BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több az érv a kamattartás mellett

MNB A korábbinál magasabb, egyszázalékos gazdasági növekedést vetít előre a GKI 2010-re a most kiadott – az Erste Bankkal együttműködésben készült – előrejelzése. Emellett pedig gyengébb forintot és viszonylag magas keresetemelkedést is valószínűsítenek, ezek pedig az inflációt növelő tényezők. A kutatóintézet felhívja a figyelmet a külső pénzügyi feltételek bizonytalanságára is. A kamatcsökkentés mellett az szólhat csak, hogy még mindig elsősorban a tavalyi áfaemelés miatt látszik a gyors pénzromlás.
A kormányprogram csak kevés konkrétumot tartalmaz – jegyzik meg a kutatók. A görög válság tovább szűkíti az új kormány mozgásterét, hiszen Európában szinte mindenhol a szigorítás van napirenden. Úgy tűnik, hogy ebben a helyzetben az államháztartási hiány – amely ugyan elvileg a parlament által elfogadott 3,8 százalék közelében is lehetne – még konszolidációs és reformokat segítő kiadásokkal sem érheti el a GDP 5 százalékát.
A kormányváltással, a szervezeti és személyi változtatásokkal összefüggésben az állami döntéshozatal átmenetileg minden bizonnyal nagyon lelassul, az EU-forrásokból megvalósuló fejlesztések azonban a már korábban meghozott döntések alapján is kissé gyorsulhatnak – áll a prognózisban.
Az első fél évben még 5 százalék feletti lesz az áremelkedés, de az év végére 3-3,5 körülire, 2011 végére pedig az MNB által kívánt 3 százalék alá csökkenhet. GKI-s szakértők szerint, éves átlagban 270 forint körüli euróárfolyam valószínű.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.