BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezt várja az IPOSZ az új kormánytól

Az IPOSZ szerint a versenyképes adórendszer megteremtése, a foglalkoztatás bővítése, a feketegazdaság visszaszorítása, valamint a gazdaság igényeihez igazodó szakképzés megteremtése az új kormány első számú tennivalói közé tartozik, a kisvállalkozói munkaadói szervezet erre 2010. évi cselekvési programjában is kitér - közölte az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) sajtószolgálata.

A mikrovállalkozások helyzetének javítására irányuló 2010. évi cselekvési programot az ipartestületek regionális konferenciákon vitatják meg, a dokumentumot az IPOSZ május 27-ei közgyűlésen fogadják el.

A kisvállalkozói szövetség úgy látja, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások sokasága került "padló közeli" helyzetbe. A mikrovállalkozások kilátástalan helyzetéhez a magas közterhek, a lakossági és az állami megrendelések csökkenése, a beruházásokra, a karbantartásra, a telephelyfejlesztésre szánt költségek radikális visszaesése, a tőkehiány vezetett.

A kisvállalkozások meglévő tartalékaikat már nem beruházásra, fejlesztésre, hanem a túlélésre fordítják - figyelmeztet a szövetség. Holott a mikro- és kisvállalkozások részvétele a foglalkoztatásban, a termelésben és a szolgáltatásban meghatározó, ezért fejlesztésük gazdasági és társadalmi érdek - mutatnak rá.

Az IPOSZ az új kormánytól gyors, ugyanakkor megalapozott, a vállalkozásokra és gyakorlati tapasztalataikra építő gazdaságpolitikát vár. A helyzetértékelésében, a kidolgozásában és végrehajtásában az érdekképviseletekkel történő hatékony, folyamatos együttműködést alapelvnek tekinti.

Az IPOSZ-t alkotó 238 jogilag önálló ipartestületbe - közöttük 30 országos szakmai szövetségbe - tömörült 42 ezer vállalkozás mintegy 250 ezer alkalmazottat, segítőcsaládtagot foglalkoztat, 7-8 ezer szakmunkástanulót képez, 200 kézműves és kisipari szakmát képvisel.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.