BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Adócsökkentés helyett: Jövőre több ezer forintot is bukhatunk

Jövőre a szuperbruttó adóalap szűküléséből származó „megtakarításokat” elviszi az adójóváírás visszavágása, sőt, összességében nő az szja-terhelés.

A konvergenciaprogram megerősíti azt az adójogszabályban is rögzített kormányzati vállalást, hogy 2012-ben a felére csökken az úgynevezett adóalap-kiegészítés mértéke, vagyis a szuperbruttó adóalap a bruttó bér jelenlegi 127 százalékáról annak 113,5 százalékára csökken. Ez havi kétszázezer forintos bruttó jövedelem mellett mintegy hétezer forinttal növeli meg a nettó keresetet.

Pontosabban növelné, a konvergenciaprogramból ugyanis kiderül: jövőre tovább szűkül az adójóváírás felső határa. Ismeretes: a tavalyi havi 15 100 forint helyett az idén már csak 12 100 forint lehet a jóváírás maximuma, és alacsonyabb lett az arra jogosító jövedelem-limit is.

Ha feltételezzük, hogy a kormány továbbra is ebben az ütemben csökkenti az adójóváírás mértékét (vagyis jövőre 9 100 forint lenne a maximum), az alacsonyabb keresettel rendelkezőknél havi néhány száz forintos mínusz lenne az szja-módosítások összhatása, havi mintegy 150 ezer forintos bér felett azonban már azonos bruttó mellett is javulna a nettó jövedelem.

Összességében azonban a kormányzati várakozások szerint 2011-hez képest 2012-ben kissé nő az szjá-ból származó bevétel (a GDP arányában 6-ról 6,3 százalékra), az adójóváírás átalakításától pedig jövőre 180 milliárd forintos megtakarítást vár a kabinet, vagyis félő, hogy e téren az előbbi feltételezésnél radikálisabb szűkítésre kell számítani. Az alacsonyabb keresettel rendelkezők körében akár havi többezer forint is lehet a mínusz.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.