Válaszút előtt az EKB

Weber a múlt héten egy beszédében azt mondta, az EKB államkötvény-vásárlási programja nem nyugtatta meg a piacokat, viszont annak folytatásával a jegybank a monetáris és a fiskális politika között húzódó határ elmosását kockáztatja. A májusban eredetileg Görögország megsegítésére elindított programot Weber szerint már csak azért is le kellene állítani, mert az európai gazdaságok most már „stabil úton” haladnak a fellendülés irányába. Trichet a napokban elutasította kollégája felvetését, kijelentve: megszólalásában a Bundesbank elnöke nem az EKB monetáris tanácsának többségi álláspontját képviselte.

A vita, amellett, hogy elbizonytalaníthatja a befektetőket a jegybank politikáját illetően, rávilágít arra a különös helyzetre, amelybe az EKB a válságkezelés során került. A jegybank ugyanis – egyetlen valóban föderális uniós intézményként – alaposan túlnőtte magát eredeti, az árstabilitás őreként definiált szerepéhez képest. Ha azonban most túl hirtelen térne vissza ehhez a szerephez, akkor azzal a piaci instabilitás újabb hullámát indíthatná el. Weber szerint ugyanakkor nagyobb a kockázata a vészhelyzetben hozott intézkedések túl késői, mint túl korai kivonásának: a gazdaságok hoszszabb távon is az EKB forrásaitól válhatnak függővé, meglódulhat az infláció, piaci buborékok alakulhatnak ki.

A jegybank helyzetét az elvi kérdések mellett számos konkrét tényező is nehezíti. Az eurózónában „kétsebességes” fellendülés alakult ki: miközben a német gazdaság lendülete egyelőre töretlen, a periféria országai stagnálnak vagy már vissza is csúsztak a recesszióba. Az amerikai, a brit és a japán jegybank fontolgatja vagy már el is kezdte a monetáris könnyítések újabb körét, hozzájárulva ahhoz, hogy az euró június óta 18 százalékkal erősödött a dollárral szemben. Ez viszont rontja az európai exportőrök versenyképességét. Számos görög, ír és portugál pénzintézet még mindig az EKB forrásaira szorul, miközben a gazdaságok hoszszabb távú növekedési kilátásait beárnyékolja a fiskális ösztönzők kivonása, illetve a napirenden lévő megszorítások. Az eurózónára pedig – tekintettel a változatlanul magas munkanélküliségre – éppúgy ráférne még az ösztökélés, mint az Egyesült Államokra vagy Nagy-Britanniára.

Weber azonban úgy véli, az európai munkanélküliség elsősorban szerkezeti okokra vezethető vissza, és a monetáris politika nem sokat tehet a problé-ma orvoslása érdekében. Ben Bernanke, az amerikai Fed elnöke ezzel homlokegyenest ellenkező álláspontot képvisel. Szerinte az Egyesült Államokban a válság a kereslet visszaesésén keresztül engedte szabadjára a munkanélküliséget, szerkezeti tényezők ebben nem játszottak közre. Bernanke ezért abban bízik, van még tere a monetáris politika eredményes alkalmazásának.

A 2008 decembere és 2010 márciusa között 1750 milliárd dollár értékben jelzálogadósságot és államkötvényeket vásárolt Fed szeptember végén közleményben erősítette meg, szükség esetén kész a további könnyítésekre. Dennis Lockhart, az atlantai Fed elnöke egy televíziós műsorban konkrét számot is említett: szerinte havi 100 milliárd dollárral folytatódhat a kötvényvásárlás. A brit jegybank szintén azt fontolgatja, kiterjeszti 200 milliárd fontos kötvényvásárlási programját; tekintettel a kormány tegnap bejelentett megszorításaira, a monetáris ösztönzésre a brit kereskedelmi kamara szerint is szükség van.

Elemzői jóslatok alapján a Bank of England 100 milliárd fonttal bővítheti majd a programot.
Más országokat eközben éppen ezek a könynyítések késztetnek hasonló lépések megtételére azért, hogy elkerüljék devizájuk felértékelődését. A laza amerikai monetáris politika ugyanis nemcsak az euró, de például a jen erősödéséhez is hozzájárult: a japán jegybank nemrég hat év óta először fordult a jen eladásának eszközéhez. A fejlett és a feltörekvő országok között a monetáris politikában meghúzódó törésvonal okán sokan pedig már egy globális árfolyamháború kialakulásának a veszélyéről beszélnek.