A globalizációban semmi sem az, aminek látszik

Szokás a kínai kereskedelmi többletért az olcsó kínai valutát, a jüant okolni. Kína 2005. júniusban megszüntette a dollárhoz kötött jüant, áttért a napi lebegtetésre. A jüan mozgása a nagy kínai kereskedelmi és fizetésimérleg-többletek miatt hosszú távon egyirányú: 2005 óta 22 százalékkal felértékelődött, ezen belül tavaly a második félévben - a lebegtetés átmeneti szüneteltetése után - 3,6 százalékkal drágult a dollárral szemben. Ám ennek semmi hatása nincs a kínai kereskedelemre.

Kína exportja nem nő rendszeresen gyorsabban, mint a behozatala. Az elmúlt évtizedben 2000-ben és 2001-ben, majd 2003-ban, 2004-ben és 2008-ban az import gyorsabban bővült, mint a kivitel, majd 2009-ben az export 16 százalékkal visszaesett, míg az import csak 11,2 százalékkal csökkent. Az irányzat tavaly is folytatódott, már ismét emelkedő pályán: négy tavaszi hónaptól eltekintve a többi hónapban a kínai kivitel lassabban nőtt, mint a behozatal. Ezzel egyidejűleg Kína kereskedelmi többlete a világ országaival szemben a 2000-es 24,1 milliárd dollárról 2008-ra 298,1 milliárd dollárra nőtt - ez az eddigi csúcs -, de azóta csökkent: 2009-ben 196,1 milliárd dollár, tavaly előzetes adat szerint 183,1 milliárd dollár volt. Vagyis amíg a jüan felértékelődött - 2008 közepéig -, ennek ellenére nőtt a kínai kereskedelmi többlet, majd csökkenésnek indult épp akkor, amikor a jüan átmenetileg kissé leértékelődött.

Nem ellentétesek ezzel a világ legfejlettebb térségeivel folytatott kínai kereskedelem külön statisztikái sem. A US-China Business Council által összesített számsor szerint a kétoldalú forgalomban az elmúlt tíz évből hatban gyorsabban nőtt a kínai import az Egyesült Államokból, mint fordított irányba a kínai export. Utána a válság sújtotta 2009-es évben a kínai kivitel az Egyesült Államokba nagyobb ütemben csökkent, mint a behozatal onnan. A kétoldalú forgalom amerikai deficitje 2008-ban 266,3 milliárd dolláros csúcsot ért el, utána 2009-ben 226,8 milliárd dollárra csökkent, és előzetes adat szerint tavaly - amikor a kínai behozatal az Egyesült Államokból ismét gyorsabban nőtt, mint Kína exportja az ellenkező irányba - 181 milliárd dollár volt.

Az EU-val szemben a kínai kereskedelmi többlet 2007-ben 160,7 milliárd euró, 2008-ban 169,5 milliárd, 2009-ben 131,7 milliárd euró volt az Európai Bizottság tudomása szerint. A tavalyi végeredmény még nem ismeretes, de kínai vámhivatal havi adataiból kikövetkeztethető, hogy tavaly hajszállal gyorsabban nőtt a kínai export az EU-ba, mint fordítva.

Az utóbbi két év fejleményeiben két folyamat játszott főszerepet: a válság miatt az exportpiacok felvevőképessége csökkent, miközben a Kína által nagy mennyiségben importált nyersanyagok és energiahordozók megint gyorsan drágultak. A kínai kormány lakossági fogyasztást serkentő intézkedéseinek is volt némi hatása, ami meglátszik az infláció gyorsulásán.

Csakhogy ezek a statisztikák, miközben megmutatják, hogy Kína mind jobban rászorul a mind drágább importra - amiben például az amerikai mezőgazdaságnak nagyszerű lehetőségei vannak -, nem mutatják meg a kínai export valódi természetét: azt, hogy valójában ki termeli a kínai többletet, legalábbis részben.

Az Ázsiai Fejlesztési Bank kutatóintézete decemberben tanulmányt adott közre, amelyben a vizsgálati "beteg tehénnek" az amerikai Apple iPhone-ját választotta. Az Apple által kitalált és 2007-ben bevezetett iPhone-t kizárólag Kínában gyártják, egy tajvani cég szereli össze Sencsenben. Utolsó adat szerint Kína névleges kereskedelmi többlete az Egyesült Államokkal szemben 1,901 milliárd dollár volt az iPhone-forgalomból 2009-ben: a kínai iPhone-export 2,023 milliárd dollár volt az Egyesült Államokba, és ebből az Egyesült Államokból származó beszállítás értéke 121,5 millió dollárt ért. Pusztán a kétoldalú iPhone-forgalomból Kínának 48,1 millió dolláros kereskedelmi hiánya keletkezett, ha az Amerikában gyártott és Kínába exportált alkatrészek 121,5 millió dolláros értékéből levonjuk a teljes kínai hozzáadott értéket, ami kizárólag az összeszerelés díja 73,45 millió dollárért. Ám az egész ügyleten is csak ez a 73,45 millió dollár volt Kína tényleges többlete, ugyanis a többi alkatrész sem kínai: azokat Japán, Dél-Korea és Németország exportálja Kínába. Ettől függetlenül a kétoldalú statisztika 1,901 milliárd dollár kínai többletet mutat ki az Egyesült Államokkal szemben az IPhone 2009-es oda-vissza forgalmából.

Az Apple 2009-ben darabonként 500 dollárért árusította az iPhone-t az Egyesült Államokban. A gyártás költsége egyenként 178,96 dollár volt.

Más szóval, az Egyesült Államok kínai kereskedelmi hiányának tetemes részét az amerikai innováció termeli, jelentős profittal. Ha drágább lenne a kínai munka, a nyugati fogyasztók kevésbé tudnák megvenni a kínai termékeket, nem szólva a nyugati cégek profitjáról. Ha az amerikai elnök bírálni akarja Kínát, meg kell gondolnia, mi fontosabb, az Egyesült Államok fizetési mérlege vagy az amerikai cégek jövedelmezősége olyan kapcsolatrendszerben, amely a nyugati béreket is segít leszorítani. Ráadásul a kínai többlet nagyrészt amerikai és euróövezeti állampapírokba vándorol, különben a többlet nagy inflációt okozna Kínában. Az összefonódás akkora, hogy a washingtoni "fejmosást" senkinek sem kell komolyan vennie, sem annak, aki kapja, sem annak, aki adja.