BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Morgan Stanley: Majd megszelídül Orbán

A Morgan Stanley elemzőinek megfogalmazása szerint Magyarország számára tökéletesen megfelelne az az új típusú, elővigyázatossági IMF-hitel, amelynek célja a kevésbé sérülékeny országok megsegítése.

A Morgan Stanley úgy látja, ezt az új típusú hitelt lenne érdemes felvennie Magyarországnak, amikor a korábbi megállapodás októberben lejár. Ez a hitelforma a mérsékelt veszélyeztetettségű államok számára megfelelő, és a jelenlegi, negyedéves felülvizsgálatok helyett féléves ellenőrzéssel jár az IMF részéről.

A Bloomberg által idézett elemzői jelentés szerint a Morgan Stanley szakértői úgy vélik, ez a hitel újabb védelmi vonalat jelenthet. Az elemzők véleménye szerint a Nemzetközi Valutaalap kész arra, hogy közbelépjen, csakúgy, mint 2008-ban. „Nem kételkedünk abban, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek az IMF-hez címzett retorikája jóval szelídebbé válik, amint komolyra fordul a helyzet.

Mint arról beszámoltunk, újabb eszközöket vet be a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a pénzügyi válságok megelőzésére: az intézmény a tavaly kialakított rugalmas hitelmegállapodás (Flexible Credit Line, FCL) feltételeinek könnyítését, illetve egy új mechanizmus, az elővigyázatossági hitelmegállapodás (Precautionary Credit Line, PCL) életre hívását jelentette be. Dominique Strauss-Kahn , a valutaalap vezérigazgatója szerint a biztosítási típusú eszközök ilyetén erősítése segíteni fogja az IMF tagjait abban, hogy megvédjék magukat a túlzott piaci ingadozásoktól.

A PCL esetében a jogosultságot öt területen értékelik: a külső pozíció és a piaci hozzáférés; a költségvetési politika; a monetáris politika; a pénzügyi szektor egészsége és felügyelete; illetve az adatok megbízhatósága. Bár a hitelmegállapodás megkötését szorgalmazó országoknak a legtöbb területen erős teljesítményt kell nyújtaniuk, a PCL megenged kisebb mértékű hiányosságokat egy vagy két dimenzióban. A megállapodás keretében ezeket a sebezhetőségeket az adott országnak orvosolnia kell, és teljesítményét félévente értékelik.

A megállapodás jóváhagyásakor az IMF-kvóta 500 százalékának megfelelő összeget tesznek azonnal elérhetővé, 12 hónap után pedig összesen legfeljebb ennek a kétszeresét. A valutaalap azt is közölte, hogy előzetes egyeztetéseket kezdett egy globális stabilizációs mechanizmus kialakításáról. Ennek keretében az IMF „proaktív módon” biztosíthatna likviditást azoknak a tagállamoknak, amelyek érintettjei lehetnek valamilyen „rendszerszintű eseménynek”, kiegészítve egyéb bilaterális és regionális megállapodásokat.

Bod Péter Ákos közgazdász, volt jegybankelnök szerint is érdemes lenne megfontolni az új típusú eszközök igénybevételét. „Jelenleg a devizatartalékok szintje, a fizetési és a külkereskedelmi mérleg többlete, akárcsak a befektetői szintű hitelbesorolásunk és a globális pénzügyi hangulat mind azt sugallják, hogy az idén és jövőre újabb hitelkeret nélkül is tudja finanszírozni az adósságát az állam. Később azonban szükségessé válhat újabb hitelcsomag. A jelenlegi konfliktus egyébként elsősorban az unión belüli hangsúlyeltolódás következménye lehet, mivel éppen akkor került a terítékre a konszolidáció, amikor a magyar kormány nagyobb mozgásteret szeretett volna magának. A valutaalap ellenben jóval engedékenyebbnek tűnik, mint az elmúlt évtizedekben. Ezért is lenne érdemes az IMF által most létrehozott instrumentum igénybevételét fontolóra venni, mert azt szinte Magyarországra szabtak.” - fogalmazott Bod Péter Ákos.

Orbán Viktor kötcsei beszédében kiemelte, hogy át kell építeni az egész gazdasági rendszert. Az elhangzottak alapján valószínűsíthető, hogy kemény intézkedésekre lehet számítani jövőre, és fideszes lobbiérdekek is sérülhetnek a 2011-es költségvetés elfogadásakor. A következő két-három évben – idézzük – „ezerszám, ezermilliárdszám kell forrásokat kivonnunk a magyar gazdaságból, hogy a korábban felvett adósságot törleszteni tudjuk, s valahogy megpróbáljunk kimenekülni az adósságcsapdából. S mindeközben fenn kell tartani az alacsony státuszúak és a polgári középosztály közötti szövetséget. Ez a feladvány. Ez az a keskeny palló, amin át kell menni”.

Strukturális reformok sorának végrehajtását ígérte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) pénteki ülésén, de konkrétumokat nem árult el.

 

Matolcsy szigorú gazdaságpolitikát ígért a 2011-12-es időszakra, Elismerve, hogy fiskális élénkítésre nincs tér. További, a 29 pontoshoz hasonló akcióterveket ígért a kormány részéről a gazdasági miniszter például a bürokrácia csökkentésére. Emellett kilátásba helyezett államreformot is, a költségvetési politika átformálásával, adóreformmal, amelyek a kétharmados parlamenti többség birtokában vélhetően végre is hajthatók.

A nemzetgazdasági miniszter 2013 elejétől várja a nagy fordulatok beindulását. Az egyensúly és a növekedés az utóbbi húsz évben egymás rovására javult és romlott, ebből a csapdahelyzetből a foglalkoztatás növelésével kíván az új kormány kitörni.

A miniszter augusztusban még úgy vélekedett, hogy nem fogunk megszakadni a 2,8 százalékos hiánycélért. Matolcsy akkor úgy gondolta, hogy a magyar hiánycél jóval az EU-s átlag alatt van, így nem indokolt, hogy "megszakadjunk" a 2,8 százalékos deficit eléréséért 2011-ben. Az EU-ban átlagosan 7 százalék körüli a költségvetési hiány, és Szlovákia is csak 3 év múlva szorítja 3 százalék alá, így Magyarország sem fogja azért lecsökkenteni a hiányt 3 százalék alá, hogy néhány hivatalban lévő pénzügyi szakembernek megfeleljen – mondta Matolcsy György. „El fogjuk mondani a partnereinknek, hogy nem tudunk rosszabb feltételekkel megállapodást kötni, mint tették a lengyelek vagy a románok. A magyar nemzeti érdekek alapján fogunk tárgyalni” – nyilatkozott a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetője.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője ma kijelentette, hogy az MSZP megszorításokra épülő gazdaságpolitikája a múlté. A szocialisták gazdaságpolitikája csődöt mondott, kudarcot vallott. A szóvivő kiemelte: a megszorítás szó Kötcsén nem hangzott el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.