulajdonost.

A főtitkár a vállalkozói szervezetek bevonását szorgalmazta a döntéselőkészítésbe.

Demján Sándor vitaindítója itt nézhető meg:

Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke elmondta: a vállalkozói érdekszövetség egyeztet a kormánnyal, de ez kudarcos, mert nem tudták megértetni a társadalommal, hogy a piacgazdaság a tőketulajdonosokról szól. Arra viszont büszke, hogy a VOSZ végig ellenezte az elmúlt 8 év gazdaságpolitikáját, amelynek eredményeképpen Burundival egy szinten áll adósságállományunk. Az érdekszövetség azonban mindvégig pártsemleges, csak az eredmény érdekes. Magyarországon sem lehet hitelből jóléti rendszerváltást csinálni, az ország nem bírta el a száznapos programokat.

1. Versenyképes adókat! Ha ez érvényesül, akkor a többi nem számít. AZ EU önző állomok társulása, a jobb adó vonzza a befektetőket. A VOSZ azt javasolja, a vállalkozások adóterhelését 4 év alatt, a lakosságét 6 év alatt a régiós versenytársak átlagos adóterhelése alá kellene csökkentenie a következő kormánynak. Előbb kell gazdasági fejlődés, abból lesz jólét - hangsúlyozta Demján.

2. Társulj és fogj össze magyar! Az előző rendszer feudális rendszer volt, nem volt senkinek sem vagyona, a polgárosodás a vagyonon alapul. Nálunk tőkehiányos a hazai vállalkozói szféra, ezért a vállalkozóknak össze kell fogni. Példát kell mutatni, hogy az adott szónak van becsülete, hogy a szerződéseket betartják. Más vállalkozói morál kell. A társulást kell ösztönöznie a kormánynak. Minden eszközt ki kell használni, hogy magyar terméket fogyasszunk.

3. A termelésnek prioritást kell élveznie! Magyarország alig termel. A fejlődő világban nagyon alacsony bérért termelnek, és nagyon hamar utol fogják érni a fejlett világot. A munka tisztelete nélkül nem emelkedünk fel. Magyarország társadalmi szerkezete torzszülött.

4. Piacot a magyar vállalkozásoknak! A közbeszerzéseknél 2012-re ugyanolyan arányban kell a hazai cégeknek nyerni, mint Németországban. Az Unióból jövő forrás itt maradjon, így kisebb lesz a külső finaszírozási igény. Ezt az eladósodottságot csökkenteni kell, ez multiplikálódik majd.

Demján többször leszögezte: protekcionista gazdaságpolitika kell. Ha nem jött volna a világválság, hazánk csődbe ment volna. Tulajdonképpen csődben is voltunk, csak elhalasztottunk kifizetéseket.

5. A kisvállalkozásokat kell tőkéhez juttatni, sokkal több támogatást kell kapniuk.

6. Nem kell euró minden áron! Az uniós átlag 80 százalékát el kell érni, akkor lehet csak csatlakozni az euroövezethez, ha nem jó az árfolyam, akkor Magyarország örök cselédsorba kerül - ismételte meg Demján. A VOSZ elnöke nem választási ciklusokban gondolkodik, hanem családokban, családi örökségekben

Demján Sándor szerint a kisvállalkozásokat kell segítenie a következő kabinetnek. Mint mondta, nem lehet külföldi tőkeellenesnek lenni, de vissza kell szerezni a függetlenséget. Úgy vélte, a Fidesz koncepciójában a gazdasági növekedés előtérbe helyezése jó konstrukció; a kérdés az, miből lesz majd növekedés. "Nagyvállalat nem jön ide, valószínűleg állami vállalatokat kell alapítani, bármilyen furcsa is." Tőkét és kedvezményes hitelt kell biztosítani, tette hozzá. A közbeszerzések 90 százaléka máshol a hazai vállalkozásoknak, meg, és Demján nem tud mást mondani, "ezen a téren háborúzni kell".

A nagyvállalkozó a mezőgazdasági foglalkoztatás hangsúlyozását emelte ki, szerinte az agrárágazatnak tőkét és kedvezményes hitelt kell biztosítani, a termelésben résztvevők számát ezzel 1,3-1,5 millióra növelve. Demján leszögezte: morális megújulásra van szükség, amelynek része kell hogy legyen a kisebb állam, jól megfizetett hivatalnokokkal. "Ha hat okosra jut egy szorgalmas, hat diplomásra egy szakképzett munkás, akkor baj van." – fogalmazott Demján, hozzátéve, hogy hamarosan egy esztergályos háromszor annyit keres majd, mint egy feleslegesen képzett pszichológus.

Chikán: A korrupció a török időkig vezethető vissza

Matolcsy: Gazdasági tömegszerencsétlenség történt

Csányi Sándor, Beck György és Orbán Viktor expozéja itt tekinthető meg:

12:10: Wáberer György - fuvarozás

12:20: Gablini Gábor - autópiac

12:30: Beck György - multik Magyarországon

12:40: Csányi Sándor - politika és gazdaság

12:50: kérdések, felvetések

13:10: Orbán Viktor - előadás, reagálások -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.