BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Feléledt Németország exportja

A várakozásokat felülmúló mértékben, 9,6 százalékkal nőtt a német kivitel februárban 2009 azonos időszakához képest. Ez a legmagasabb érték 2008 áprilisa óta.

Ezzel együtt látványosan bővült a februári import is, amely 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – közölte a német statisztikai hivatal (Statistisches Bundesamt).
A közel tízszázalékos átlagos bővülésen belül ugyanakkor kiemelkedő, 13,7 százalékos növekedést produkált az EU-n kívülre irányuló kivitel, miközben a többi uniós országba tartó export csak 5,3 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.
A német kivitel nehéz időszakot tudhat maga mögött. A tavalyi éves export 18 százalékkal zsugorodott, ez az újraegyesülés óta elért legrosszabb eredménynek számít. A német kül- és nagykereskedők egyesülete (BGA) ez évre azonban már 9 százalékos bővüléssel számol, részben az euró gyengülésének, részben pedig annak köszönhetően, hogy az alacsony kamatok és az állami konjunktúraprogramok hatására a világkereskedelem kezd magára találni – közölte Anton Börner, a szervezet elnöke.
Börner szerint a közös uniós fizetőeszköz alacsonyabb árfolyamának különösen a légi és űrtechnikai ipar, valamint a jármű- és gépgyártás szempontjából nagy a jelentősége – írja a Spiegel Online. Ez pedig főleg a dollártérségben, illetve azon ázsiai piacok esetében igaz, amelyek valutáikat a dollár árfolyamához kötik. A BGA ugyanakkor a kedvező kilátások ellenére is arra számít, hogy a kivitel csak 2013-ra éri el a válság előtti szintet.
A BGA-n kívül elemzők is pozitívan értékelték a számokat, ugyanakkor óvtak a túlzott optimizmustól. Komoly élénkülésnek lehetünk tanúi, de óvatosan kell fogadnunk a kedvező számokat – figyelmeztetett Jürgen Michels, a Citigroup közgazdásza az FAZ-nak nyilatkozva. Az UniCredit szakembere, Andreas Rees pedig, jóllehet az elkövetkező hónapokban is a kivitel növekedésével számol, ennek ellenére úgy véli, hogy az export erősödésének hatása csak később jelenik meg a gazdasági teljesítmény egészében.
Európa legnagyobb nemzetgazdaságának kivitele összesen 70 milliárd, míg behozatala 57,3 milliárd eurót tett ki februárban. Ezen belül a kivitelből 43,1 milliárd, az importból pedig 37,9 milliárd euró jutott az EU tagállamaira.
A külkereskedelmi mérleg 12,6 milliárd eurós többletet mutatott az idei év második hónapjában, miközben egy évvel korábban csak 8,9 milliárd euróval haladta meg az export értéke az importét. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.