BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stiglitz: Lehet, hogy vége az eurónak

A Nobel-díjas közgazdász a BBC Radio 4-nak nyilatkozva arról beszélt: elképzelhető, hogy megszűnik a közös európai valuta.

Joseph Stiglitz úgy látja, a görögöknek nyújtandó mentőcsomag csak átmeneti segítséget jelent, de hosszú távon megmaradnak a problémák, ezeket pedig kihasználhatják a spekulánsok - idézi a nyilatkozatot a Le Parisien.

A közgazdász egyébként elégedetlenségét fejezte ki a vasárnap elfogadott görög mentőcsomag kapcsán is, mivel úgy látja, a feltételül szabott költségvetési szigorítások nem feltétlenül lesznek elegendőek. Ráadásul Stiglitz szerint az IMF programjai adósságspirálba taszíthatják az azt követő országot.

Mint mondta, az Európai Unió nem rendelkezik elég gazdasági erővel ahhoz, hogy fenntartson egy közös valutarendszert, ezért az EU arra számított, hogy - ha a helyzet rosszabbra fordul - segít a szolidaritás. Ez azonban nem következett be - véli a közgazdász. Emlékeztetett: a szakértők egy része már az euró alapításakor figyelmeztetett arra, hogy ez a rendszer csak akkor működik, ha minden rendben megy, de nincs intézményi keret a válságok menedzselésére. Stiglitz már korábban arra hívta fel az EU-t és az Európai Központi Bankot, hogy hozzon létre közös védekezési mechanizmust a krízisek elkerülésére.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.